Az EVT továbbra is párbeszédet sürget Ukrajnában

Az Egyházak Világtanácsa (EVT), Ioan Sauca főtitkár korábbi nyilatkozatát megerősítve, legutóbbi nyilvános felhívásában is a fegyveres szembenállás azonnali beszüntetésére szólít fel Ukrajnában.

PhotoByAlbinHillert_20170409_AHP_5358.jpg

Albin Hillert/WCC

„Az EVT határozottan elítéli a halálos fegyverek bevetését olyan viták megoldására, amelyeket párbeszéd útján is rendezni lehetne. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a […] párbeszéd az Ukrajna körüli feszültségek megoldásának egyetlen valódi módja” – fogalmaz az újabb felhívás.

„A fegyveres szembenállás azonnali felfüggesztésére hívjuk az érintetteket, valamint az erőszak fenyegette emberi életek és közösségek védelmére szólítunk fel. Valamennyi tagegyházunkat és minden jóakaratú embert nyomatékkal kérünk arra, hogy velünk együtt imádkozzanak a békéért az Ukrajnában és a térségben élők élete érdekében” – zárul a rövid közlemény.

Ioan Sauca, a legnagyobb ökumenikus szervezet román ortodox főtitkára emlékeztetett a háborúban elkerülhetetlen veszteségekre, a gyermekeket, nőket és férfiakat óhatatlan fenyegető szenvedésre és halálra.

„Újfent imádkozunk, hogy azoknak, akik a háborúba tartó menetet vezetik, szemük megnyíljon, és mégis a béke legyen az úr” – olvasható az akkor még bizakodó állásfoglalásban.

Az akkor még csak fenyegető háború láttán Sauca a „geopolitikai versengés” logikáját kritizálva, arra is kitért, hogy Isten népe, az ökumenikus közösség tagjai most azzal szembesülnek, hogy a konfliktus „ellentétes oldalára” sodródtak. „Ám Isten a béke Istene, nem a háborúé és a vérontásé” – zárul a nyilatkozat.