A debreceni Nagytemplomban 2009. május 22-én megtartott Alkotmányozó Zsinat fogadta el a Magyar Református Egyház alkotmányát. A döntéssel a Kárpát-medencei magyar református egyházak erősítették meg összetartozásukat és mondták ki alkotmányjogi egységüket. A Kárpát-medencei református egyházak 2004-ben létrejött tanácskozó és javaslattevő testülete, a Generális Konvent 2009-től a Magyar Református Egyház részeként működik tovább.
1567, 1881 vagy csak 2009 óta számítjuk a magyar református egységet? Mi az a Generális Konvent? Mi a különbség a Magyar és a Magyarországi Református Egyház között? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Krisztus Urunk születésének ünnepén szeretettel és hálával köszöntünk minden keresztyén testvért.
„Pünkösd üzenete ma is az, hogy akiket Isten Szentlelke vezérel, azok Istennek fiai. Ők hordozzák az ígéreteket, ők az örökösök, ők Krisztus evangéliumának, a bűnből való szabadításnak, a megváltásnak és az örök életnek a hírvivői, bizonyságtévői.” A Generális Konvent elnökségének ünnepi körlevele.
„Otthonról haza” – ezt érzik most az ausztráliai magyar reformátusok, akik immár hivatalosan is a Magyar Református Egyház testvéri közösségének tagjai lettek. Az egyház Közös Zsinata a református egység napja előtt ülésezett, és a fontos döntések mellett megemlékeztek a református egység múltjának fontos állomásairól, miközben hangsúlyozták, nemcsak a múlt közös, hanem a jelen és a jövő is.
Húsvétkor a mennyei életerő mindent és mindenkit megelőz. Szükségünk is van rá, mert a halálos erők folyamatosan és látványosan mutatják magukat, félelmet keltenek, és az emberi gyöngeségre emlékeztetnek bennünket. Mégsem lehet a halálé az utolsó szó. Jézus Krisztus feltámadásával Isten diadalra vitte az életet. Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.
A Magyar Református Egyház 2009. május 22-én elfogadott és többször módosított alkotmányának teljes szövege.
Tovább a cikkhez
A szabályzat célja, hogy a Magyar Református Egyház Közös Zsinata, a Generális Konvent, az Elnökség, az ügyvezető elnök és az érintett szervezeti egységek, munkaágak részére útmutatást nyújtson a folyamatos működtetéshez.
Tovább a cikkhez
A magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelvei és az új magyar református énekeskönyv előkészítő füzetei.
Tovább a cikkhez
Megtárgyalta és elfogadta a Magyar Református Egyház Közös Zsinata 2017. június 24-i, Debrecenben tartott ülésén.
Tovább a cikkhez2009. május 22. mérföldkő a magyar református egységben. Aznap tartották a Magyar Református Egyház alkotmányozó zsinatát és hálaadó ünnepét a Debreceni Református Nagytemplomban. Összeállításunkkal ezt idézzük fel.