Letették a kunhegyesi SILOÁM Központ alapkövét

2014. október 01., szerda

Szeptember 26-án tették le a kunhegyesi SILOÁM Konferencia és Gyógyászati Központ alapkövét, a település egykori Munkásőrbázisán.

A csaknem 7 településen, és összesen 13 helyszínen megvalósuló nagyszabású „Tisza-tavi templomok útján" elnevezésű, összesen csaknem félmilliárd forintos uniós és állami támogatással megvalósuló nagyprojektnek egyik helyszíne Kunhegyes, ahol közvetlenül a városi strand mellet elterülő volt munkásőrbázison faházakat és egyéb kiszolgáló létesítményeket adtak át.

Az újabb, 400 millió forintos nyertes pályázatnak köszönhetően, az állam támogatásával további munkálatok kezdődnek el. Hegmanné Nemes Sára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára beszédében kiemelte, hogy a magyarok csak akkor tudnak sikeresek lenni, ha a régit és az újat ötvözni tudják. Kifejtette: „Ha azt akarjuk, hogy a gyermekeink ragaszkodjanak ehhez a földhöz, akkor meg kell újítani azt, ami régi, akkor lennie kell új közösségi tereknek, ahol találkozhatnak egymással a generációk".

Az egykori Munkásőrbázis területét négy évvel ezelőtt vásárolta meg a Kunhegyesi Református Egyházközség. Az itt található ingatlanok egy része most a „Tisza-tavi templomok útján" elnevezésű projekt keretében, mintegy 60 millió forintból újult meg. A bázis 1989-ig, a munkásőrség megszűnéséig megyei kiképzőbázis volt. Többször is megpróbálták helyrehozni az épületeket, egy ideig a Kincstár tulajdona volt, majd a városé, de mégis „mostohagyerekké" vált. Üzemeltetésével több vállalkozás is megpróbálkozott, de nem sikerült felvirágoztatni a területet, amely már évtizedek óta üresen állt.

Most a „Tisza-tavi templomok útján" elnevezésű projekt keretében két, összesen 48 férőhelyes diákszállót alakítottak ki, valamint az ezekhez tartozó vizesblokkok újulhattak meg, illetve két faházban összesen nyolc apartmant hoztak létre, így összesen 80 szálláshelyet adtak most át. A kormány mostani 400 millió forintos beruházásának köszönhetően, a 2015 nyarára felépülő balneológiai központban 38 féle kezelést tudnak majd biztosítani és további 38 szálláshelyet alakíthatnak ki.

Nagy Kálmán lelkipásztor hangsúlyozta, hogy mivel Kunhegyes térsége elöregedő településekből áll és nehéz az itt élőknek reumatológiára eljutni más városokba, ezért is fontos, hogy itt a térségben kialakítsanak egy ilyen komplexumot. A beruházással megközelítően 50 új munkahely jön létre. Az alapkövet Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áldotta meg. Az ünnepi alkalmon részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is.

Buzás Borbála

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.