Böjti elmélkedés

2017. március 18., szombat

„Az igazi böjt számomra az, ha a drága és pótolhatatlan időmből különítek el egyre többet az Atyával való közösségre, amelyben még jobban megismerem őt, amely során feltöltődik a lelkem, és amikor átveszem tőle a napi vagy heti feladatomat" – Hajdú Ferenc írása böjt harmadik vasárnapjára.

A böjt célja: mélyebb kapcsolat megélése a Mennyei Atyával. Voltak évek, amikor nem jelentett számomra semmit a böjt, eszembe sem jutott volna bármilyen formában gyakorolni azt. Aztán egy ideig úgy éreztem, hogy nekem is böjtölnöm kellene valamilyen formában, ha szeretném, hogy kedvesebb legyen az életem Isten előtt. Időközben gondolkodtam úgy is, hogy a böjt nagyszerű lehetőség arra, hogy valamit elkérjek Istentől: ha böjtölve imádkozom, biztos jobban vagy gyorsabban meghallgat majd. Természetesen a böjtben mindig benne volt az imádság jelentőségének hangsúlyozása: a törekvés, hogy a lemondásban felszabadult időmet könyörgésre, vagyis buzgó imádságra fordítsam. Ma már biztosan nem állítanám, hogy korgó gyomorral könnyebb imádkozni, bár saját magam is tapasztaltam, mennyivel frissebbek a gondolataim, ha a szervezetem nem az emésztéssel van elfoglalva. De akkor mihez kezdek a böjttel?

Mindig is érdekes volt számomra az Úr Jézus hozzáállása a böjthöz. Egy alkalommal számon kérték tanítványait, mert azok nem böjtöltek, a Mester pedig azzal védelmezte őket, hogy miért is böjtölnének, ha vele vannak (Mk 2,18–22). Közvetlenül ezután pedig tanítványai kalászt téptek szombatnapon, mert éhesek voltak és nem volt mit enniük (Mk 2,23–28). Amikor a farizeusok a nemtetszésüket fejezték ki, a Mester megint védelmébe vette későbbi apostolait. Mit üzen mindez? Egyszerűen azt, hogy vannak élethelyzetek, amelyekben életidegen és értelmetlen böjtölni. Ha bármit, beleértve a böjtöt is, görcsös törvényszerűséggel próbálok gyakorolni, akkor nagyobb lesz a csalódásom és a keserűségem, mint az örömöm és a hálaadásom. Pál apostolnak az 1Kor 10,31-ben megfogalmazott útmutatása a böjtöt tekintve is megállja a helyét: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!”

Évek óta foglalkoztat, milyen sok időt töltött az Úr Jézus imádságban az Atyával. Mielőtt az emberek elé állt volna az evangéliummal, negyven napig böjtölt és imádkozott a pusztában – mintegy felkészült a szolgálatára. A Gecsemáné kertjében is elvonult imádkozni, hogy erőt merítsen a rá váró szenvedéshez. Aztán a kép a Márk evangéliumában olvasott kis beszámolóval vált számomra teljessé. „Nagyon korán, amikor még sötét volt, (Jézus) felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele levők azonban utánasiettek, és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: Mindenki téged keres. Ő pedig ezt mondta nekik: Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert ezért jöttem. És elment Galilea-szerte a zsinagógáikba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket.” (Mk 1,35–39) Mintha kifejezettem abban a hajnali együttlétben kapta volna az Atyától az útmutatást, hogy induljon el más vidékekre is! Megerősödött bennem, amit sokan hisznek és megélnek: az Atyával töltött idő segít a leginkább összpontosítani az életünket arra, amire kaptuk azt Istentől.

Ma már tudom, az igazi böjt számomra az, ha a drága és pótolhatatlan időmből különítek el egyre többet az Atyával való közösségre, amelyben még jobban megismerem őt, amely során feltöltődik a lelkem, és amikor átveszem tőle a napi vagy heti feladatomat. A vele töltött időben annyi szeretetet, reményt, hitet, örömöt, békességet, erőt, lendületet, bátorságot, lelkesedést és útmutatást kapok, amiből aztán bőven tudok továbbadni is. Bár leszűkítettem, hogy mire mennyi időt szánok, mégis gazdagabb lettem azzal, hogy többet adtam belőle Istennek!

Hajdú Ferenc

A szerző csetényi református lelkész. A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.


Ez történik továbbiak →



Istent keresem

ApCsel 3,1–10

„...a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!" tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink