Elkezdődött a „szent forgatag” Kaposváron

2018. június 29., péntek

Még az eső sem moshatja el az idei REND-et: a péntek esti istentisztelettel a felhőszakadások ellenére is elkezdődtek a Református Egyházi Napok Dunántúlon. Kaposváron fedett helyszínekkel is készülnek a fesztivál szombati és vasárnapi programjaira – ha tehetik, látogassanak el a somogyi megyeszékhelyre.

Hitéleti előadások, rétegtalálkozók, közös éneklés, istentisztelet, közéleti kérdések, zenei csemegék, könyvbemutatók, kiállítások és vásári forgatag várja a Kaposvár belvárosába érkezőket a hétvégén – itt rendezik meg a Református Egyházi Napok – Dunántúl elnevezésű fesztivált.

A „szent forgatagot” – ahogy Steinbach József dunántúli püspök az esemény sajtótájékoztatóján a REND-et nevezte – 2004-ben szervezték meg először, azóta pedig kétévente más-más helyszínen találkoznak a dunántúli reformátusok. „Ma már a Kárpát-medence több pontján is rendeznek hasonló találkozókat” – adott hálát úttörő szerepükért az egyházkerület lelkészi vezetője.

A REND-nek a kezdetektől hármas célja van, erről többször is beszélt a püspök a pénteki nap folyamán: „Szeretnénk egymás hite által megerősödni magyar református keresztyén identitásunkban, szeretnénk nyitni más felekezetek és a nem keresztyén érdeklődők felé, valamint szeretnénk demonstrálni, hogy mi, dunántúli magyar református keresztyének vagyunk, sokan vagyunk és tele vagyunk reménységgel.” A célkitűzések közül Huszár Pál dunántúli főgondnok az érdeklődők megszólításának fontosságát emelte ki: „Ha hiteles személyek tanúságtételét hallják, talán istenfélő emberként távoznak azok is, akik pusztán érdeklődőként érkeztek.”

Épp ezért gazdag és sokszínű programkínálattal készültek a szervezők. Csak ízelítőül: szombat délelőtt fotó-, festmény- és bélyegkiállítás nyílik a református gimnáziumban, délután író-olvasó találkozókat, valamint szakmai beszélgetéseket tartanak több helyszínen, az esti filmklubon Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását vetítik, előtte pedig a kaposvári születésű zenész testvérpár, Kokas Katalin és Kokas Dóra ad koncertet a református templomban. Bellai Zoltán egyházkerületi főtanácsos, házigazda lelkész úgy fogalmazott: a gimnázium mögötti utcát (a kirakodóvásár helyszínét) ugyan kordon zárja majd el az autók elől, a város lakóit azonban szeretettel látják a kulturális programokon és az istentiszteleteken is.

Minden REND-nek van egy bibliai témája, amelyet a lelki programokon bontanak ki. Idén Ézsaiás próféta könyve 40. fejezetének 31. versét alapul véve – „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” – esik szó arról, mit jelent bízni Istenben, mitől szárnyal a mai ember és hogyan tudjuk erősíteni egymást.

Erre a témára hangolt rá a nyitó istentisztelet prédikációja is, melyben Nagy Csaba somogyi esperes a bátorító prófétai ígéret előtti mondatra irányította a figyelmet: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.” (Ézs 40,30) Ennek az örökérvényű igazságnak a fényében ne csodálkozzunk, ha szakadoznak az elöregedő Európa keresztyén gyökerei, vagy épp fogyatkoznak gyülekezeteink – mondta az igehirdető. Ugyanakkor arra biztatott, hogy minden riogató vagy épp csábító körülmény ellenére, újra és újra fordítsuk tekintetünket Isten felé, kapaszkodjunk az ő megtartó kegyelmébe, építsük rá az életünket. „Ha ki is billenünk az egyensúlyunkból, ha lassulunk is, Ő a kezét nyújtja felénk és segít nekünk, mert szeret minket” – fogalmazott az esperes.

A vasárnap délelőtti záró istentiszteletet, melyen Steinbach József püspök prédikál, július 8-án 10.00-tól a Duna Televízió is vetíti. Ha tehetik, látogassanak el a REND helyszínére, vagy kövessék élőben a találkozó kiemelt programjait a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján! Hamarosan mi is újabb cikkel jelentkezünk Kaposvárról.

Feke György, fotó: Vargosz

Istent keresem

Zak 5

„Tekints fel, és nézd, mi közeledik itt!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →