Vörösbe borult szerdán a debreceni Nagytemplom

A nemzetközi Red Wednesday (Vörös Szerda) alkalmából vörös színnel világították meg a Debreceni Református Nagytemplomot november 24-én este. A kezdeményezéssel az üldözött keresztyénekre, a velük vállalt szolidaritásra kívánták felhívni a figyelmet.

A Vörös Szerdát az ACN (Aid to the Church in Need) nevű nemzetközi keresztyén szervezet indította útjára. Céljuk, hogy az év egy napján a világ különböző pontjain vörös színnel világítsanak meg épületeket, így kifejezve az üldözött keresztények iránti szolidaritást.

A Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság felkérésére idén először a Debreceni Református Nagytemplom is csatlakozik a figyelemfelhívó nemzetközi eseményhez. November 24-én 16.30-kor vörösbe borult a cívisváros ikonikus épülete, és egészen éjfélig figyelmeztette az arra járókat: gondoljanak az üldözött keresztyénekre.

Napjainkban a 340 millió főt is meghaladja azoknak a keresztényeknek a száma, akik nagyfokú üldözés és hátrányos megkülönböztetés áldozatai.

Az Open Doors civil szervezet 2021 elején ismertetett adatai szerint: napjainkban a 340 milliót is meghaladja azoknak a keresztényeknek a száma, akik nagyfokú üldözés és hátrányos megkülönböztetés áldozatai. Tehát minden nyolcadik keresztyént ér diszkrimináció. Nagy részüknél pedig szélsőséges mértéket ölt az üldözés: 309 millióan féltik életüket keresztyén hitük miatt, a világ 50 országában.

Nagytemplom vörös

Vörös Szerda Debrecenben

Fotó: Miniszterelnökség