Az újkor hajnalán, 515 évvel ezelőtt a francia Noyon városában született Kálvin János. A prédikátor egyházszervező és rendszeres teológiát kialakító tevékenysége mindenekelőtt Svájcra korlátozódott, de hatása később egész Európára kiterjedt, a kálvinista örökség pedig fél évezred múltán is meghatározza a református egyház működését és szemléletét.
Európa a vallásháborúk szorításában
Ha az 1560-as évek európai körképét vizsgáljuk, valószínűleg nem az jut eszünkbe, hogy nyugodt évtizede volt a kontinensnek. Angliában a Véres Mária uralkodása idején zajló vallási üldözések utáni időket élték éppen. Nővére halála után trónra lépve Erzsébet azon igyekezett, hogy királyságában megszilárdítsa az anglikán egyházat. Franciaországban éppen lendületet vett a katolikus–hugenotta szembenállás a vassy-i vérfürdővel, amelyet a katolikus Guise herceg kísérete rendezett a protestánsok sérelmére. Az itteni küzdelmek csúcspontja valamivel később, 1572-ben Szent Bertalan éjszakája lesz, amikor több ezer hugenottát mészároltak le Párizsban. Német földön valamelyest csillapodni látszottak az indulatok az 1555-ös augsburgi vallásbékével, ellenben Spanyolországban ekkoriban tombolt az állami inkvizíció. Közép-Európa története egyik legnagyobb próbatételét élte meg, hiszen a muszlim vallású Török Birodalom ekkor már kiépítette állásait a Kárpát-medence területén. Kevés olyan zuga volt a földrésznek, ahol ne lettek volna politikai-vallási indulatok, kivétel Erdély: ott 1564-ben mondják majd ki a vallási türelmet, Tordán. Ez az év azonban Európa másik országában is emlékezetes dátum, hiszen az ekkorra radikális változásokon áteső Svájcban meghalt Kálvin János. Genf városa a prédikátor halála idején a Kálvin nevével fémjelzett nemzetközi mozgalom centruma volt. Olyan hely, amelyet a biztonság, az erkölcs és a puritán szemléletmód jellemez, és amelyről John Knox úgy ír egy helyütt, hogy az „Krisztus tökéletes iskolája” a földön.
A genfi reformok
A prédikátor elsődleges céljaként az erkölcs és a rend megszilárdítását tűzte ki, ennek érdekében hozott intézkedései tették Genf városát a protestantizmus nemzetközileg elismert fellegvárává. A példa előtte korábbi mentora, Martin Bucer egyházi struktúrája, amelyet a strasbourgi reformátor nem tudott megvalósítani. Ez azt jelentette, hogy létrehozta a városi hatóságokkal párhuzamosan működő genfi egyház döntéshozó és fegyelmi testületeit. E felépítménynek négy szolgálati funkciója volt: a pásztori, a tanítói, a presbiteri, valamint a diakónusi. A lelkipásztorok a gyülekezetről való gondoskodás feladatát kapták, a tanítók – Kálvin magát is közéjük sorolta – az oktatásért feleltek, a presbiterek a gyülekezet életének fegyelmét tartották szem előtt, a lelkipásztorokkal alkotott közös testületüket nevezte konzisztóriumnak. A diakónusok rendje ez utóbbi grémium útmutatása alapján végezte feladatát (adakozás, jótékonykodás). Rendszerét sok országban másolták később, szerte Európában. Kálvin ottani munkásságának más gyümölcsei is születtek. 1559-ben megnyitotta kapuit az Akadémia, s ennek élére ő került. Fontos volt ez a genfi lelkészutánpótlásban, valamint a missziós lelkészek képzésében, hiszen a következő években sokan mentek közülük Franciaországba, ahol éppen dúlt a vallásháború a felekezetek között. Számos menekült fordult meg a városban, akik magas szintű teológiai tanulmányokkal felvértezve tértek vissza hazájukba, s megalakították a maguk kálvinista közösségeit. Ezenkívül működött ott – a diakónusok munkájának köszönhetően – közkórház is, igaz, ennek alapjai már Kálvin előtt léteztek. Az intézmény a genfi betegeket látta el, de a menekültek számára a tehetősebbek külön segélyalapot hoztak létre – ezt szintén diakónusok irányították. Az erkölcsi törvények betartását a konzisztórium felügyelte. Itt foglalkoztak vallási kérdésekkel és egyéb jelenségekkel (babonaság, varázslás), valamint – ha a presbiterek nem tudták kezelni azokat – személyes nézeteltérések ügyében is eljárhattak (családi viták, nyilvános veszekedések). Kálvin kulcsfontosságúnak tartotta, hogy jól szervezett egyházat építsen fel, hiszen a református közösségek sokáig nem számíthattak uralkodói körök támogatására. Ennek híján a megmaradás zálogát a politikai és egyházi támadások tüzében is megmaradó erős intézményi keretekben látta.
Miért éppen Genf
Amikor Kálvin 1541-ben Strasbourgból áttette székhelyét Genfbe, ismerős terepen mozgott, hiszen 1536-ban átutazóban volt a városban, célállomása ekkor Strasbourg volt. Az út veszélyessé vált, így kénytelen volt megszállni Genfben. Guillaume Farel nehezen visszautasítható kérésére – lényegében Isten büntetésével fenyegette meg, ha továbbáll – végül két évig itt maradt. Feladata az evangéliumi mozgalom megerősítése volt, tanítóként a Bibliát oktatta. Rövidesen a genfi egyház lelkipásztorává is lett, de 1538 tavaszán a városban kibontakozó, a hit kérdéseit és gyakorlatát érintő viták miatt száműzték Genfből. Bázelbe ment – ott az is megkérdőjeleződött benne, hogy Isten lelkészi munkára hívta-e őt el. A bizonytalanságból az billentette ki, hogy meghívást kapott Strasbourgba – mind írói, mind lelkészi hivatását gyakorolhatta. Prédikációit szívesen fogadta hallgatósága. Más eredményei is lettek ott-tartózkodásának. Megismerhette a német területeken bevett állam–egyház viszonyt, és letisztulhatott az általa helyesnek tartott modell. Tapasztalatokat gyűjtött az egyházigazgatásról és a rendszabályok alkotásáról. Ezeknek később szintén nagy hasznát vehette. A város vezető reformátora, Bucer tanácsára ott házasodott össze egy özvegyasszonnyal, így az anyagi nehézségeit leszámítva nem volt olyan ok, amely miatt a továbbállást tervezte volna. 1540-ben azonban befutott Genfből egy küldöttség, hogy meggyőzzék, térjen vissza korábbi állomáshelyére. Ez végül meg is történt, Kálvin visszatértekor annál az Igénél folytatta a tanítást, amelyiknél néhány évvel azelőtt abba kellett hagynia. De hogyan került a francia származású Kálvin János Svájcba?
Száműzetés és útkeresés
Kálvin János Franciaország északi részén, Noyonban született 1509-ben. Tudományos pályára szándékozott menni, Párizsban, Orleáns és Bourges városaiban tanult, mindenekelőtt jogot. Húszas éveiben megtért, és a reformáció irányzatához csatlakozott, így Franciaország, amely a katolikus vallás egyik bástyájának számított, nem volt számára biztonságos hely. A menekülés apropója Nicolas Cop, a párizsi egyetem rektorának 1533-as beszéde volt, melyben az egyház reformjának szükségességét emlegette. A megnyilvánulásnak közfelháborodás lett a következménye, és bár arra nincs egyértelmű bizonyíték, hogy Kálvinnak – aki ismerte a rektort – köze lehetett a szövegezéshez, mégis úgy érezte, nem biztonságos maradnia. Bázelbe vitte útja, ott kezdte el megszövegezni fő munkáját, az Instituciót. A könyv 1536-ban jelent meg először hat fejezettel, de a szerző a következő évtizedekben folyamatosan dolgozott rajta. 1559-es kiadásakor már nyolcvan fejezetből állt, négy könyvre osztva. Némi franciaországi kitérő után – ahogy korábban olvashattuk – Genfben kötött ki.
Institutio Religionis Christiane
Kálvin János fő művét, A keresztyén vallás rendszerét végleges formában 1559-ben Genfben jelentette meg. Rendszerező jellegű teológiai írásával új műfajt alkotott: a világot teremtő, az embert megváltó és annak életét megváltoztató Istenről, valamint a keresztyén életről szóló bibliai tanítását foglalta össze. A teljes mű első magyar nyelvű fordítása Szenci Molnár Albert nevéhez fűződik, 1624-ben nyomtatták ki Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támogatásával. 2014-ben elkészült a mai magyar nyelvű fordítása, Buzogány Dezső kolozsvári egyháztörténész tolmácsolásában. A kétkötetes kiadvány a Kálvin Kiadó gondozásában látott napvilágot.
A fáradhatatlan igemagyarázó
1564 tavaszán Kálvint már sok betegség gyötörte (migrén, bélpanaszok, köszvény, tuberkulózis), míg végül május 27-én hívta magához a Teremtő. Személyiségére az utókor sok jelzőt használ, jellemének kedvező és kedvezőtlen vonásaira egyaránt. Nem volt kellemes vitapartner, kiváló memóriája (az egyházatyákat olykor fejből idézte) miatt nehezen lehetett megfogni egy-egy disputában. Karikadobó versenyen ugyan részt vett néha, valamint egy gombfocihoz hasonló játékot is szívesen űzött, de a szórakozás távol állt tőle. Elképesztő munkabírással dolgozott, rendszerint a hajnali órákban kelt, írt, levelezett, tanított, jogászként segített törvényeket szövegezni, és mindenekelőtt prédikált. Hetente többször tette ezt, általában jegyzet nélkül, egy nyitott Bibliával maga előtt. Vasárnaponként az Újszövetséget, hétköznap az Ószövetséget magyarázta, az Igét részletesen elemezve. Ennek következtében igen termékeny igemagyarázóként tekinthetünk rá. A Biblia elsődlegessége és a hit gyakorlati alkalmazása volt teológiájának alapja. Miután az említett májusi napon, az esti órákban meghalt, saját kívánsága szerint jeltelen sírba temették. Kultusz nem alakult ki körülötte, de hatása, teológiája évszázadokon ível át.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!