„Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez.”

2Móz 2 Tovább az igemagyarázatra

20250819_barka_borito

Van kiben bíznunk! – Bárka tábor 2025 (videó)

„Van kiben bíznunk!” – ez a vezérfonala az idei Bárka tábornak, amely a Magyarországi Református Egyház legnagyobb esélyteremtő programja. Ezen a nyáron négy turnusban az ország minden tájáról érkeznek ide gyermekek – köztük sok, hátrányos helyzetben nevelkedő. A programban játékosan tanulnak a csapatmunkáról, az együttműködésről, egymás elfogadásáról. A tábort a napokban meglátogatta Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke, aki személyes példákat említve beszélt a gyermekeknek.

Tovább a cikkhez
szent istván pécsi székesegyház székely bertalan

Küldetést segítő erős államiság

A jól szervezett nemzeti lét: istenkeresés – fogalmazza meg Kovács Kálmán Árpád történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár történész munkatársa a keresztyén államot alapító István királyunk ünnepén. Interjúnk augusztus 20. alkalmából.

Tovább a cikkhez
Ökumenikus Istentisztelet Steinbach

„Legyen áldásod népeden” – ökumenikus istentisztelet a budavári evangélikus templomban

Az államalapítás ünnepének és a III. Protestáns Sokadalom előestéjén ökumenikus istentiszteletet tartottak a budavári evangélikus templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében. Az alkalom vezérigéje a Zsoltárok könyvéből hangzott el: „Legyen áldásod népeden!” (Zsolt 3,9) Az igehirdetők között Steinbach József református püspök is szólt a hívekhez, aki arra emlékeztetett: az élet több a világi javaknál, mert annak teljessége Jézus Krisztusban és az örök életben található meg.

Tovább a cikkhez
Csillagpont 2024-12-05 - 19.52.18

Szegényebbek lennénk a fiatalok vitalitása nélkül

A fiatalok is ugyanúgy szeretnék Istent szolgálni, az ő dicsőségére akarnak élni a maguk eszközeivel és nyelvezetével. Ennek átélésére érdemes rászánni egy vasárnapot az ötvenkettőből, amelyre számos gyülekezet pályázott – hívta fel a figyelmet Farkas Balázs lelkipásztor. Szeptember 21-én ünnepeljük az ifjúság szolgálatának vasárnapját, amely lehetőség arra, hogy a fiatalokon keresztül is megszólalhasson Isten üzenete. Az ifjúság szolgálatának éve dunántúli referensével beszélgettünk.

Tovább a cikkhez
Tóth Géza. Reformátusok Szárszói Konferenciája 2025 Szombat - Fotó: Kiss László

Különböző nemzedékek, egy kegyelem

Kiürülő tájak, eltűnő gyülekezetek – ezzel a főcímmel tartották a Reformátusok Szárszói Konferenciáján a szombati nap előadásait és kerekasztal-beszélgetését, több oldalról is körüljárva a kérdést, hogyan kapcsolódnak össze a demográfiai folyamatok és a gyülekezetek sorsa, valamint hogy milyen teendői vannak az egyháznak. Egyáltalán kell-e aggódni? Vasárnap pedig úrvacsorás istentisztelettel zárult a konferencia.

Tovább a cikkhez
László Lóránd_fotó_Sebestyén László

Nemzedékről nemzedékre

Dunántúli református családból származik a soproni illetőségű László Lóránd, aki két éve az ország másik végében él karnagyi és tanári hivatásának: a Debreceni Kollégiumi Kántus karnagya, egyben a helyi református gimnázium tanára. Igaz, az ország másik végéről érkezett, de már családként beszél a neves együttesről, határozott lendülettel áll a fiatalok elé, és formálja a legismertebb református énekkar életét.

Tovább a cikkhez
lazi3502-3035652ea7 ILCO sztómás gyerekek tábora borítókép 2025 Todoroff

Sztómával a biztonságot nyújtó falakon túl

A vizelet- vagy székletürítés a többségünknek tabuként kezelt rutin, azonban Magyarországon tizennyolcezer embernek ez egy körülményes gyakorlat, amely a műtétek sorozatán túl nyilvános kellemetlenséget is okozhat. Közöttük is kisebbségben van az az ötvennyolc gyermek, aki születése óta a hasán létrehozott mesterséges nyílással, azaz sztómával él, amely többnyire egy sztómazsákba vezet. A Magyar ILCO-Szövetség egy maroknyi érintett család zavartalan üdülése céljából szervezett idén is egyhetes tábort Kiskunhalason, amelynek létrejöttéhez a Magyarországi Református Egyház is hozzájárult.

Tovább a cikkhez
Papp Máté_Resti Kornél

Versből dallá, városból csendbe

A Szabó Lőrinc születése 125. évfordulója alkalmából meghirdetett versmegzenésítési pályázatot a Resti Kornél zenekar nyerte meg. Két vers montázsaként született meg a végső verzió. Az elidegenedett városi környezetből a természetbe, a forrásvidékre való szellemi elvonulásra fűzték fel a dal fő ívét. Az ősbemutató augusztus 20-án lesz a Protestáns Sokadalom színpadán, a budai Várban.

Tovább a cikkhez
Szárszó 2025 Kiss Laci

Krisztusban nincs generációs szakadék – ez történt a Reformátusok Szárszói Konferenciájának második napján

Ha egy közösség jól működik, eltűnnek a generációs különbségekből adódó ellentétek. A református együvé tartozás felülírja a különböző korosztályok problémáit, ugyanakkor érdemes foglalkozni a kérdéssel – összegezték az előadók a Reformátusok Szárszói Konferenciájának második napján, ahol az előadások, a pódiumbeszélgetés megszólalói és a csoportfoglalkozások is azt járták körbe, hogy milyen hatással van a gyülekezetekre, az iskolákra, a családra és az egyházra több generáció együttélése.

Tovább a cikkhez
Doktorok Kollégiuma ülés 2023. augusztus - Fotó: Füle Tamás

Az akadémia tornáca és tornácai

„A református kollégiumok egyikében gyűlünk össze, hogy a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma éves ülésszakán közösségben imádkozzunk, hivatástudatunkat erősítsük, a szekciónkban megosszuk műhelytársainkkal az új kutatási eredményeket. Kitüntetés felidéznünk: két százada József nádor a Tiszamelléki – mai nevén Tiszáninneni – Református Egyházkerület és a sárospataki főiskola gondnokát nevezte ki a Magyar Tudományos Akadémia első elnökének!” – írja vezércikkében Veress Dániel, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának munkatársa.

Tovább a cikkhez
Mezőtúri riport, Ókönyvtár, Mihalina László lelkész (f.Újvári Sándor)

Régi értékek és pezsgő újdonságok – a Mezőtúri Református Egyházközség mindennapjai

„Kisdebrecennek” is hívják, de használják rá a „Berettyó-parti Athén” nevet is. Nemcsak a nagytemplomot, de az ókönyvtárat, iskolát, kollégiumot és különböző, izgalmas kiállításokat is magáénak tudhat a mezőtúri gyülekezet. Az itteni egyház a reformátusok egyik fellegvárának is nevezhető, mégis keveset hallunk róla. Lelkipásztorai, Mihalina László, az egyházközség lelkészelnöke és felesége, Mihalináné Lipták Judit lelkésznő arra törekednek, hogy a hagyományok ápolása és az intézmények gondozása mellett egy élő hitű, érett és pezsgő gyülekezetet vezessenek.

Tovább a cikkhez
children-using-mobile-phone-living-room

Tiltás helyett tudatosság

Azt javasolja a Bethesda Gyermekkórház és negyven másik szakmai szervezet, hogy hároméves kor alatt egyáltalán ne nézzenek képernyőt a gyermekek, hatéves kor alatt is csak fél órát. Helyette ott a minőségi együtt töltött idő.

Tovább a cikkhez
Balatonszárszó 2025. 08.14. első nap, résztvevők (f.Kiss László)

„Az örök fiatal kell, hogy felragyogjon rajtunk” – beszámoló a szárszói konferencia első napjáról

A generációk közötti viszonyok, a különbségek és kapcsolódási lehetőségek voltak a Reformátusok Szárszói Konferenciájának nyitónapjának fókuszában. Az ifjúság szolgálatának évében, az idei konferencián kiemelt hangsúlyt kapnak a fiatalokkal kapcsolatos egyházi és társadalmi feladatok is. A nyitóáhítaton Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az Isten által véghezvitt formálódásról, az örök fiatal Krisztusról prédikált.

Tovább a cikkhez
generaciok_1

Boomerek és zoomerek – lépések egymás megértése felé

Miért idegenednek el a fiatalok a gyülekezeteinktől? Elkerülhetetlen a feszültség a nemzedékek között? Ha igen, létezik híd, amely összeköt? A különbségek feltárása nem hoz azonnali békét, de elindíthat a megértés és együttműködés útján. Írásunkban az egyes generációk sajátosságait, értékrendszerét, munkahelyi viselkedését, társadalmi elköteleződését és jövőre gyakorolt hatását tekintjük át a Biblia szemszögéből.

Tovább a cikkhez
Füle Lajos-iroda-ifjukori

Aki ismerte az elég titkát

„Nem dogma, nem norma, a hit – életforma” – vallotta a száz éve született Füle Lajos. Önmeghatározása szerint megváltott ember ő, tanítvány, egyszerű sakkfigura Isten kezében, az Úr tetteiről éneklő követ. Versei, evangéliumi énekei, életpéldája ma is iránymutató. Írásunk a ceglédi származású mérnök és költő életére és tiszta, mély hitet tükröző költői örökségére emlékezik a centenárium évében megjelent életműkötet, Az elég titka által.

Tovább a cikkhez
ez is református jegyesoktatás tóth melitta

Ez is református: jegyesoktatás (videó)

A református lelkészi szolgálat fontos része a jegyesoktatás és az esketés. A felkészítés során a lelkész jobban megismeri a párt és a jegyesek is jobban is megismerik a házasság teológiai hátterét. Áttekintik, hogyan tudnak majd hitben együtt, egymásért élni – és legalább ennyire fontos, hogy megértsék az esküvő szövegét, átérezzék annak súlyát, teljes tudatában legyenek az Isten nevére tett fogadalom jelentőségével.

Tovább a cikkhez
steinbach józsef Szárszó Kiss László

Szárszón a református értelmiség

Elkezdődött a Reformátusok Szárszói Konferenciája, amely az egyházunkhoz kötődő értelmiségiek nagy hagyományú évenkénti, többnapos rendezvénye a Balaton partján, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, csoportos témafeldolgozásokkal, illetve a programot keretező áhítatokkal és bibliaköri foglalkozásokkal. A nyitóáhítatot Steinbach József püspök, zsinati lelkészi elnök tartotta.

Tovább a cikkhez
batizi-andras_szamos.ro

„Tüteket megtartson hitben”

Énekeskönyvünkben négy ének fűződik a nevéhez, a 444. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát, a 409. Jer, dicsérjük e szent napon a mi Urunkat, az 506. Krisztus, ím, feltámada és az 545. Jövel, Szentlélek Úr Isten, lelkünknek vigassága kezdetű dicséretek. Mindegyik szövegét 1546 után írta, közülük kettő az 1566-os Váradi énekeskönyvben jelent meg – minden bizonnyal Batizi halála után.

Tovább a cikkhez

Nézze vissza műsorainkat!

Szőke Ágoston és Győri Katalin Bp foto Sebestyén László

Tíz év, tíz lombik, egy élet

Mintegy nyolcmilliárd ember él a Földön, minek még egy baba?! – Mert Isten az élők Istene – szól Szőke Ágoston válasza élete egyik legfontosabb kérdésére. Arra már mi vagyunk kíváncsiak: miért tízévnyi küzdelem, amikor örökbe is fogadhattak volna egy gyereket? – Nem a szülőség, hanem emberek hiányoznak az életünkből. Mióta megszületett Dani, pontosan tudom, rá vártam – fogalmaz Ágoston neje, Győri Katalin. A Szőke családdal, a gazdagréti gyülekezet tagjaival, a tíz esztendeig tartó gyermektelenségükről beszélgettünk budai lakásukban.

Tovább a cikkhez
Borito_SZIKE tábor 2025

Lelki utazás a magánytól a közösségig – a szatmári egyházmegye nyári tábora belülről

„Egyedül/Együtt?” – a Szatmári Református Egyházmegye idei ifjúsági tábora nemcsak nyári kikapcsolódás, hanem egy tudatosan felépített lelki út is volt. A partiumi Nagytarnán megtartott rendezvényen csaknem százötven résztvevő áhítatokon, beszélgetéseken és kreatív programok segítségével fedezte fel, mit jelent egyedül lenni Istennel, és mit ad a közösség megtartó ereje.

Tovább a cikkhez
Molnár Sándor Attila , mr lakásalap cikk 2025. nyár - Fotó: Zelenka Attila

A gyermekvédelemből saját otthonba

– Először nem igazán fogtam fel, hogy lesz saját lakásom, de most már kezdem érteni, mekkora ajándék ez – mondja a huszonnégy éves Molnár Sándor debreceni otthonában, ahova az MR Lakásalap Nkft. jóvoltából költözhetett be egy pályázat nyerteseként. Nevelőszülőknél nevelkedett, és hatalmas segítséget jelent neki az életkezdéshez ez a lakás. Ahogy negyven hozzá hasonló, gyermekvédelemben nevelkedett fiatalnak is, akik eddig otthonhoz jutottak a lakásalap Lépj! gyermekvédelmi otthonteremtési programjának köszönhetően. Lutár Balázstól, a szervezet egyik ügyvezetőjétől megtudjuk, hogy kezdettől céljaik között volt a rászorulók segítése.

Tovább a cikkhez
Balaton-átúszás 08.09. hangulatkép 2. (f.Kiss László)

Kitartó tempózás

A balatonboglári partról nem tűnik olyan távolinak Révfülöp, de a nyílt vízen az idő és a távolság is másképpen érződik, mint a szárazföldön. Az úszást sokan monotonnak tartják, ám egy idő után egyfajta lelkigyakorlattá válhat a kitartás és az önfegyelem fejlesztése mellett. Református résztvevőkkel beszélgettünk, akik nekivágtak a Balaton-átúszás teljes, illetve féltávjának.

Tovább a cikkhez
Jehova Tanúi_kopogtató_gettyimages

Iránytű a Jehova Tanúi tanításaihoz

A Reformátusok Lapja olyan írásokkal is jelentkezik, amelyek a szellemi áramlatokat a Szentírás fényében vizsgálják. A cél útmutatást nyújtani a biblikus alapokon nyugvó tájékozódáshoz. A Jehova Tanúinak nevezett szervezet kizárólag az Atyát ismeri el Istennek. Határozottan elutasítja a keresztyén hagyomány szentháromságtanát. Nem hisz sem Jézus istenségében, sem az örök kárhozat valóságában. Tanítása alapjaiban mond ellent az evangélium üzenetének.

Tovább a cikkhez
Molnár Péter hajléktalanmisszió lelkész 2025 nyár - Fotó: Sebestyén László

Imádkozás gyermeki bizalommal

Egyedül, közösségben, hangos szóval vagy magunkban, egy helyben vagy mozgás közben: imádkozni sokféleképpen lehet. Ha rendszeresen és jól imádkozunk, akkor egyedi, személyes kapcsolat alakulhat ki Isten és köztünk. De lehet egyáltalán jól vagy rosszul imádkozni? A forma, a módszer talán nem is olyan fontos, mint inkább az, hogy gyermeki bizalommal legyünk Isten felé. Mit tegyünk, hogy mélyüljön Istennel a kapcsolatunk? Mi dolgunk a meg nem hallgatott imádságokkal? Molnár Péter lelkipásztor, házasság- és családlelki-gondozó szakember, lelkivezető, hitoktató válaszolt kérdéseinkre.

Tovább a cikkhez
Nagy Edina embriológus 2025 Sebestyén L

Labormamiként áldássá válni

Végre egy református embriológus, akinek kényesebbnél kényesebb kérdéseket tehetnénk fel, feszegethetnénk az etikai határokat, ütköztethetnénk az embriók életének és halálának aspektusait! Mégsem tesszük. Korlátokba ütközünk, és eközben mégis kinyílik előttünk egy élet. Az embriológusé, aki Istentől kapott lehetőségként éli meg, hogy egy meddőségi centrum laboratóriumában dolgozhat. Nagy Edinával beszélgettünk Budapesten.

Tovább a cikkhez
Márkus Gábor 2025 Sebestyén L

A hajléktalanságtól az arany érdemkeresztig: Márkus Gábor életútja

Volt maga is függőbeteg, hajléktalan, majd iskolafenntartó, tanár, működtetett hajléktalanszállót, nappali melegedőt, és az utcai ellátásból is kivette a részét, miközben számos, lakhatás nélkül élő embert juttatott saját otthonhoz. A hetvenéves Márkus Gábor lelkipásztor, a Tiszta Forrás Alapítvány elnöke mostantól nem jár be nap mint nap a református hajléktalanmisszió intézményeibe, de nem is hagyja abba teljesen a segítő munkát: az utógondozásban alkalmazza negyvenéves szolgálatának tapasztalatait.

Tovább a cikkhez
Életjelek_NEB

Gyógyulhatnak a traumák

Hívő emberek és egyházi közösségek sorsáról szól a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiadásában napvilágot látott Életjelek – Egyházi kisközösségek a hosszú hatvanas években című könyv. A szép küllemű, gazdagon illusztrált kötettel a négy történész szerző – Wirthné Diera Bernadett, Erdős Kristóf, Szuly Rita és Tabajdi Gábor – a Küzdelem a lelkekért tanulmánykötet és vándorkiállítás folytatását készítette el.

Tovább a cikkhez
mmp8286-4e16316010_borito Tiszanána 2025

„Egy évszázadokon átívelő lelki erőtér” – Tiszanána református lelke

A Heves vármegyei Tiszanána református gyülekezete kicsi, de élő közösség, amely évszázadok óta meghatározó lelki erőtérként van jelen a település életében. A gyülekezet tagjai – élükön Komróczki Sándorné Kádár Margit lelkipásztorral – a hit megtartó és közösségformáló erejében hisznek. – Nem a program a lényeg, hanem hogy kinek a nevében találkozunk – vallja a lelkésznő. Riportunkban bemutatjuk, hogyan őrzi és újítja meg hitéletét egy falu, ahol a templom tornya ma is iránytűként szolgál a mindennapokban.

Tovább a cikkhez
krisztus-kereszten

Győzd le a szorongást!

Mindenkinek vannak félelmei, ám ezek némelyeknek az életét egy idő után eluralják, és szorongássá alakulnak. A pszichiátriai betegségek között ez a leggyakoribb kórkép. De mit mond az Ige az állandó aggódásról? Hogyan nézhet szembe a hívő a szorongás óriásával? Erre keres választ a vezércikk, hangsúlyozva: Jézus Krisztus arra szólítja fel a követőit, szorongás helyett szemlélődjenek. Arra hív: inkább vegyük észre az Isten gondviselését.

Tovább a cikkhez
Ez is Református borító 2025.08.08 Kutató-mentőcsapat MRSZ

Ez is református: A Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportja (videó)

Életeket mentenek – hittel és tettekkel. Hat éve működik a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportja, és a tizenöt fős önkéntes csapat már eddig is számos veszélyhelyzetben nyújtott segítséget a Katasztrófavédelemmel szoros együttműködésben. Ha kell, az árvizekkel, ha kell, tüzekkel küzdenek meg, de külföldön is szolgáltak már: kutyáik Törökországban túlélőket kerestek és találtak a romok alatt. A csapat tagjai kötelességüknek tartják, hogy tudásukat, képességeiket az emberéletek megmentésére fordítsák.

Tovább a cikkhez
Dobis Lucski Zsófia_borító

„Radírozzuk ki a különbségeket!”

A Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta szervez nyári tanszergyűjtéseket. Az akció célkitűzéseiről, a csatlakozás lehetőségéről és fontosságáról Dobis-Lucski Zsófia, a szeretetszolgálat kommunikációs vezetője beszélt.

Tovább a cikkhez
Youtube indexkép_kutyej daniel_uri-kovacs daniel Rálátás

Rálátás: Online játékok – veszély vagy lehetőség?

Miért ilyen népszerűek a játékok ma? Hogyan építenek közösséget? Milyen hatással vannak a valós kapcsolatokra? Hogyan tanulhatunk szülőként jól kapcsolódni ehhez a világhoz? Mit mond erről a Biblia és a keresztény közösség? Ablonczy Áron ezekről a kérdésekről beszélget vendégeivel: Uri-Kovács Dániellel, az Ifjúságépítők vezetőjével, aki egyben református lelkipásztor is és Kutyej Dániellel, a Magyar Gamer Szövetség Fejlesztési Vezetőjével, a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség beosztott-lelkészével.

Tovább a cikkhez
Tiszanána_fotó_Magyaródi Milán

Tiszanána református lelke

Tiszanána református temploma nem csak méreteiben lenyűgöző, lelki üzenetében is különleges. A gyülekezeti élet gazdagságát nemcsak a lelkészi, gondnoki szolgálat vagy az önkormányzat aktív szerepe mutatja, hanem azoké is, akik a saját hivatásukban, élethelyzetükben képviselik a krisztusi jelenlétet a település életében.

Tovább a cikkhez
Szabó Lajosné Ittzés Virág_fotó_Kiss László

Isten elkényeztetett gyermeke vagyok

Szabó Lajosné Ittzés Virág családja és gyülekezetei felé való szolgálatát egész életében Krisztus dicsőségére végzi. Rendkívüli életútjában őszintén vall a háborús gyermekkorától a társadalmi kirekesztettség megéléséig, a lelkészfeleség szerepéről, valamint az időskor hívő megéléséről.

Tovább a cikkhez
Brandenburg Ádám_2_fotó_Hurta Hajni

Hogy semmi ne álljon a dicsőítés útjába

A Bibliappban elérhetők az egyházi hírek, valamint a hitvallásaink teljes szövege is. A zenei szolgálatot támogatja az énekeskönyv teljes anyaga, valamint immár kilencven ifjúsági ének is, kottával együtt. Ha szeretné letölteni, keresse az aranyszínű református csillagot az alkalmazásáruházban!

Tovább a cikkhez
képernyő bethesda - Forrás: bethesda.hu

A képernyőidő csökkentésében segíti a Bethesda a szülőket

Sok család vesztette el a kontrollt a gyermeke képernyőideje felett, ezért újabb e-könyvvel és ingyenes programsorozattal próbál nekik segítséget nyújtani a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza. A program az Utolsó esély az offline nyárra! címet viseli, és célja, hogy minél többen felismerjék: nem késő, de égetően fontos változtatni!

Tovább a cikkhez
protestans-sokadalombecsi-kapuka-a54d915acc Ivola

Augusztus 20-án ismét a budai Várban adnak hálát a protestánsok

Több tucat programmal készülnek a protestáns felekezetek az államalapítás ünnepére. Ez lesz a harmadik alkalom, hogy a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház közösen mutatják be értékeiket a Protestáns Sokadalmon, a budai Várban.

Tovább a cikkhez
Soltész Miklós látogatása a Bárka táborban 2025 nyár - Fotó: Bazánth Ivola

„Ilyen közösségek biztosítják nemzetünk megmaradását"

A hit, az összetartozás és az elfogadás jelentőségéről beszélt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Bárka tábor sajtónyilvános eseményén, Balatonfenyvesen. A több száz fiatal részvételével zajló tábor nemcsak nyári kikapcsolódást nyújt, hanem értékközvetítő szerepet is betölt.

Tovább a cikkhez
nyirády péter urológiai klinika sebestyén lászló

„Most is az Úr Jézus gyógyít”

Az immunrendszer legértékesebb elemei közé sorolja a hitet és a családot Nyirády Péter, a kiemelkedő szakmai hírű urológusprofesszor és kutató, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, akadémiai doktor. Portréinterjúnk.

Tovább a cikkhez

Csillagpont

20250718_EZISREF_Csillagpont_fekvo_borito_logo_nelkul

Ez is református: Csillagpont (videó)

„Lélegezz fel!” – ez a mottója az idei Csillagpont fesztiválnak, amely ez alkalommal kiemelten foglalkozik a fiatalokat érintő egyik legaktuálisabb kérdéskörrel, a különféle szorongásokkal. A református egyház kétévente megszervezett rendezvényén tapasztalt lelki vezetők áhítatokon, kiscsoportos beszélgetéseken, előadásokon adnak evangéliumi válaszokat, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a táborozókat. Idén is a világ számos pontjáról – a tengeren túlról vagy épp a Közel-Keletről – érkeztek résztvevők. A szervezők fontosnak tartják, hogy a háborútól szenvedő kárpátaljai fiatalok is részesei lehessenek ennek az élménynek, ezért közülük kétszázan teljesen ingyen vehetnek részt a hatnapos fesztiválon.

Tovább a cikkhez
Steinbach József Csillagpont 2025 - Fotó: Todoroff Lázár

Beszélni kell a fiatalok nyelvét

Halott Pénzt, Platon Karataevet és Bagossy Brothers Companyt hallgatott a Csillagpont előtt Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Szerinte el kell felejteni a „bezzeg az én időmben” gondolatokat, és a fiatalokat nem kioktatni kell, hanem meghallgatni, megérteni és szeretni. Ha pedig már a bizalmi kapcsolat kiépült, akkor lehet tanácsot adni. Az alapvető kérdések a mai fiatalok életében is ugyanazok, mint régen, de a világ nagyon megváltozott, sokkal több a lehetőség, de a veszély is – vallja a püspök, aki beszélt saját fiatalságáról, az egyház és a fiatalok kapcsolatáról és arról is, hogy a szorongásból végső fellélegzés és megoldás csak a halált legyőző Krisztusban van.

Tovább a cikkhez

„Lélegezz fel!”

20250714-c-tokos-csabi1014-1da6ac8e58_borito osszefoglalo

Van valami a levegőben – lelki utam a Csillagponton

Egy hátizsáknyi felszereléssel és kérdésekkel tele indultam el a 2025-ös Csillagpont fesztiválra, Zánkára, bízva abban, hogy hat nap alatt nemcsak élmények, hanem válaszok is várnak rám. A lelki elmélyülés, az inspiráló beszélgetések, az őszinte tanítások és a koncertek egyaránt segítettek fellélegezni. Ez a hét nem csupán fesztivál volt, hanem találkozás Istennel és egy kicsit önmagammal is.

Tovább a cikkhez
couple-using-tablet-bridge_stockphoto_Freepik

Okosbiblia, okosabb hívők?

Miért van szükség tematikus bibliaismeretre? Hogyan növelhetjük játékos, ám mégis komoly módon Bibliáról szerzett ismereteinket? A XXI. század és a digitalizáció több megoldást is nyújt.

Tovább a cikkhez
Mélységben a Magasságos

Mélységben a Magasságos

A kiábrándultság idővel fásultsághoz, nyűgösséghez, csalódottsághoz, kiégéshez vezethet. Örömtelen, savanyú mindennapokhoz, csípős megjegyzésekkel elrontott kapcsolatokhoz. Mindez rávilágít: a szélsőségek ez esetben sem jelenthetnek megoldást, az értelmes élet megköveteli, hogy erőt vegyünk magunkon.

Tovább a cikkhez
galyarabok_emlektabla

Gályarabok

Ne feledjük Ravasz László püspök 1926-ban mondott szavait: „A gályarabok mártíriuma olyan óriási erkölcsi tőkéje volt egyházunknak, hogy két és fél száz esztendőn keresztül éltünk belőle, mint valami csodálatos kenyérből. Ha nem vigyázunk, elfogy a kenyér.”

Tovább a cikkhez
lelki tükör (f.pexels.com)

„Előbb bárány, aztán pásztor”

Mi kell ahhoz, hogy a gyülekezeti szolgálat kihívásai ne kiégéshez, hanem a krisztusi érettségben való növekedéshez vezessenek? Megmaradni és kiteljesedni – Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban címmel jelent meg egy átfogó könyv, amelyben protestáns gyülekezetek lelkészei vallanak őszintén a hivatásukról. Mikola Borbála egyetemi lelkészt, a könyv magyar kiadásának szakmai lektorát kérdeztük a kötetről.

Tovább a cikkhez
Iona_Abbey_and_Nunnery_fotó_Futó Katalin

Ez is istentisztelet? – keresztyén identitás az elfogadás árnyai alatt

Az apátság területén töltött két nap után csak az kavargott a fejemben: milyen elfogadás az, ahol mindent elfogadunk, csak Krisztust nem? Milyen egyenlőség az, ahol alacsonyabb rendűként, visszamaradottként tekintenek a hitvalló keresztyénekre? És vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez az elsőre talán sok tekintetben magával ragadó eszme a mi templomainkban is felüsse a fejét?

Tovább a cikkhez
Járay Márton_fotó_Sebestyén László

Nem maradsz egyedül

Mit tehetek magamért? Mit tehetek a másikért? És mit tehet értem az egyházam? Ezek a kérdések álltak a Gyökössy Intézet országos kutatásának középpontjában, amely a református lelkészek fizikai, lelki és közösségi állapotát vizsgálta. A kutatást követően személyes találkozásokra is sor került, amelyek során mély, őszinte beszélgetések kezdődtek el a szolgálat terheiről, a magányról és a bizalom lehetőségeiről.

Tovább a cikkhez
Ablonczy Áron

Praktikus, biblikus, releváns

Kevés dolog kovácsol össze úgy egy közösséget, mint az őszinte, nyílt beszélgetések; főként ha tabutémákról esik szó. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Ifjúsági Osztálya épp ilyen beszélgetések megvalósítására készített segédanyagokat ifitábor-vezetők számára az önismeret, a szerelem és az imádság kérdésköréről.

Tovább a cikkhez
nyár_olvasás_pexels-pixabay

Mit olvassunk nyáron?

Mit olvassunk nyáron? Nem biztos, hogy a legjobb helyről kér tanácsot, aki tőlem vár választ – mégis egyre többen kérdezik. Az olvasás nemcsak kikapcsolódás, hanem belső utazás is, amelyet sokféle szempont befolyásol: ízlés, élethelyzet, hangulat. A nyaralás pedig különleges alkalom arra, hogy másként és másra figyeljünk a könyvekben. Vidám vagy bölcs? Vagy mindkettő egyszerre? Erről szól ez az írás – egyéni tapasztalatokkal, ajánlásokkal, meglepetésekkel.

Tovább a cikkhez

Ötven éves a Lepramisszió - Magyarország, százötven éves a Nemzetközi Lepramisszió

Egyházkerületi hírek

Dunamelléki Egyházkerület

Emberi morált mutatni

Ha művészeti nevelés, akkor bábszínház. Ráadásul a Budapest Bábszínház idén éppen hetvenöt éves. Teszárek Csaba színművésszel beszélgettünk A szomjas troll című előadás után hitről és …

Dunántúli Egyházkerület

Tiszáninneni Egyházkerület

Tiszántúli Egyházkerület

Megjelent az Igazság és Élet 2025/2. száma

A lap április-május-június hónapokra (Böjt ötödik vasárnapjától a Szentháromság utáni második vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a …

Isten szólt

„Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez.”

2Móz 2

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re:

Média

Videóink, képeink, hanganyagaink, közösségimédia-csatornáink legjava.

További anyagaink
Következő (5)

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Kálvin Kiadó Kiadványai

Isten_Igeje_B1_400 Megmaradni_B1_400 Bevezetes az Oszov_B1_400 Janos ev_kommentar_B1_400 Hitbol_jovo_Vallaspedagogia_Web Kihivasok_400 Baltazar_B1_400 Hivatas_es_elhivas_B1_400 Remenytovis_B1_400 A Biblia nagy tortenete_B1_400 A karacsonyi tort_B1_400_kvnl Negy imadsag_B1_400 Az igazak utjan_Dobos_B1_400

Kedvezményes könyvvásár a Felvidéken

Találkozzanak a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat kiadványaival és Bibliáival augusztus 23-án, szombaton Alistálon, a Pozsonyi Református Egyházmegye családi napján! Előrendeléseket ezúttal is örömmel teljesítünk!

Arcképmás: Pál Sándor

TV21 Ungvár
Arcképmás: Pál Sándor

„Ha bármilyen gazdagságot kaptunk az Úrtól, azt azért kaptuk, hogy tovább adjuk.” A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke ugyan nem Kárpátalja szülötte, de immár tizenöt éve segíti az ott élőket.
2021. május 15.

lelekmento.jpg

Facebook
LélekemelŐ ajándék

Útjára indultak az abaújvári gyülekezetből a karcagi kórház hétszáz dolgozójának szánt LélekemelŐ szívecskék.
2021. április 14.

A maga képmására

Csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan / Lomb- s virággal gazdag tájirúl; / Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld ujra felvirúl. (Tompa Mihály: A madár, fiaihoz)
Kapás Csilla

telefon budapest_husvet fold-oraja.jpg segesvar.jpg

Van egy jól sikerült képe egy gyülekezeti alkalomról, ünnepről, a helyi templomról? Küldje el nekünk a reformatus.hu@reformatus.hu címre!