Egyházi szolgálat a digitális térben

Kelet-európai protestáns egyházak konzultációja az „online szolgálat“ első tapasztalatairól

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) és a Kelet-Európai Protestáns Teológiai Központ (ZETO) közös teológiai online konzultációt szervezett a koronovírus-járvány tapasztalatairól és teológiai értékeléséről június 17. és 19. között. Oliver Engelhardt, a GEKE egyházi kapcsolatokért felelős referense foglalta össze a főként kelet-európai protestáns egyházakat képviselő résztvevők és előadók, köztük Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzora, a GEKE szociáletikai munkacsoportjának tagja által megfogalmazott tanulságokat. A konzultáció elsődleges célja a helyzetértékelés volt, ami segített kijelölni az európai protestáns egyházak közötti teológiai eszmecsere aktuális témáit az eljövendő hónapokban.

abgesperrte-leere-kirchenbaenke_0.jpg

Fotó: Felix Kästle/Dpa

Az üresség tanulsága

A templomok hetekig, sőt hónapokig üresen álltak. Különösen húsvét napjaiban szembesültünk az üresség elszomorító képével és fájdalmas tapasztalatával, amikor még nyilvános úrvacsorára sem kerülhetett sor. Másként emlékeztünk meg idén Jézus Krisztus szenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról, mint szoktuk. Méginkább máshol. Az egyházak szolgálatának sokrétű és kreatív formáiról legtöbbször örömmel és elismeréssel számolnak be az érintettek. Időközben pedig az egyházi élet klasszikus műfajai is megelevenedtek. Ám a lelki alkalmak digitális térben megtapasztalt kreativitása és elevensége ezzel még nem tűnik el.

A nagyszebeni Kelet-Európai Protestáns Teológiai Központ kezdeményezésére június közepén internetes konzultációt tartottak közép-kelet-európai protestáns egyházak. A résztvevők egy tucat különböző országból „érkeztek“, Grúziától Ausztriáig, Bulgáriától Lengyelországig, hogy tematikus munkacsoportokban folytassanak intenzív eszmecserét tapasztalataikról és az aktuális lökésszerű digitalizáció tanulságairól. A ZETO-val tavaly óta együttműködő Európai Protestáns Egyházak Közössége számára egyfajta helyzetfelmérést jelentett a rendezvény, amely a térség kisebbségi protestáns egyházainak elevenségéről és életöröméről tanúskodott. A résztvevők kiemelték, hogy az internetes megjelenésre és gyülekezeteik és egyházak online szolgálatára nem csak a vészhelyzetre adott válaszként tekintenek, hanem a jövő szempontjából ígéretes új kezdeményezések és lehetőségek példáiként.

A konzultáció visszatérő témája volt az istentiszteleti alkalmak közvetítéseibe bekapcsolódók meglepően nagy száma. Míg a lelkészek szeme előtt elsősorban a helyi gyülekezetük lebegett „célközösségként“, a digitális térben zajló alkalmakon lényegesen többen vettek részt. (A Németországi Protestáns Egyház (EKD) négy tagegyházában végzett gyorsfelmérés szerint ez az arány egész pontosan 2,87-szeres volt). Ez a jelenség összefügghet azzal, hogy az embereknek több idejük volt és feltehetőleg rendkívüli igényük az ilyen alkalmakra. Kelet-európai sajátosságként ehhez hozzájárult még a nyugat-európai diaszpóra közösségek „újrafelfedezése“. Lengyelországból vagy Romániából közvetített istentiszteket gyakran olyan emberek is figyelemmel követték, akik az elmúlt harminc év során vándoroltak ki hazájukból. Így a résztvevők száma nem egyszer négyszerese volt a hagyományos istentiszteleteknek. Olyanok is éltek az egyházak internetes „kínálatával“ a térségben, akik amúgy aggodalmukban, hogy megláthatják őket, nem lépték volna át egy protestáns templom küszöbét. Egy lengyel résztvevő a pozitív tapasztalatát úgy foglalta össze, hogy a hitünk tárgyát képező, időn és téren átívelő „szentek közösségének“ valóságát minden korábbinál egyöntetűbben tapasztalhattuk meg az elmúlt időszakban.

Istentisztelet akár egy videóklip vagy online konferencia?

Míg az evangélium kommunikációjára mindig is adott kontextusban, ahhoz igazodva került sor, akár a gyülekezet fizikális jelenléte nélkül – végül is így született meg maga az Újszövetség is –, addig a testi-fizikai, illetve helyhez között közös és egyidejű jelenlétnek a liturgia megélésében és különösen a sákramentumokkal való élés kapcsán jóval fontosabb szerepe van. Ennek teológiai részletei még további tisztázásra szorulnak. A digitális térben ugyanis az evangélium hirdetését végül is biztosíthatjuk, ami ugyanakkor egy „on demand”, azaz az igényekhez igazodó egyházi válósághoz vezet. Ez kétségtelenül megfelel az individualitást és sokszínűséget előtérbe helyező korszellemnek. Másrészt ugyanakkor éppen a társadalmi távolságtartás miatt növekedett meg a vágy az emberekben a közösségre és közelségre, amit nem csillapít a mégoly tökéletes „előadás” sem. Sokkal inkább az egyidejű személyes interakcióra van szükség.

Ha a televíziós istentiszteletekre vetünk egy pillantást, még egyértelműbbé válik ez a belső ellentmondás, ambivalencia. A több évtizedes tapasztalatnak köszönhetően ezek a közvetítések képesek a liturgiát a maga teljes szépségében átadni, beleértve az egyházzenét, a gyülekezeti éneklést. Egyébiránt éppen ez a terület volt az, amely az internetes közvetítések során leginkább csorbát szenvedett. Történelmi távlatokban a televíziós produkciók a színház valóságából merítettek, és a közvetítések egy részében még ma is úgy hatnak a közreműködők, beleértve a gyülekezetet, mintha színészek lennének. Ennél egy fokkal hitelesebbek talán a videokonferencia keretében megtartott biblia- vagy imaórák, ahol többen is szóhoz jutnak, vagy éppen a gyülekezetét jól ismerő lelkigondozóval ezen a csatornán folytatott személyes beszélgetésre kerülhet sor.

Minthogy a klasszikus egyháztanban eleve megkülönböztetjük a parokiális, azaz területi alapon szerveződő, és személyi elvű, azaz a parokiális rendszertől független gyülekezeteket, elvileg nem is lenne olyan elképzelhetetlen egy lépéssel tovább menni, és virtuális, vagy digitális gyülekezetről beszélni. A liturgia kapcsán ugyanakkor sok még a tisztázásra váró kérdés. Mikor nevezhetünk egy digitális úton létrehozott közösségi alkalmat, bármilyen technológiával valósuljon is meg, istentiszteletnek? Hogy szolgáltathatjuk ki a sákramentumokat lelki szükséghelyzetben (és mik is ennek, a lelki szükséghelyzetnek az ismérvei)? Mennyire meghatározó ebben a sakramentális együttlétben a tényleges kiszolgáltatás és a valóságos (át)vétel? Mennyire fontos az egyidejűleg, ott és akkor kimondott személyes ígéret (vagyis az úrvacsorázó hitének megvallása) és a nyilvánosság mely formája szükségeltetik hozzá? A GEKE az úrvacsora kapcsán a karantén időszakában számos európai egyházban megtapasztalt intenzív eszmecsere tapasztalatait egy különálló tanulmányi folyamat keretében tervezi feldolgozni.

A digitális térben zajló igehirdetés elválaszthatatlan az – időközben meglehetősen sikeres – missziótól, és a felmerülő kérdésekre nem mondhatjuk, hogy újkeletűek lennének. Példának okáért az a belátás, hogy a nyelvezetet hozzá kell igazítani a célcsoport adottságaihoz. „Hogyan maradhatunk közösen egyház?” – fogalmazódik meg a kérdés nem csupán az új gyülekezeti formákra nézve, hanem az új technikai lehetőségek és a gyülekezeti tagok készsége kapcsán, hogy az új formákat elfogadják-e, vagy sem.

A ZETO és a GEKE közös online konferenciáján ezért is fogalmazódott meg az a visszatérő ajánlás, amely a gyülekezeti élet „hibrid formái” mellett tette le a garast, ahogy azt például a németajkú Romániai Evangélikus Egyház beszámolója szerint sikeresen meg is valósította. Esetükben a fizikálisan összesereglett gyülekezetet összekapcsolják a virtuálisan csatlakozó gyülekezettel olyan formán, hogy a közvetítésbe becsatlakozó gyülekezeti tagok is aktívan részt vesznek az istentiszteleten, például (chat üzenetekkel) a közös imádságban. A gyülekezet mindkét csoportját figyelembe venni az istentisztelet során olyan kihívás, amit a lelkészeknek a jövőre nézve alighanem meg kell tanulniuk. Kezdve a „helyben-lakási kötelezettség digitális értelmezésétől” a „közösségi médiában való megjelenés magatartási szabályaira”. Ez pedig az egyházi vezetésre rója azt a feladatot, hogy az egyházi, gyülekezeti online kínálatok tartalmait átlássák, összefogják és elősegítsék, hogy azok minél magasabb színvonalon valósulhassanak meg.

A húsvét kapcsán végezetül az a kérdés is felmerült, hogy nem emlékeztet-e az üres templomok valósága az üres sírra. Az angyal arra figyelmeztette az asszonyokat, akik hitetlenül és kétkedve tekintettek az ürességre, hogy Krisztus testét másutt, nem a holtak, hanem az élők között kell keresniük. „Menjetek el … ott megtaláljátok őt” – ezek a szavak talán nekünk is szólnak, hogy felkerekedjünk és keressük az egyházat a digitális térben.