A mi Adynk

2019. november 22., péntek, Debrecen

Az Ady Endre halálának 100. évfordulóján indított emlékévet A Mi Adynk című rendezvényével zárja a Debreceni Református Kollégium Múzeuma november 22-én, pénteken 17 órától, a Múzeum egyházművészeti termében. Az alkalmon többek között a Tiszántúli Református Egyházkerület jelenlegi és korábbi vezetőinek előadásában hallhatnak Ady-szövegeket az érdeklődők.

Az előadók között szerepel többek között Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, valamint Bölcskei Gusztáv korábbi püspök és rektor, az egyetem professzora. Az eseményt a Kántus zárja, megzenésített Ady verssel.

Istent keresem

2Tim 1,8–14

„Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →