Igazság az információzivatarban

Az igazság lelkülete a digitális korban

Hogyan befolyásolja valóságértékelésünket az, ahogy a digitális kor technológiai fejlődése szervezi és szabályozza a kommunikációt és az információs ökoszisztémát? Stephen Brown, az Ecumenical Review szerkesztője a lapot kiadó Egyházak Világtanácsának adott interjút a folyóirat legutóbbi témája kapcsán.

brown.jpg

Dr. Stephen Brown

Fotó: Ivars Kupcis/WCC

– Ha a „napjaink technológiájáról” beszélünk, akkor nem egy vadonatúj jelenségről beszélünk, nem igaz?

– Az ökumenikus kommunikáció kapcsán manapság úgy beszélünk a globális technológiáról, mintha új jelenségről lenne szó. Az emberek már csaknem 60 éve emlegetik, hogy egy globális faluban élünk. A műholdas adásoknak köszönhetően hirtelen csaknem élőben követhettük nyomon, hogy mi történik a világ más részein. Szerte a világból érkeztek a tudósítások eseményekről, aminek köszönhetően a világ egy faluvá változott. Már akkor kérdések merültek fel bennünk az emberek, intézmények és technológiák kapcsán, amelyek a közvetített képeket ellenőrzésük alatt tartották. Felvetettük, hogy „miért pont azt választották ki, amit elénk tártak”. Vagyis sok szempontból ugyanazokkal a kérdésekkel szembesülünk, amelyekkel már korábban is. De a digitális átalakulás azért új fejleményeket is magával hozott. Beleértve az azonnaliságot, közvetlenséget, a széles hozzáférést és különösen is a tömeges kommunikációt „sokaktól sokaknak”, ami eltér a rádió vagy televíziós adások sajátosságától, ahol egy forrásból érnek el tömegeket. A rádió és a televízió egy központból sugároz információt sokaknak. A digitális kommunikáció viszont tömegeket kapcsol össze közvetlenül, kontinenseken átívelve, ami egy olyan globális szervezetnek, mint az Egyházak Világtanácsa, kedvező fejlemény.

– Mik a lehetőségek, „ajándékok” és mik a kihívások abban, hogy embereket globálisan kapcsolunk egy hálózatba?

– A digitális kor beköszöntével több embert tudunk megmozgatni és azoknak a körét, akik aktívan bekapcsolódnak, ki tudjuk terjeszteni: nem csupán egyházvezetőket és hivatalos képviselőket érünk el, hanem sok mindenki mást is, akinek van mondanivalója. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit a digitális korszak lehetővé tett, különösen a koronavírus-járvány idején, amikor az emberek nem utazhatnak. Helyi szinten a digitális technológia, különösen a COVID–19 miatti korlátozások idején, valóban lehetőséget biztosít az embereknek arra, hogy kapcsolatban, közösségben maradjanak, helyben éppúgy, mint világszinten. A fizikai távolságtartás megnehezíti, sőt ellehetetleníti, hogy összegyűljünk, mégis találkozhatunk a technikai lehetőségek használatával. Ez persze nem ugyanaz az élmény, mégis igazi ajándék. Nemrégiben egy online úrvacsorás istentiszteleten vettem részt és valódi istentisztelet élményem volt, nem közvetítésként, vagy előadásként éltem meg az alkalmat. Sokat kaptam tőle!

A kihívások tekintetében például maga az időzítés is kérdés lehet egy globális találkozó alkalmával. Konkrétan a kezdés és befejezés időpontjának megtervezése is nehézségekbe ütközhet. Régi korokban a világtalálkozókra hajókkal érkeztek a résztvevők, hiszen ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy fizikálisan összegyűljenek az emberek a különböző földrészekről. A tanácskozások időpontját meghatározni viszont könnyebb volt.

– Hogyan igazodhatunk el a hamis hírek („fake news”) között?

– Álhírek mindig is voltak. A Bibliában, Mózes második könyvében olvassuk már a figyelmeztetést: „Hazug hírt ne terjessz! Ne segítsd a bűnöst azzal, hogy hamisan tanúskodsz mellette!” (2 Mózes 23,1). Más szavakkal, ne híresztelj „fake news”-t.

Minden felületen hatalmas információáradattal szembesülünk: digitális újságok, közössági média, legyen az Twitter, Facebook, YouTube vagy Instagram. Gyakran túl soknak tűnhet, hiszen annyi mindennel találkozunk. Néha nehéz eldönteni, mit is kezdjünk ennyi információval. Aztán ott van az a jelenség, hogy a személyes, kétoldalú kommunikáció hiányában az emberek gondokozás nélkül reagálnak a hírekre.

Az álhírek a szándékos félretájékoztatást is szolgálhatják, amikor tudatosan jelentetik meg őket. De néha inkább „téves információról” van szó. Az emberek nem mindig tudatosan döntenek úgy, hogy álhíreket osztanak meg és terjesztenek. Gyakorta tudatlanul osztanak meg dolgokat, néha egyenesen jószándéktól vezérelve.

Annak is tudatában kell lennünk, hogy a közösségi médiát algoritmusok szabályozzák, amelyeknek az a célja, hogy még inkább bevonjanak minket azzal, hogy többet adnak abból, amire amúgy vágyunk. Az álhírek kezelése nem csak a technológiai felkészültségünkről és a közösségi média ismeretéről szól, bár ez is része, hanem az ökumenikus közösség tudatosan is kihívás elé állítja a nagy technológiai cégeket. Ha ezek az algoritmusok annyira kifinomultak, hogy jobban ismerik a személyiségünket, mint mi magunk, akkor biztos meg tudnák oldani az óriási techcégek, hogy a gyűlöletbeszéd és álhírek kapcsán is megfelelő algoritmusokat fejlesszenek ki.

– Mondana többet azokról a kihívásokról, amivel ökumenikus közösségként nézünk szembe?

– Az ökumenikus közösség egyik kihívása, illetve feladata, hogy megtalálja a megbízható, valós információk terjesztését garantáló módszert. Persze, mindig igyekszünk különbséget tenni jó és rossz, megbízható és hamis hírek között, de ez nem olyan egyszerű. A pontosságnak megannyi szintje van, amikor a digitális korunk közvetlenségére tekintünk. A fizikai távolságtartás miatt pedig nincs mindig melletted valaki, akivel megvitathatnád személyesen egy hír valóságtartalmát. A koronavírus kapcsán annyi dolog van, amiről egyszerűen nem tudunk, és az ismereteink bővülésével együtt változnak a döntéseink és reakcióink. Végezetül fontos rögzítenünk azt is, hogy a bizonytalanság nem mindig rossz dolog.

Az általános bizonytalanság idején az emberek végső bizonyosságra, megnyugtató válaszokra vágynak, ami könnyen felerősíti az álhírek és hamis információk híresztelését. Az emberek sokszor azért osztanak meg álhíreket, mert arra vágynak, hogy igazak legyenek. Ezért fontos belátni azt, ha nem vagyunk biztosak valamiben. És ezt nem egyenértékű azzal, mintha azt mondanánk, hogy „reményvesztettek vagyunk”.

A digitális kommunikáció másik nagy kihívása az igazság és béke kérdésével kapcsolatos. Azaz azzal, hogyan támogatja a digitális kommunikáció az igazságtalanság struktúráit. Kit foglal be és kit közösít ki? Emlékszem, hogy sokat írtam és tartottam arról előadást korábban, hogy a közösségi média jó dolog, mert lehetővé teszi közösségek és csoportok önszerveződését, és hallhatóvá teszi azokat a hangokat és véleményeket, amiket korábban elnyomtak és hallgatásra ítéltek. Most, nyolc-kilenc évvel később a közösségi médiáról a populista eszmék, félretájékoztatás és ködösítés eszközeként kell beszélnünk. Azaz meg kell próbálnunk a közösségeinkre egy szélesebb társadalmi és politikai közeg részeként tekinteni, és feltenni a kérdést, hogy miként viszonyul a kommunikációs technológia szélesebb valósághoz.

Végeredményben a digitális kommunikáció kihívása számunkra nem is technológiai kérdés, hanem arról szól, mit jelent embernek lenni és mit jelent az, hogy Isten képmására teremtettünk. Istenére, akinek Lelke „az igazság Lelke, aki arra indít minket, hogy szüntelenül az igazságot keressük és a békét űzzük” – emlékeztet Jürgen Moltmann az Ecumenical Review legújabb számának nyitócikkében.

Az Ecumenical Review az EVT negyedévente megjelenő teológiai folyóirata, amelyet a szervezet nevében a Wiley kiadó jelentet meg és legfrissebb példánya akár online is előfizethető.