Zsinati Tanács

A Zsinat a törvényhozás körébe nem tartozó feladatok időközi teljesítésére tagjai közül Zsinati Tanácsot választ. A harmincfős testület egyebek mellett megállapítja a Magyarországi Református Egyház, valamint a zsinati fenntartású intézmények költségvetését.

A Zsinati Tanács tagjai a 2021. január 1-jén kezdődött hatéves ciklusban:

Balog Zoltán

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021

a Zsinat lelkészi elnöke

Dunamelléki Református Egyházkerület
püspök
Budapest-Hold utcai Református Egyházközség
Zsinat Elnöksége, Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Legyen világosság! (1Móz 1,3)
Balog Zoltán 1958-ban született Ózdon, lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián kezdte. 1983-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián református lelkészként végzett. Országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől. 1983-tól 1987-ig Maglódon és öt szórványközösségben működött lelkészként. Ezután két évig a Tübingeni Egyetem hallgatója volt. 1989 őszén tábori lelkészként NDK-menekültek között szolgált. Szintén 1989-től a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség (korábban: Magyarországi Németajkú Református Egyházközség) beosztott lelkésze, majd 1996-tól megválasztott lelkésze. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspökeként első ciklusát kezdte meg 2021. január 25-től. Nős, öt gyermeke és nyolc unokája van.

Barna Sándor

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
lelkészi főjegyző
Rásonysápberencs-Rásonyi Református Egyházközség
abaúji egyházmegyei tanácsos, építési bizottsági előadó
Zsinati Tanács
Tanulmányi és Teológiai Bizottság
Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen. (Ef 3,20-21)

Brandenburg Sándor

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Te benned bíztam Uram! Ne szégyenüljek meg soha, igazságoddal szabadíts meg engem. (Zsolt. 31,2)
Brandenburg Sándor 1961 május 18-án született Pesterzsébeten. A Pesterzsébet Központi gyülekezetben nőtt fel, ahova már nagyszülei, szülei is jártak, itt keresztelték, konfirmálták, itt lett presbiter, majd főgondnok. Harmadik ciklusban egyházmegyei főgondnok is a Budapest-Déli Református Egyházmegyében, 8 éve zsinati tag. Felesége, Szabó Ildikó hittan oktató. A közelben élő négy, már önálló házas gyermekük családjaikkal együtt szintén mind ennek a gyülekezetnek a tagjai és a 7 unoka nevelésében segítik őket. Vízgazdálkodási mérnök, olasz műszaki tolmács, jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium műszaki referense.

Együd László

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Átányi Református Egyházközség, presbiter
Zsinati Tanács
Oktatásügyi Bizottság
Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. Hanem legyen az igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek. (Jak 5,12)

Fekete Károly, dr.

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tiszántúli Református Egyházkerület
püspök
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Fekete Károly Kisvárdán született 1960-ban, lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadámián és a Lipcsei Egyetemen végezte. Doktori fokozatot 1995-ben gyakorlati teológiából szerzett Kolozsvárott és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen habilitált. 1988-tól beosztott lelkész volt a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközségben, ezzel párhuzamosan kezdett tanítani a debreceni teológián. 1996 és 2015 között a Gyakorlati Teológiai Tanszék vezetője, 2010-től egyetemi tanár. 1997 és 2005 között, illetve 2011-től 2015-ig a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora volt. 2015-től a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség lelkipásztora. 2015 és 2020 között a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi alelnökeként szolgált. A Tiszántúli Egyházkerület püspökeként második ciklusát kezdi meg.

Fülöp István

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Kommunikációs Bizottság
Fülöp István Sándor 1958. május 4-én született Vásárosnaményban. Általános iskolába Paposon és Mátészalkán járt, a középiskolai tanulmányait a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban folytatta. 1981-ben elvégezte a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát, ezt követően 1992-ben református hitoktatói diplomát szerzett a Debreceni Református Teológiai Akadémián, 2001-ben pedig Közoktatási Vezető végzettséget a Budapesti Műszaki Egyetemen. Közel tizennégy éven keresztül tanított. 1990-től volt városi önkormányzati képviselő, majd 1995 januárjától Mátészalka alpolgármestere két ciklusban. 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő, 2013 januárjától a Mátészalkai Járási Hivatal hivatalvezetője. Volt egyházközségi pótpresbiter, presbiter, 2002-től a Szatmári Református Egyházmegye tanácsosa. 2010-ben a Tiszteletbeli Székelyek közösségének tagja, a 2011-ben alapított Reformátusok Szatmárért Egyesület elnöke. 2020-ban a Szatmári Egyházmegye zsinati tagnak választotta.

Gér András László

Tagság jellege: hivatalból, zsinati tanácsos
Tagság kezdete: 2015
Zsinati Hivatal
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel, azt mondja a Seregeknek Ura." (Zak 4,6)

Gyügyei Attila

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Gyügyei Attila 1950. március 8-án született Őrszentmiklóson. Családja nem bővelkedett anyagi javakban, de szülei szorgalma, szeretete és hite kárpótolta. Megtanulta a tisztességet, a munka szeretetét, a kitartást, az összefogást jóban és rosszban. A családjától kapott útravalója a mai napig kitart, és református hite mindig megerősíti a nehézségekkel való szembenézésben. Fiatalon önkéntesként dolgozott a Református Egyház őrbottyáni intézményében. Ekkor döntötte el, hogy segíteni fogja a rászorulókat, és minden tőle telhetőt megtesz érdekükben. Az elmúlt évtizedekben igyekezett ezen az úton járni. Hitvesével tavaly ünnepelte 41-ik házassági évfordulóját. 3 felnőtt gyermeke már 4 unokával ajándékozta meg őket. Közéleti tevékenységeiben fontos volt a neveltetéséből fakadó értékrend a polgári és keresztény értékek képviselete. Nevelőszülőként otthont adott gyermekeknek, és egy civil egyesület vezetőjeként a gyermekvédelem területén tevékenykedik. Politikai tevékenységei során 3 cikluson keresztül Zuglóban önkormányzati képviselőként, család és egyházügyi tanácsnokként segítette a zuglói polgárokat. Jelenleg már nyugdíjas, de aktívan részt vesz a magyar református egyház életében. 2014-től a Budapest-Észak egyházmegye főgondoka, 2020-tól pedig a Magyar Református Egyház Zsinatának és Zsinati Tanácsának tagja. Részt vesz Magyarország Kormánya által létrehozott Idősek Tanácsának munkájában is, ahol a református egyházat képviseli.

Hadházi Tamás

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács

Hajdú Zoltán Levente

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Szóládi Református Egyházközség
Zsinati Tanács
Missziói Bizottság
Hajdú Zoltán Levente 1970. december 18-án született. Lelkészcsaládban nőtt fel, vidéken, Fejér megyében. Budapesten érettségizett, 1998-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán Budapesten. A teológia alatt megnősült. 1994 óta házas, felesége tanítónő Zamárdiban. 2009-ben a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán bölcsész-tanári diplomát szerzett Etika, Antropológia, Szociológia szakon. 1998-óra szolgál a Somogy megyei Szólád református gyülekezetében. Jelenleg a Magyarországi Református Egyház Zsinatában a Missziói Bizottság tagja. 2022. január 1-je óta a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának operatív vezetője, stratégiai főigazgató-helyettesi pozícióban. A Magyarországi Református Egyház képviseletében a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Missziói és Evangelizációs Bizottságának tagja. Gyülekezetépítéssel kapcsolatos írásai mellett verses-imádságos kötetei a Kálvin Kiadó gondozásában jelentek meg (Előtted, Uram …; Nem a felhők fölött) Lelkipásztori személyes elhívása a vidéki gyülekezetépítés. Mintegy húsz éve tart gyülekezetépítési előadásokat országhatárainkon belül és azokon kívül is – többnyire magyar nyelvterületen. Több mint tizenöt éve vesz részt a pápai és a budapesti teológián gyülekezetépítési tanegységekben előadóként.

Hoppál Péter Tamás dr.

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Zsinati Tanács

Kusnyír László

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2009
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Mérai Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság, Nyugdíjintézeti Intézőbizottság
"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." (Mt 7,7-8)
Kusnyír László 1960. január 30-án született Miskolcon. Tiszalúcon nőtt fel, itt kezdte általános iskolai tanulmányait, majd 6 év elteltével, Mezőkövesden folytatta, egy – jó képességű gyermekek számára létesített – általános iskolai nevelőotthonban. 1974-től Miskolcon a Gábor Áron Kohó és Öntőipari Szakközépiskola tanulója, ahol 1978-ban érettségizett. Néhány év munkát követően, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen tanul tovább, ahol 1990-ben végzett. Előbb az abaúji Hejcén és Vilmányban, majd azóta (napjainkig) szintén Abaújban, Mérán teljesít lelkészi szolgálatot. Miskolcon szentelték lelkésszé 1994-ben, 1998-tól a Mérai Református Egyházközség megválasztott lelkésze. Az Abaúji Református Egyházmegye szórvány és motorizációs előadója 1992-től. 2009-től egyházmegyei főjegyző, egyházkerületi tanácsos, tagja továbbá a Magyarországi Református Egyház Zsinatának és a Zsinati Tanácsnak. 2015/16-ban a Sárospataki Református Teológiai Akadémián „Bibliai-alapú lelkigondozó” szakirányú továbbképzésen oklevelet szerez. 2020-ban az Abaúji Református Egyházmegye esperesévé választották. Felesége Kusnyír Lászlóné (sz.: Márkus Éva Margit) lelkipásztor, három (egyetemet végzett) gyermekük van.

Máté László

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Dunántúli Református Egyházkerület
lelkészi főjegyző
Komáromi Református Egyházközség
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság

Molnár János

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2009

a Zsinat presbiteri elnöke

Tiszántúli Református Egyházkerület
főgondnok
Megbékélés Háza Református Konferencia és Képzési Központ, Berekfürdő
Zsinat Elnöksége, Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Molnár János református lelkészcsaládban született 1956-ban Budapesten. Édesapját Putnokra helyezték, így gyermek- és fiatalkorát ott töltötte. Felesége dr. Csoma Judit református lelkész, három felnőtt lányuk van. A középiskolát Debrecenben, a Református Kollégium Gimnáziumában végezte, majd később ugyancsak Debrecenben építőgépész üzemmérnöki diplomát szerzett. 1991-ben került Berekfürdőre, ahol felesége a helyi gyülekezet beiktatott lelkésze lett, őt pedig a Megbékélés Háza vezetőjének nevezték ki. Több cikluson át volt a Nagykunsági Egyházmegye gondnoka, a Tiszántúli Egyházkerület presbiteri főjegyzője. Jelenleg a Tiszántúli Egyházkerület főgondnoka.

Molnár Pál dr.

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2003
Tiszáninneni Református Egyházkerület
főgondnok
Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség, presbiter
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet. (Zsolt 121,1-2)
Dr. Molnár Pál 1952-ben született Sajószentpéteren, lelkészcsalád gyermekeként nevelkedett a Sajó völgyében Vadnán, egy összetartó református községben. Iskoláit falujában, Kazincbarcikán, a miskolci Földes gimnáziumban és a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte. Egy évtizedig Miskolcon a B-A-Z Megyei Kórház belgyógyászatán dolgozott, 35 éve a Szerencsi Városi Rendelőintézet belgyógyász, gasztroenterológus szakorvosa. Felesége Arday Márta nyugdíjas egészségügyi szakdolgozó, de aktív nagymamaként 2 gyermeküktől 6 unoka szeretettel nevelését végzi. A rendszerváltozás után 3 ciklusban Görömböly és Tapolca önkormányzati képviselője volt. Több egyházi alapítvány kuratóriumában, iskola és gimnázium igazgató tanácsában is szolgálta a közösséget. A Miskolc-Tetemvári Egyházközségben több mint 3 évtizede presbiter, korábban gondnok. A Borsod-Gömöri Egyházmegye gondnoka, majd a Tiszáninneni Egyházkerület világi főjegyzője, 2021-től kerületi főgondnok. 4. zsinati ciklusában a Diakóniai és Egészségügyi Bizottság munkájában és a Bethesda Kórház fenntartói testületében vesz részt.

Nemes Pál, dr.

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021

a Zsinat presbiteri alelnöke

Dunántúli Református Egyházkerület
főgondnok
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság
Dr. Nemes Pál 1969-ben született Kaposváron, református szülők gyermekeként. A pécsi jogi egyetemen végzett 1994-ben, majd 1996-ban Nagykanizsára költözött. Feleségével, Dr. Nagy Gabriellával két gyermeket nevelnek. 1997 óta ügyvédként dolgozik Nagykanizsán. 2000-től néhai Balogh Tibor esperes felkérése alapján vállalta el a Nagykanizsai Református Egyházközségben a presbiteri tisztséget, majd 2007-től a gyülekezet egyik gondnokának választották. 2013. január 1-től Hella Ferenc lelkipásztor mellett a Nagykanizsai Református Egyházközség főgondnoki tisztét tölti be. 2003 és 2008 között egyházmegyei bíró tisztséget töltött be, majd 2009-től 2014. december 31-ig az egyházmegyei tanács, valamint az egyházkerületi tanács tagja, továbbá az egyházkerületi bírói tisztséget is ellátta. 2015. január 1-től a Somogyi Református Egyházmegye gondnokának választották meg. Jelenleg a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka.

Nyilas Zoltán András

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság
Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,1-2)

Pásztor Dániel

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2003

a Zsinat lelkészi alelnöke

Tiszáninneni Református Egyházkerület
püspök
Sajóvelezdi Református Egyházközség
Zsinat Elnöksége, Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
„Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)
Pásztor Dániel 1966-ban született Szikszón, lelkészcsaládban. Középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte. 1992-ben szerzett lelkipásztori oklevelet a Debreceni Református Teológiai Akadémián. 1990-ben Németországban az EKD ösztöndíjasaként nyelvi tanulmányokat folytatott a Goethe-Institut keretében. Tanulmányai befejezése óta a Sajóvelezd-Dubicsány Református Egyházközségek lelkipásztora. 2003-tól tagja a Magyarországi Református Egyház Zsinatának. 2015-2020 között a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője. 2021. január 9-től a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

Püski Lajos

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tiszántúli Református Egyházkerület
lelkészi főjegyző
Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság

Rácz József

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2009
Dunamelléki Református Egyházkerület
Dunaszentgyörgyi Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság
Könnyíts a terheden, hadd hordozzák azt veled együtt! (2Móz 18,22b)

Steinbach József

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2007
Dunántúli Református Egyházkerület
püspök
Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközség
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
„Nagyok az Úr tettei." (Zsolt. 111,2)
Steinbach József 1964-ben született Veszprémben. 1991-ben szerzett lelkipásztori oklevelet a Budapesti Református Teológiai Akadémián. 1990-től a Balatonalmádi és Balatonfűzfői Református Egyházközségek lelkipásztora. 1999-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, középiskolai református vallástanári szakon; 2008-ban a Pannon Egyetem Bölcsészettudományi Karán, antropológia - etika - társadalomismeret szakon szerzett diplomát. 1999-től óraadó tanár a Pápai Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Tanszékén. 2007-2009 között a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője volt. 2009. január 1-től a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. 2012-től a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. 2019-től a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli doktora. Eddig 62 önálló kötete, valamint számos tanulmánya jelent meg.

Szabó Gábor

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Dunántúli Református Egyházkerület
presbiteri főjegyző
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság

Szalay Kont Miklós

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
Kocsordi Református Egyházközség és Géberjéni Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság
"Mert azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett." (Luk 19,10)

Szemán Ákos dr.

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2015
Tiszáninneni Református Egyházkerület
presbiteri főjegyző
Taktaharkányi Református Egyházközség, presbiter
Zsinati Tanács
Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság
"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1)

Szólláth Bernadett, dr.

Tagság jellege: hivatalból, zsinati jogtanácsos
Tagság kezdete: 2022
Zsinati Hivatal
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács

Szücs Attila

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2003
Dunántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság, Kommunikációs Bizottság, Oktatásügyi Bizottság
„Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak" (Jakab 4,17)

Takaró András

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2003
Dunamelléki Református Egyházkerület
Kiskunlacházi Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Takaró András, Dunamellék, lelkészi képviselő, zsinati tanácstag. Született 1960. november 12-én Budapesten, egy református lelkészcsalád 6. gyermekeként. Nős, felesége Vécsei Dorottya, gyermekei András Simon, Áron Csanád, Kristóf Bánk, Csenge Dóra. Hollandiai ösztöndíj (Kampen) után 1986-tól 1993-ig Simontornyán lelkész. 1993 óta a Kiskunlacházi Református Egyházközség lelkipásztora. A Délpesti Református Egyházmegyében harmadszor választották esperesnek. Szinte a rendszerváltás óta tagja a Zsinatnak, 2021 óta püspöki főtanácsos is. Kiskunlacháza díszpolgára. 2020-ban megkapta a Magyar Érdemrend Középkereszt kitüntetését. Serva ordinem et ordo servabit te – tartsd meg a rendet, és a rend megtart téged. A rend maga a Szentírás, és az új, ha ellentmond neki, megálljt kell parancsolnunk. Ha valami megbontja a bibliai megbonthatatlant, akkor az bűn – és ezt minden korban ki kell mondanunk.

Vad András

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács

Varga Rita

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
Szeged-Kálvin téri Református Egyházközség, hivatalvezető
Zsinati Tanács
Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság

Veres Sándor

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2003
Dunamelléki Református Egyházkerület
főgondnok
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Missziói Bizottság
Él az Úr! (Zsolt 18,47)
Veres Sándor 1950-ben született református lelkészcsaládban. Nyugdíjas villamosmérnök, negyven éve presbiter. Előző tisztségei: gyülekezeti gondnok, 1994-től egyházmegyei tanácsos, 2002-től egyházmegyei gondnok. 2008-tól egyházkerületi presbiteri főjegyző. 2019-től egyházkerületi főgondnok. Nős, három felnőtt gyermeke és három unokája van.