Érted?!

2017. szeptember 04., hétfő

Református EGYMI Országos Értéktermő Tehetségközpont nyári diáktáborában hetven, az ország különböző pontjairól érkezett diák vett részt.

Az elmúlt tanévben pilot jelleggel harminc órás, nyolcféle tantárgyspecifikus programban vehettek részt tanulók az 5., 7. és 9. évfolyamokban. „Matematika, fizikai, biológia, történelem. Ezeken a területeken gazdagodhatott huszonnyolc református oktatási intézményben, hetvenkét műhelyben 662 diák tavaly" – foglalták össze a szervezők.

A legkiválóbb diákok számára lehetőség nyílt arra, hogy műhelyvezetőjük javaslata alapján, tábori keretek között, tantárgyspecifikus tehetségműhelyekben fejleszthessék tovább tudásukat. Sokoldalú, terepgyakorlatokra épülő természettudományos megfigyelésekben, környezetünk vizsgálatában és a tapasztalatok, vélemények kreatív összevetésében vettek részt. Megismerték Miskolc, a Diósgyőri vár és környékének jellegzetességeit is. A műhelyeket korszerű módszerekkel kiváló szaktanárok vezették, akik közül többen a gazdagító programok megalkotói is. A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon nyújtotta a jól felszerelt labor körülményeket, a színvonalas szállást és étkezést.

A komplex tehetségfejlesztést a műhelymunkák mellett fakultatív programok biztosították: média, társastánc, táblajáték, sportpoharazás, kézműves foglalkozás, fejlesztve a diákok speciális képességeit. Egyéni- és csapatsportok, játékos vetélkedők járultak hozzá a fiatalok lelki-testi feltöltődéséhez. A tábor utolsü napján különböző módokon mutatták be a műhelyek munkáját, így PPT mellett maketten vagy éppen kísérletekkel szemléltették az elsajátított tudást. 

forrás:egymi



Istent keresem

Péld 18,1–16

„Az ostoba nem leli kedvét az értelemben, csak saját eszének fitogtatásában” (2). tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink