Vegyétek a Lélek ajándékát!

2015. május 20., szerda

A Generális Konvent Elnökségének pünkösdi körlevele a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Ünneplő Gyülekezet, református Testvéreink!

Isten népe vagyunk, akiket az Ige és a Lélek gyűjtött egybe 2015 pünkösdjén is.

Hálás a szívünk, hogy újra ünnepet szentelhetünk református magyar testvéreinkkel a Kárpát-medencében és szerte a világon. Amint kiáradt a Lélek egykor Jeruzsálemben a Krisztus követőire, úgy árad ki ránk ma is ott, ahol Jézus nevében vagyunk együtt.

Az írott Igét a Szentlélek elevenítette meg a múltban és eleveníti meg ma is az igeolvasó ember szívében. A Lélek kitöltetett, és bennünk, általunk és közöttünk munkálkodik, végzi a küldetését Isten dicsőségére és az emberiség üdvösségére.

A Szentlélek Isten művét semmi sem tartóztathatja fel. Pontosan elvégzi, amit az adott napra tervezett. Rettenthetetlen, nem torpan és nem hátrál meg, mert ő az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak Lelke. A szeretetre és a bölcsességre való képességet mi is tőle kaptuk, ahogy erről a Szentírás is bizonyságot tesz: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim 1,7) 

Igen. A félelem korlátoz, elszigetel, tönkretesz egyént, közösséget, nemzetet.

Nem Isten adta a félelem lelkét! Ennek ellenére sokan vannak, akik félnek. Ezért fontos bátran kérni az erő, a szeretet és a józanság lelkét a mindenség Urától, aki Atya, Fiú, Szentlélek, egy örök Isten.

Megmaradni, helytállni, lelkeket hódítani csak az tud, aki bátor és erős. A Lélek is ilyenekké tesz bennünket. Ezért kérjétek, vegyétek a Lélek ajándékát!

Másokat felsegíteni, példát venni és példát adni csak az tud, aki szeret. A Szentlélek tanít meg bennünket erre a szeretetre. Ezért kérjétek és vegyétek a Lélek ajándékát.

Társadalmunkra a megosztottság, a hamis értékek halmozása és követése jellemző. Sokan vonják le a következtetést életük alkonyán vagy a nehéz pillanatokban, amikor rádöbbennek, hogy nem éltek Istennek tetsző életet. Józanságra van szükségünk, jó ítélőképességre, hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között, értékes és értéktelen között.

Életünkben az is a Lélek ajándéka, hogy már most tudhatjuk: mi Jézust választottuk, akiben megtaláljuk üdvösségünket.

Kedves testvéreink az Úr Jézus Krisztusban! Bátran, hitünket megvallva, az Úrral dicsekedve, szeretetben járva, önzetlenül élve, mindenért Istennek hálát adva töltsük be küldetésünket itt a földön, mint jó sáfárai az Úrnak!

2015 pünkösdjén

Áldott ünnepet kíván:

a Generális Konvent Elnöksége

Ajánlott istentiszteleti rend a magyar református egység vasárnapjára.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió