A kettétört Pápai Páriz Ferenc-emléktábla

2017-ben, a számomra oly kedves és otthonos Dunántúli Református Egyházkerület egyik fő szellemi központjában jelent meg az Úr 2017. esztendejében Hogy Atyád hírébül semmit is le ne hagyj címmel Pápai Páriz Imréről és Pápai Páriz Ferencről, egy puritánus apáról és az emberi test és lélek egészségét egyszerre szolgáló fiáról szóló könyvem. Nagyenyedre pedig, Ferenc professzor gyógyítói és oktatói szolgálatainak színhelyére, számtalanszor ellátogattam, részben a Pápai Párizok, részben pedig Áprily Lajos és Isten kegyelméből közeli barátommá lett fia, Jékely Zoltán iránti, az idő múlásával egyre csak növekvő tiszteletből és szeretetből. Enyed tehát számomra a keresztyéni lelkület és nem a hiúság, hanem a fáradhatatlan vállalások, szolgálattételek városa. S a most éppen hatesztendős kis Pápai Páriz-könyvemmel nem zártam le Ferenc, a „béke embere” munkásságának kutatását. Olyannyira nem, hogy Sárospatakon 2022 karácsonya előtt megjelent tudományos könyvemen is az ő arcképe s egy rá utaló idézet olvasható. 2023 szeptemberének utolsó napjaiban azonban rettenetes látvány és történés riasztott meg. A nagyenyedi református eklézsia anyagi segítséget kér az ismeretlen vandál kezek által középen kettétört Pápai Páriz Ferenc-emléktábla meggyógyításához.

Történetesen épp olyan napon, amikor már a kellős közepén vagyok decemberben, a Károli Gáspár Református Egyetem színeiben elmondandó újabb Pápai Páriz-előadásom anyagának, amelyben igyekszem mélyebben feltárni a lelki és szellemi rokonságot a személyes találkozások nélkül is testvéri vonásokat mutató, Oxfordban tanult, Angliában „menedékvárat”, majd magas egyházi tisztségeket is elnyert francia hugenottaivadék, Pierre de Moulin, magyaros-latinosan Molineus Péter és Bázelben tanult erdélyi magyar fordítója, Ferenc doktor között. Ha csak két legközismertebb portréjukat egymás mellé tesszük, már akkor is feltűnik szelíd, Isten és az emberek szeretetének áldozott életútjuk arcukon is tükröződő hasonlósága. Pápai Párizról így ír Kapronczay Katalin: „Rendkívül küzdelmes, tragédiákkal teli életében az egyéni harmónia mellett arra törekedett (a folyamatos orvosi munka mellett), hogy kortársait is megtanítsa – könyvein és rövidebb írásain keresztül – a test és a lélek kiegyensúlyozott békéjére.

Most, amikor méltatlanul megcsúfolt, tönkretett emléktáblája gyógyításra, az őt ért huszonegyedik századi barbár támadás gyors orvoslásra vár, idézzünk illő szeretettel három, őt nagyon jellemző korabeli kísérőversrészletet, a Pax Animae vendégszövegeit. Ezeket három kortársa írta: Szatmár-Németi Sámuel nagyenyedi, Csepregi Turkovics Mihály kolozsvári professzorok, s az a baráti könyvművész, Tótfalusi Kis Miklós, akit a hollandok megbecsülése után annyi megaláztatás és lenézés, végül keserves, korai halálba vivő betegség várt itthon. Barátja nagyra becsülte munkásságát, tehetségét, Erdélyhez való hűségét, s egyben testének és lelkének orvosa, életének meghosszabbítója volt.

„Ritka dolog, Lélek és Test orvoslását Együtt fel-találni, de itt leled mását.”
(Szatmár-Németi)

„Testnek a’ Lelken semmi ereje,
Lélektől a test függjön mindenbe:
A’ Lélek nézzen maga tisztire,
A’ Test vigyázzon bölts Vezérére.”
(Csepregi Turkovics)

„Mint Biblia lelkednek
Ollyatén ez testednek.”
(Tótfalusi Kis)

Egy percig se gondoljunk arra, hogy ez a kegyetlen emléktábla-rombolás nem több egy mindössze egyszeri eseménynél. Hiszen ma sem ritkák a Pápai Páriz Ferencéhez vagy Tótfalusi Kis Miklóséhoz hasonló sorsok. Ha valaki lubickol a zajos-felületes szereplésekben, bármi is a hivatása, gyakran árnyékba borítja az önzetlen, csöndes szolgálatokat. A nagyenyedi tábla meggyógyítása nemes és közös református feladat. De ne feledjük: csak az első, s csak gyakorlati, s még nem szemléletváltozást jelző lépés!