Hitvallást tettek gyülekezeteinkben

2018. május 12., szombat

Van, ahol az elmúlt hetekben, sok helyen most vasárnap, máshol pünkösdkor tesznek bizonyságot Istenbe vetett hitükről gyülekezeteink fiataljai és felnőtt tagjai. Konfirmációs körkép.

Bibliás hit Őriszentpéteren és Szalafőn

Az idei esztendőben Őriszentpéteren négy gyermek és egy felnőtt, Szalafőn pedig három gyermek készül hitvallástétellel pünkösd ünnepére. A megígért Pártfogó eljövetelére, a tanítványok Szentlélek által való betöltekezésére emlékezve fohászkodunk az Úrhoz, hogy jelenlegi tanítványainak lelkét is töltse be. Csak ily módon teremhetik a Lélek gyümölcsét, csak így lehetnek alkalmasak az Isten országára.

Nem elég a fogadkozó elhatározás: „Követlek, Uram!" Több kell! A legtöbbre van szükség: Isten személyes jelenlétére és kizárólagos vezetésére. Nem lehet úgy Jézust követni, hogy bármi lényegeset a vele való kapcsolatunk elé sorolunk időben, vagy jelentőségben. Jézusnál és követésénél nincs fontosabb az életben. Ezt hiszi, vallja és éli minden bizonyságtevője, aki lélekben és igazságban ismeri őt.

Az alkalmatlanok viszont fogadkoznak, hogy majd követni fogják őt bizonyos feltételek teljesülése után: ha majd elbúcsúztak övéiktől, ha majd sok pénzt kerestek, ha majd elegük lesz a bálványaikból... Nem juthat be Isten országába, aki nem arrafelé tekint, nem oda vágyakozik. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti, vagy romlásba viszi?" (Lk 9,25)

Ezért konfirmandusaink igyekeznek elsajátítani a Heidelbergi Káté biblikus tanításait, a presbitérium pedig ismereteik meglétéről kikérdezéssel győződik meg a Mennybemenetel ünnepén, amely régebben a konfirmáció alkalma volt gyülekezetünkben. A hitvallástételre való felkészülés részei: a tanulók részvétele nyolc év általános iskolai hitoktatásban, egy év kátémagyarázatos előkészítésben, legalább kétévnyi rendszeres, istentiszteletre járás, valamint a gyülekezet imádsága. Ezután a konfirmandusok hagyományosan, szép rendben elmondják fogadalmukat Isten és a gyülekezet előtt, majd egész életükkel bizonyítják, hogy alkalmasak-e az Isten országára.

Fiatal bizonyságtevőink itt, az Őrségben a honfoglalás korában ide került családok sarjai. Őseik harcban edzett, évezrednyi időben próbatételek sorát megszenvedett ellenállók. Kezdetben ellenséges csapatok betörésétől védték a hazát, így szabadságjogokhoz jutottak. A XVI. század közepétől, csatlakozva az evangélium szerint reformált egyházhoz, védték református hitüket az ellenreformációs erőszakkal és az oszmán térhódítással szemben. A XVII. századtól két évszázadon át küzdöttek a Batthyányi családdal jobbágysorba süllyesztésük ellen. A XX. században a kommunista diktatúra kuláküldözéses fosztogatásai és kitelepítései dacára kellett hitvallóan helytállniuk.

Napjainkban az Őrség népét is elérte a globalizáció. Ennek a folyamatnak kulturális és vallási hatásai is érződnek. Lehet, hogy ez a korszak a bibliás hitű tanítványokat és egyúttal az Őrség népét is mindezidáig leginkább próbára tevő időszak? Egy biztos: a hitvallók bátor bizonyságtételére és Jézus Krisztus hűséges követésére rendkívül nagy szükség van az élethez, a megmaradáshoz. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába." (Lk 10,2)

Tavalyi konfirmációs képünkön látható öt bizonyságtevő fiatal közül ketten azóta is részesei az istentiszteleteinknek, a többiek egy-egy nagy ünnep alkalmával jelennek meg.

Major Lehel

Meglepetésemberek Hajdúbagoson

Húsvétkor tizenkét, 7. és 8. osztá­lyos fiatal tett bizonyságot hitéről és elkötelezettségéről a hajdúbagosi gyülekezetben. A tizenkettőből voltak konfirmálók, akikre régóta számítottunk, de voltak olyanok is, akik meglepetésként álltak az úrasztala előtt. A helyi iskola kiválóságai jól megfértek a „nehézfiúk" társaságában. Úgy érzem, hogy pontosan ebben volt az idei konfirmáció szépsége, és itt tapasztalhattuk meg a Szentlélek erejét: különböző anyagi, társadalmi, családi hátterű gyermekeket sikerült egy csapattá kovácsolni a konfirmációs felkészítés alatt.

