Ötszáz kilométer után

2016. augusztus 18., csütörtök

Célba ért Czapp József mikepércsi református lelkész, aki egy 500 kilométeres hosszútávfutás során gyűjtött adományokat a falu Árpád-kori református templomának felújítására, s így próbálta felhívni az emberek figyelmét a reformáció közelgő jubileumára.

A székelyföldi Nagygalambfalván (Porumbenii Mari) augusztus 17-én ünnepséggel fogadták a maratonfutó lelkészt, akihez mintegy száz nagygalambfalvi futó csatlakozott az utolsó, ötszázadik kilométerre. A futókat harangszóval, rezesbandával és ünnepi műsorral várták Nagygalambfalva főterén.

Czapp József április 29. és május 15. között 499 kilométert futott Magyarország területén, hogy a reformáció 500. évfordulójára felhívja a figyelmet és adományt gyűjtsön a nagygalambfalvi református templom felújítására. Hosszútávfutása utolsó kilométerét tette meg a székelyföldi falu határában.
A lelkész a megérkezés előtt az MTI-nek elmondta: csaknem 1,1 millió forint adományt sikerült gyűjteni Nagygalambfalva számára, amelyet kedden utalt át az egyházközség bankszámlájára.

„Úgy látom, hogy a mozgással, a futással sokkal több ember figyelmét tudtam felhívni nagyon komoly tartalmakra, mint ha a szokásos rítus szerint a szószéken, palásttal a vállamon hirdetem Isten igéjét. Az Úristen több lehetőséget adott a kezünkbe az emberek elérésére. Ez egy jó lehetőség" – nyilatkozta a lelkész.

Kányádi György nagygalambfalvi református lelkész az MTI-nek elmondta: a 13. században épült templomuk belső falán egy olyan freskó is található, amelyet még nem restauráltak. Hozzátette, az egyházközség ezután dönt arról, hogy a freskó restaurálására vagy a templom felújításának, karbantartásának más részleteire fordítja az adományt.

Kapcsolódó anyagok:
500 érv értünk
Szeretetfutás a Reformáció 500. évfordulója alkalmából
500 érv - a hazaút

MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió