Közös imádság Egyiptom békéjéért

Az Egyházak Világtanácsának (WCC) főtitkára, Dr Olav Fykse Tveit közös imádságra hív Egyiptom békéjéért.
Az egyetlen járható út az egyiptomi állampolgárok egyenjogúságának kölcsönös elismerése, a jogok és kötelezettségekből való egyenlő részesedés, illetve a különböző politikai álláspontok és vallások elfogadása – írja a főtitkár az EVT egyiptomi tagegyházainak címzett hivatalos levelében.

A médiában megjelent hírek szerint Egyiptomban 17 templom leégett, és több száz ember vesztette életét az augusztus 14-i összecsapásokat követően. „Az Egyházak Világtanácsát és annak tagegyházait mély aggodalommal töltik el az egyiptomi erőszakos események és a világtanács felhívást tett közzé az erőszak haladéktalan felszámolására" – mondta Tveit. 

A főtitkár arról is szólt, hogy Egyiptom lakóinak nehéz időszakon kellett keresztülmennie a 2011-es politikai változások óta. Hozzáteszi, „az egyiptomi nép, különböző alkalmakkor már megmutatta hitét egy multi-vallásos és multi-kulturális társadalomban, ahol a felek együtt néznek szembe a jelen kihívásaival és közösen építenek egy szebb jövőt."
„Mindez hatással van Egyiptomra. Bízom benne, hogy ezt nem értelmezik majd a keresztyének és a muzulmánok közötti konfliktusként." – tette hozzá.

Végezetül Tveit a következő imádságot ajánlotta Egyiptom lakóiért:
„Isten adjon nekik vigasztalást, Ő gyógyítsa be sebeiket és kísérje őket az igazság és a béke útján."

Forrás: Oikoumene.org
Fordította: Kinczel Mónika