A konfirmációs „csomag" a haj­­dúbagosi gyülekezetben, a felkészítő alkalmakon való részvételen túl a havonta legalább egy istentiszteleten való jelenlétből áll. Néhányan a kötelező minimumot teljesítették, de akadtak olyanok is, akik elkezdtek rendszeresen járni az istentiszteletekre. Kik ők? Nem feltétlenül a legjobbak, hanem többségében azok a fiatalok, akiket a település egész közössége egyetlen legyintéssel elintézett. Akikkel teljes tanári karok küszködnek (beleértve engem is, amikor hittant próbálok tanítani nekik az iskolai keretek között), most a legnagyobb békességben és csendben ülnek a templom padjaiban. Valami megérintette őket. Talán az, hogy így kicsit kikerülnek a családi élet zűrzavarából? Talán az, hogy felelős emberként kezeli őket a közösség? Talán a liturgia, a szent tér ősi varázsa vonzza őket? Vagy talán azt érzik mélyen belül, amiről az evangélium tanúskodik minden lapján: Isten nem legyint senkire.

Kérdeztem őket is. A választ nem tudták, de lehet, még a kérdést sem értették kristálytisztán. Amikor rájuk néztem, mindig Krisztus szavai jutottak eszembe: „Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre." (Lk 5,31–32) Elgondolkodtam. Olyan világban, ahol akkora hangsúlyt fektetünk a kiválóak meggyőzésére, egy pillanatra sem állunk meg hálát adni azokért, akiket nem a mi erőlködésünk, hanem az Atya megmagyarázhatatlan szeretete vonz az egyházba. Lássunk tisztán: ők sokszor éppen nem az eminensek. Vajon képesek vagyunk értük is hálát adni?

Ezen túl a létszámnak örülhettünk igazán. Nem azért, mert a számok megszállottjai vagyunk, hanem mert tizenkét fővel már lehet valamit kezdeni. A keserű igazság érezhetően ott lappang minden konfirmációra felvirágozott templom padjában: a fogadalmat tevő fiatalok egy részével akkor és ott találkozunk utoljára. Kikerülve az általános is­kolából gyakorlatilag elérhetetlenné válnak. Aki erősebb középiskolába kerül, azt előbb-utóbb beszippantja a teljesítménykényszer időzavara, aki pedig a gyengébb intézménybe, arra az elkallódás reális veszélye leselkedik. Úgy gondolom, ezt nemcsak mi, hanem minden más vidéki református gyülekezet is a saját bőrén tapasztalja.

De nem csüggedünk. Reménykedünk, dolgozunk, hátha megmarad tizenkét főből legalább öt-hat. Úgy igyekszünk Igét hirdetni, hogy értsék és élvezzék ők is. Minden munkába, szervezésbe bevonjuk őket, mert érezniük kell, hogy fontosak a közösségnek. Bízunk benne, hogy tudunk ifit indítani. Debreceni cserkészek szárnyai alatt alakítottunk cserkészrajt, hátha ez is megtartó erő lehet. Kis konditermet alakítottunk ki, és edzéseket tartunk. Mindegy, hogy milyen módon, a templom és a gyülekezet közelében kell maradniuk. Ez a kevés rajtunk áll, a többi pedig már a mindenható Istenen.

Czeglédi Péter Pál

Bizonyságtétel Borsodgeszten és Vattán

Borsodgeszt és Vatta Miskolctól mintegy húsz-huszonhárom kilométerre fekvő kis települések (előbbi mindössze kétszázötven fős zsákfalvacska). Nincs minden évben konfirmáció, és a létszám is változó. 2015-ben tizenegy gyermek tett vallást hitéről – ez akkor kiemelkedően nagy csoportnak számított –, idén pedig négyen készültek a szép alkalomra. A felkészülés vezérfonalaként a Megtaláltuk a Messiást! olvasókönyvet használjuk, az ismeretekhez pedig igyekszünk minél több élményt párosítani. A tanév ideje alatt törekszünk nyitott szemmel járni: odafigyelünk egymásra, a gyülekezetre, a minket körülvevő közösségekre, és nem utolsósorban Isten irántunk való, gazdag szeretetére.

A közösségben eltöltött minőségi idő szüksége egyre égetőbb: egy kis létszámú konfirmációi csoport ez előtt tudja kitárni magát. A fiatalok – akik egyébként osztálytársai is egymásnak – hamar példás csa­pattá kovácsolódnak: együtt keresnek választ sarkalatos kérdésekre. Néha egyetértenek, máskor pedig teljesen más a nézőpontjuk, de a találkozásokat ez teszi színessé, hasznossá. Az órák helyszínéül gyakran választunk különböző helyeket: többségében a gyülekezeti teremben tarjuk az alkalmakat, ám egy-egy aktuális témához igazodva hol a templomban, a templomkertben, vagy épp egy parkban beszéljük meg a kérdésköröket.

A gyülekezeti alkalmaknak a konfirmandusok év közben nemcsak megfigyelői, csendes látogatói, hanem több esetben aktív résztvevői is igeolvasással, versmondással, közös énekléssel. Különösen kedves számukra a karácsony előtti kántálás, amikor ők is csatlakoznak a húsz-huszonöt fős csapatokhoz az esti órákban, és a falvak utcáit járva, házról házra áldott ünnepeket kívánnak. A szeretetszolgálat különböző területeinek megismerésére szintén figyelmet fordítunk. Évenként meglátogatjuk a borsodgeszti Szivárvány Református Idősek Otthonát, megismerve ezzel a diakónia nélkülözhetetlen szolgálatát.

A tavaszi hónapokban egyre in­kább a bizonyságtétel napjára fókuszálunk. Nagy izgalommal, de még nagyobb lelkesedéssel próbálunk készülni, hogy végül a páli igét őszinte örömmel hallhassák a fiatalok: „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt."

Hajnal András

Tanítás, közösség és lelkiség Dunaharasztiban

Szolgálatom kezdetén nagy erővel igyekeztem a konfirmandus gyerekek fejébe belevésni a konfirmációs anyagot. Lelki szemeim előtt példaként lebegtek a régi tanítók, akik úgy adták át a tudást, hogy a diákjaik negyven-ötven esztendő múltán is emlékeztek arra. Az évek során azonban meg kellett értenem, hogy azok a gyerekek, akik ma járnak az oktatásra, egészen mások, mint a régiek voltak. Természetesen nagy szükségük van nekik is az ismeretre, de legalább annyira fontos, hogy gyülekezetünkhöz kapcsolódva közösséggé formálódjanak, és lelkükben is megérintett fiatalokká váljanak. Ez rendszerint nem történik meg egyik pillanatról a másikra, de két esztendő imádságos, tudatos szorgoskodása elég lehet hozzá.

Dunaharasztiban a konfirmációi felkészítésnek három pillére van: tanítás, közösség, lelkiség. A taní­tás értelemszerűen a konfirmációi órákon történik. Első évben a Biblia könyveit vesszük végig nagy vonalakban, azzal a céllal, hogy a fiatalok eligazodjanak az Ószövetség és Újszövetség lapjain, és megértsék, hogyan teljesítette be az Úr Isten a Messiásra vonatkozó ígéretét Jézus Krisztus személyében. A második esztendő hitvallásismereti év, Szénási Sándor Megtaláltuk a Messiást című konfirmációi olvasókönyve alapján.

A közösségépítésre természete­sen már a konfirmációi órák is le­he­tőséget adnak, amit tovább erő­­­sítünk tavasszal és ősszel a konfirmandushétvégéink megszervezésével. Jellemzően Mátraházára megyünk ilyenkor, és nagy kirándulásokkal, játékokkal és beszélgetésekkel töltjük az időt. Mindig öröm tapasztalni, hogy egy ilyen hétvégén a gyerekek hogyan nyílnak ki Isten Igéje és egymás előtt. A fiatalokat leginkább fiatalok által lehet megszólítani. Ezt az elvet komolyan véve a programokra ifjúsági körünkből is többen velünk tartanak és szolgálnak.

A konfirmáció két éve Istentől elkészített idő arra, hogy az evangéliumot hirdessük serdülőinknek hittel, humorral, jó kedvvel és mégis komolysággal. Folyamatosan szeretnénk szemünk előtt tartani, hogy a kátéórák, az istentiszteletek, a kirándulások és egyáltalán minden azért van, hogy a konfirmáció a hitre jutás alkalmává lehessen az életükben. Ebben a szolgálatban különösen is nagy segítségünkre van a Református Fiatalok Szövetsége. A téli hónapokban vezetésükkel ifjúsági napot tartunk, illetve fiataljainkat támogatjuk és biztatjuk a REFISZ évközi konferenciáin és a nyári táborában való részvételre.

A fentebb elmondottakból talán látszik, hogy nagy energiákat mozgatunk meg a ránk bízott ifjúságért. Szolgálatunkat abban a reménységben végezzük, hogy az – még ha sokszor nem látjuk is azonnal gyümölcsét – nem hiábavaló az Úrban (1Kor 15,58).

Faragó Csaba

Az összeállítás megjelent a Reformátusok Lapja 2018. május 13-i számában.

Istent keresem

4Móz 11,16–35

„Az Úr pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →