Kihívás, de egyben támogató környezet vár a következő főtitkárra

„A járvány és a világszerte szűnni nem akaró igazságtalanságok közepette is arra hívatott közösségünk, hogy „az igazságosságért küzdők hangja maradjon. Egyházakként ne adjuk fel a hitet, hogy a közösségünk erejével képesek vagyunk változást hozni a világban” – fogalmazott Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke a közelgő főtitkárválasztás kapcsán.

980x520-Najla-980x520.jpg.500x500_q85.jpg

Fotó: wcrc.ch

Kassab a REV következő főtitkárára váró súlyos kihívásokra reflektált, minthogy a jelenlegi főtitkár, Christopher Ferguson megbízatása jövőre lejár és a szervezet választási bizottsága november 30-ig fogadja a pályázatokat a tisztségre. Az új főtitkárt várhatóan a Végrehajtóbizottság 2021. évi ülésén választják meg.

„A közösség szerepe, hogy meghallja a tagegyházak panaszát és fájdalmát, támogassa őket különböző szinteken, lelkileg és pénzügyileg egyaránt” – fogalmazott a libanoni lelkésznő. „A közösségnek ugyanakkor tovább kell lépnie az igazságosság felé vezető úton, kitartva a már felvállalt ügyek mellett és megakadályozva azt, hogy a koronavírus háttérbe szorítsa az igazságtalanság más formái elleni küzdelmet.”

„Napjainkban minden korábbinál égetőbb a kapcsolattartás szerepe. Meggyőződésem szerint a főtitkár kulcsszerepet játszik abban, hogy bizalmat építsen az egyházak között és motiválja őket azzal, hogy az igazságért küzdő közösségek hangját hallhatóvá teszi és komolyan szembeszáll az igazságtalanságból fakadó jelenségekkel” – emlékeztetett Kassab.

A konkrét kihívásokkal kapcsolatban Kassab azt mondta, hogy „a következő főtitkárnak új módszerekkel kell erősítenie a közösséget, kreatívan kell új utakra kényszerítenie a szervezetet, hogy az nagyobb hatással lehessen a tagegyházakra”.

„Mint sok más ökumenikus szervezet esetében, a főtitkár kihívásai közé tartozik az egyházak motivációjának fenntartása, hogy életük megszokott keretein túl is aktívak legyenek a társadalomban, és hitük központi mozzanataként tekintsenek erre a szolgálatra. Számos tagegyházunk komoly nehézségekkel kénytelen szembenézni, és ilyenkor hajlamosak visszavonulni és bezárkózni. Ezért maradandó kihívást jelent, hogyan tudjuk fenntartani bennük a hajlandóságot a közösségi szolgálatra és ökumenikus együttműködésre” – figyelmeztetett Kassab.

Az elnök szerint a jövőre nézve kritikus jelentőséggel bír az, hogy a REV munkáját a régiók bevonásával végezze. „A REV kiegyensúlyozott jelenlétére van szükség minden régióban, komolyan véve az őket aggasztó és számukra fontos ügyeket.” Megjegyezte továbbá, hogy „a szervezet pénzügyi helyzete egy újabb kihívás, amit viszont elkötelezettséggel, világos célokkal és vízióval meg lehet oldani.”

Szerencsére az új főtitkár nem marad magára munkájában. „Felkészült munkatársakra, bátorító vezetőkre és a végrehajtó bizottság tagjainak támogatására számíthat a stratégiai terv megvalósításában” – emlékeztetett a REV elnöke.

„A közös tisztánlátást szolgáló együttműködés esélyt ad a következő főtitkárnak arra, hogy olyan csapattal dolgozzon együtt, amelyik a közösségben rejlő számos tehetség és talentum bevonásával gazdagító erőforrást és támogatást jelent munkája során” – biztatta a pályázókat Kassab, akik november 30-ig adhatják be pályázati anyagukat a szervezet honlapján közzétett feltételek szerint.

Forrás:

www.wcrc.ch