Peregrin célba ért

2020. február 03., hétfő

Eredményt hirdettek a „Peregrin – Az elveszett adatok nyomában" című Kárpát-medencei református iskolatörténeti vetélkedőn: az interneten zajló versenyen több mint nyolcszáz diák és mentor vett részt, a legügyesebbek január 25-én vehették át díjaikat egyházunk Zsinati Székházában. A Református Tananyagfejlesztő Csoport célja az volt a látványos grafikájú, izgalmas történetvezetésű online játékkal, hogy a résztvevő diákok jobban megismerjék saját közösségüket, valamint a református egyházi oktatás történetét és máig élő hagyományait.

Látványos számítógépes kalandjátékkal indította a reformáció hónapját több mint hatvan református iskola hétszázhetvenhét diákja. A kerettörténet szerint egy véletlen baleset miatt a Galaktikus Könyvtár Naprendszer Enciklopédiájából eltűntek a magyar református oktatásról és iskolákról szóló adatok. A felbecsülhetetlen értékű digitális információk visszaszerzésére a Föld bolygó egyik nagy szakértőjét, Peregrint kérték fel, az online nyomozó küldetése azonban csak a játékosok segítségével járhat sikerrel.

Nyolcszázan nyomoztak együtt

A csapatversenyre a Kárpát-medence református iskoláiban tanuló 7-10. évfolyamos diákok nevezhettek, a százhetvenhét csapatban versengő fiatalokat nyolcvanhat mentor segítette. A versenyzők közel huszonötezer alkalommal léptek be a játék felületére, és összesen ötszáztizenháromezer választ küldtek el a különböző kérdésekre. Ennyi megoldás elküldéséhez pedig az óvatosabb becslések szerint is minimum négyezer-háromszáz órát kellett eltölteniük az online rendszerben.

A rejtvények megválaszolása közben komplex módon, több tantárgy ismereteit integrálva szereztek tudást az egyházi iskolák XVI. századtól napjainkig tartó történetéről. Kétszázhatvanegy diák és huszonhat mentor jutott el az utolsó pálya végére, kétszáztizennyolc tanuló és huszonhárom felnőtt elismerő oklevelet is kiérdemelt. A verseny győztes csapatai – hála a támogatóknak – értékes ajándékcsomagokkal gazdagodtak a január 25-i díjátadón.

Az első öt helyezett csapat:

1. (M)érték követők – a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda diákjainak csapata (mentoruk: Baráth Andrea)

2. Magánnyomozók – a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola diákjainak csapata (mentoruk: Kincsesné Nagy Erika)

3. Fantasztikus Négyes – a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda Kőröstetétleni Tagiskolájának diákjaiból szerveződött csapat (mentoruk: Roják Angéla)

4. Bulgur – a Kecskeméti Református Gimnázium diákjainak csapata (mentoruk: Bodor Zoltán)

5. Fürkésző-böngésző – a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda diákjainak csapata (mentoruk: Habonyné Pardi Andrea)

A Kecskeméti Református Gimnázium volt a legaktívabb, huszonynolc diákjuk szerzett elismerő oklevelet a verseny mindegyik pályájának teljesítéséért. A legaktívabb mentor szintén innen került ki: Bodor Zoltán informatika tanár több csapatot is segített, végül tizenhét mentoráltja teljesítette a versenyt. A csapatok internetes naplóikban publikálhatták az összetettebb feladatok megoldásait, videókat, cikkeket, fotókat. A legjobb blogért járó különdíjat a székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola Ábrahám fiai nevű csapata nyerte.

Beváltotta a reményeket

Nem egyszerűen tankönyveket, hanem korszerű, személyre szabható digitális tantárgyi segédanyagokat is készít, előremutató kezdeményezéseket hangosít ki a Református Tananyagfejlesztő Csoport. „A pedagógus többé már nem a tudás egyetlen forrása. Inkább a tanulók kritikai gondolkodását kell fejlesztenie, hogy azok jól tudjanak válogatni az információk között. De ugyanez igaz a tanárokra is: nem hiszem, hogy mindent ki kell találnunk helyettük, mert ha a tanév minden percét előre beosztjuk, elveszítik kreativitásukat. Inkább ösztönözni kell őket, hogy alakítsák a saját elképzeléseikhez a felkínált eszközöket” – nyilatkozta nekünk korábban Pompor Zoltán szakmai vezető.

A 2017 óta működő szakmai műhely azért fogott online játék fejlesztésébe, hogy a résztvevő diákok játék közben jobban megismerjék saját közösségüket, valamint a református egyházi oktatás történetét és máig élő hagyományait. A verseny sikere és a pedagógusok visszajelzései pedig igazolták az alkotók módszertani koncepcióját: a gyerekeket magával ragadta a Peregrin látványos grafikája és izgalmas történetvezetése, a játékos tanulást segítő keretrendszer pedig hatékonyan támogatta a tudásátadást.

A Games for Business Kft., a Pazirik Kft. és a Digitális Legendárium együttműködésével fejlesztett rendszer segítségével számos egyedülálló digitális tartalommal ismerkedtek meg a résztvevők. Ilyenek például a 360 fokban bejárható virtuális terek, körbeforgatható tárgyak, animációs- és dokumentumfilmek. A játék tananyag-elemeit a közeljövőben a Református Tananyagtárban is közzéteszik.

reformatus.hu, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió