Egy év a segítség jegyében

2019. március 24., vasárnap

„Nincs olyan, amihez az ösztöndíjas nem ért, csak olyan, amit még nem tanult meg” – vallja Martin Vivien, a Petőfi Sándor-program egyik résztvevője. A felvidéki Léván dolgozó ifjú hölggyel a programról, a pályázat feltételeiről és az elmúlt időszak tapasztalatairól beszélgettünk.

„Olyanoknak ajánlom ezt a lehetőséget, akik szeretnék magukat minél több területen és minél jobban kipróbálni” – fogalmaz Martin Vivien, aki a Petőfi Sándor-programnak köszönhetően második évét tölti közösségszervezőként a felvidéki Czeglédi Péter Református Gimnáziumban és a Léván működő Reviczky Társulásnál. A Zápszonyról származó lány elmondja, egész életében közösségi munkával foglalkozott, egyetemi évei alatt csatlakozott a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségéhez, ahol azoknak segített, akiket magyarságuk miatt valamiféle megkülönböztetés ért. „Ungváron jártam egyetemre és bár alig dolgoztam a szakmámban, matematika tanár vagyok. A tanulmányaim alatt is végig az volt a célom, hogy kulturális programokat szervezzek és kialakuljon egy megtartó, magyar közösség a városban” – teszi hozzá.

A pályázatot két évvel ezelőtt egy ismerőse ajánlására nézte meg, aki szintén a Petőfi Sándor-program segítségével jutott el Erdélybe egy évre. „Azonnal hozzám illőnek találtam a pályázati kiírást, nem is gondolkoztam sokat a jelentkezésen” – emlékszik vissza Vivien. A feltételeknek megfelelően beküldte önéletrajzát és egy ajánlást, illetve összefoglalta, milyen feladatokat végez szívesen – így találták meg végül a számára legjobb helyet.

Petőfi-program a szórványban élőkért

A szórványban élő magyarságot segítő Petőfi Sándor-program ösztöndíjaira március 25-ig lehet jelentkezni: ezt 75 ösztöndíjas számára hirdetik meg, 9 hónapra szól, és szeptemberben indul. Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Macedónia, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna szórványban élő magyar közösségei várják a pályázókat. Részletek: petofiprogram.hu

Nincs lehetetlen

Martin Vivien 2017 szeptemberében érkezett meg Lévára és a mostani tanév végéig marad majd. „Azt tudtuk, hogy komoly a túljelentkezés, végül a személyes interjúk után, áprilisban derült ki, hogy kiválasztottak, aztán Budapesten volt egy egyhetes felkészítő alkalom. Így visszagondolva ez kicsit kevés, de mindenképp hasznos – az igazi felkészülés úgyis az érkezéssel kezdődik, amikor megkeressük helyünket a fogadószervezetnél” – meséli. Ösztöndíjasként olyan programokat szervez a gimnáziumban és a városban is, amelyeken több generáció találkozhatott, emellett az iskola adminisztratív feladatai közül is sokat átvállal.

Filmklub, karaoke, palacsintasütés, közös karácsonyvárás – olyan alkalmak, ahol Martin Viviennek köszönhetően valóban jobban megismerhették egymást a lévai magyarok. A lány számára nincsenek leküzdhetetlen akadályok, karácsony előtt például megtanult egy helyi, hagyományos ostyasütési technikát, hogy aztán közösen is elkészíthessék a süteményt. „Mindig azt mondom, hogy nincs olyan, amihez az ösztöndíjas nem ért, csak olyan, amit még nem tanult meg” – nevet.

Ilyen vidáman szervezi a gimnáziumi programokat is, melyek népszerűek a fiatalok körében. „Az a célom, hogy ne csak az intézmény falai között tanulódiákok legyenek, hanem barátok is” – hangsúlyozza a lány. Emiatt arra kérte őket, hogy ne magázzák, legyen a kapcsolatuk személyesebb. „Szerintem nem itt kezdődik a tisztelet és én nem is tanítom őket. Az a feladatom, hogy segítsek, ahol tudok – ehhez pedig fontos a közvetlenség és az, hogy merjenek hozzám fordulni” – magyarázza. Jó lehetőség számára az is, hogy a gimnáziumhoz tartozó kollégiumban lakhat, ahol még inkább megismerheti a fiatalokat. „Itt nincsenek kötelezettségeim, de személyiségemből fakadóan szervezek különböző közösségi programokat. Szeretem az ott lakó, színes társaságot, jó látni, mennyire hálásak ezért a kollégiumért, emlékeznek még, mennyire nehéz volt minden nap órákat utazni.”

„Örülök, ha segítség lehetek”

Ennyi élmény után Vivien számára nem volt kérdés, hogy maradna még egy évet, ami a megváltozott pályázati feltételeknek köszönhetően könnyen ment: a Petőfi-programban jelenleg ötévente kétszer lehet pályázni, de az ösztöndíjasok választhatják ugyanazt a helyet másodszorra is. „Bár újra be kellett nyújtani a pályázatot és részt kellett venni a kiválasztáson is, mégis így van lehetőségünk igazán jó munkát végezni és hasznossá válni a fogadószervezetnél” – mondja. És ugyan már javában tart a második félév, a lánynak még sok a terve, reméli, hogy pozitívan bírálják el az egyik, év végi pályázatát és így még szervezhet egy táncházat a fiataloknak.

„Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek! Azt látom, hogy az elmúlt évszázadot a felvidéki magyarság szenvedte meg a legjobban, a kitelepítés miatt nagyon megcsappant a számuk, ezért örülök, ha segítség lehetek közösségük építésében” – fogalmaz. Mint mondja, az első év a bizalom kiépítéséről szólt, mostanra érzi magát eredményesnek, de ebben az is segíti, hogy reformátusok között lehet: „A hit komolyan megjelenik az itteni nevelésben, a tanárok példát mutatnak és nap mint nap foglalkoznak a lelkiséggel. Megerősít, amikor látom, hogy azt szeretnék, ha a fiatalok minél jobban megismernék önmagukat.”

Remény és kitartás

„Szerintem minden anyaországi magyarnak érdemes kipróbálni ezt a lehetőséget, hogy megismerjék a határok túloldalán élő testvéreiket és azt, ahogy nehéz körülmények között is megtartják nemzetiségüket” – vallja Martin Vivien. Ennek szellemében úgy érzi, szívesen jelentkezne egyszer a diaszpóraközösségeket segítő Kőrösi Csoma Sándor-programra is – de ha hazamegy, akkor szeretne dolgozni és aztán családot alapítani.

A lány azoknak ajánlja a Petőfi-programot, akik már foglalkoztak közösségépítéssel és emberekkel, illetve keresik a kihívásokat és nyitottak az új lehetőségekre. „Ez az ösztöndíj azoknak való, akik kíváncsiak rá, milyen kihívásokkal küzdenek a külhoni magyarok. A fogadószervezetnél töltött idő megmutatja, hogy a magyarok képesek megmaradni ott, ahol minden ellenük szól, de azt is, mennyi remény és kitartás van bennük – foglalja össze tapasztalatait. – Aki úgy gondolja, tudna nekik ebben segíteni és fontosnak tartja az identitás, a kultúra, valamint a nyelv ápolását, mindenképp jelentkezzen!”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László

Ismerjék meg a Kőrösi Csoma Sándor-programot is: református önkéntesek jelenleg is egyházi ösztöndíjasként vesz részt a diaszpórában élő magyar közösségeket támogató programban, a napokban bemutatjuk szolgálatukat és az őket befogadó közösségeket:

Némethné Scherman Piroska: Magyarként idegenben, egy közösségben

Ráksi Lajos: Megtalálni a hangot

Adamek Norbert és Adamekné Németh Zsófia: ösztöndíj, ami kimozdít a hétköznapokból

Svantner Gergő: a feladatunk újra meggyújtani a lángot



Részletek: korosiprogram.hu

Ez történik továbbiak →