Segítő kezek Pakisztánban

Egyházunk adománnyal segíti a pakisztáni reformátusokat a koronavírus elleni küzdelmükben

A Tehillim Pakistan nevű református egyesület a koronavírus sújtotta helyi presbiteriánus közösséget támogató segélyprogramot indított, amivel napszámosok mellett a leginkább kiszolgáltatott és társadalmilag kirekesztett családok napi túlélését igyekeznek biztosítani a karanténba zárt Karachi térségében és az egész országban.

93839065_556135755032985_8730618745451446272_n.jpg

Fotó: Tehillim

“Az emberi szenvedés okozta nyomorúság felettébb nagy titok, de mi tudjuk, hogy a sebzett és elgyötört világ egyedüli vigasza Krisztus.”

A fenti mottóban összefoglalt személyes hitvallása vezérelte Eric Sarwar egyházzenészt, a Pakisztáni Presbiteriánus Egyház lekészét, amikor útjára indította az általa alapított és vezezetett Tehillim Egyházzenei Iskola munkatársainak és önkénteseinek segítségével, a helyi református gyülekezettel összefogásban a humanitárius programot a járvány által különösen sújtott pakisztáni kerersztyén közösség támogatására.

A Segítő kezek" elnevezésű kezdeményezés a leginkább kiszolgáltatott embereket és családokat igyekszik támogatni alapvető élelmiszercsomagok, eseti pénzügyi támogatások célzott és gyors szétosztásával. A program hatékony segítséget nyújt azoknak a helyi keresztyén közösségeknek, amelyek nemegyszer diszkriminációval kénytelenek szembesülni a muszlim többségű országban akkor is, amikor a járvány közepette nem jutnak alapvető szociális támogatáshoz és élelemhez. Segítségért folyamodó keresztyén családokat ugyanis a járvány ellenére is több alkalommal elutasított a karacsi Muszlim Jótékonysági Szervezet.

Ez a tény is arra mutat rá, hogy Pakisztán nagy városaiban mennyire kiszolgáltatottak a hátrányos helyzetű keresztyén családok, akiket nem egyszer éhezés fenyeget és napi megélhetési gondjaik vannak" – fogalmazott levelében Sarwar.

94120840_878810732634678_7537289883581153280_n.jpg

Református önkéntesek élelmiszercsomagokat osztanak Karacsi városában

Fotó: Tehillim

A segélyprogram a helyi önkénteseknek köszönhetően nagyon gyorsan elérte a rászoruló családokat. A gyülekezetek már korábban feltérképezték a helyi igényeket és 700 családot tartanak nyilván, akik sürgős segítségre szorulnak. A református közösség tartós élelmiszer csomagokat osztott szét már nagypéntek előtt, hogy ezzel is megossza a rászorulókkal Isten ajándékát és a megváltó Jézus Krisztus feltámadásának ünneplésére hívja őket" – írta levelében Sarwar.

sarwar-web.jpg

Eric Sawar és családja, crnca.org

Eric Sarwar pillanatnyilag az Egyesült Államokban él családjával, ahol idén védi meg doktori fokozatát a nemzetközi hírű Fuller Theological Seminary interkulturális tanulmányok intézetében. A Zabur (Zsoltárok) közvetítő szerepét kutatja a muszlim-keresztyén kapcsolatokban. Az indiai, pándzsábi zsoltárok kulturális-zenei kapcsot jelentenek a két vallási közösség között, ami nagyban elősegítheti a kölcsönös megértést és tiszteletet. Eric fiatal korától szolgált a Pakisztáni Presbiteriánus Egyházban, teológiai és zenei tanulmányait párhuzamosan folytatta, ahogy prédikátorként is professzionális zenész maradt. A Tehillim (Zsoltár) Egyházzenei és Liturgiai Intézetet is fiatalon alapította Karacsi városában, amely az elmúlt majd húsz évben krisztusi hitükben elkötelezett, a zenében magasan képzett, a helyi szórakoztató iparban" is jegyzett fiatal keresztyének tucatjait nevelte ki. Eric az ökumenikus mozgalom ismert alakja, vizionárius lelkész, aki az év végén visszatér Pakisztánba, hogy családjával együtt szolgálja a helyi egyházat, a magas egyházzenei kultúrát és a kulturák és vallások békés együttélését.

A Tehillim csapata és a Karacsi református gyülekezet összefogásában eleddig 150 család részesült segítségben, a tartós élelmiszercsomagok mellett közvetlen pénzügyi támogatásban is. Különös figyelmet fordítottak az özvegyekre, árvákra és a térség legszegényebb negyedeiben (Essa Nagri, Azizaabad, Muhammad Khan Goth, and Jatlane) élő keresztyén családokra. De jutott támogatás a fogyatékkal élő gyerekekre és a keresztyén közösség fennmaradását hűséggel szolgáló, rászoruló lelkészekre is.

Sőt, a szegénynegyedekben élő muszlim családok kérését sem utasították vissza a pakisztáni reformátusok, hanem lehetőségeikhez képest őket is segítették, ezzel is Krisztus szeretetéről tanúskodva".

93839065_556135755032985_8730618745451446272_n.jpg

Közös imádság nélkül nincs adományosztás

Fotó: Tehillim

A helyi református gyülekezet és a Tehillim csapatának összefogásával szűkös lehetőségeink ellenére is sokat segíthettünk már eddig is. A karantént további két hétre meghosszabbították Karacsiban. A célunk, hogy további 200 családot érjünk el ebben az időszakban" – mondja Sarwar, aki bizakodó, hiszen a magyar reformátusok mellett amerikai és koreai presbiteriánusok támogatására is számíthat.

A Segítő kezek" alig több, mint négymillió forintból segít többszáz kiszolgáltatott keresztyénnek Pakisztánban. Az anyagi szükségletek negyedét az Elnökségi Tanács döntése értelmében egyházunk biztosította.

94135788_536156397088386_1000118710087712768_n.jpg

Asszonyok veszik át a segélycsomagot Karacsiban

Fotó: Tehillim

A pakisztáni református közösséghez többéves kapcsolat fűzi egyházunkat. A helyi presbiteriánus egyház az egyik legbefolyásosabb keresztyén közösség, amelyik a Református Egyházak Világközösségének (REV) tagjaként, hivatalosan elismert egyházként is nem egyszer kénytelen szembenézni szélsőséges muszlim közösségek támadásával. A Pakisztánban érvényben lévő úgynevezett blaszfémia (istenkáromlás) törvény, valamint különösen az azzal visszaélő helyiek, kiszolgáltatottá teszik a keresztyéneket. Erről a REV vallásszabadásg kapcsán többek között pakisztáni résztvevőkkel szervezett konzultációja is említést tett.

Az egyházaink közötti testvéri kapcsolat jegyében három fiatal pakisztáni református is részt vett a tavalyi Csillagpont találkozón, Eric Sarwar pedig idén februárban tett látogatást Magyarországon, amelynek során mások mellett Szabó István püspökkel, a Zsinat lelkészi elnökével, és Fekete Károly tiszántúli püspökkel is személyesen találkozott.