#odaADOm

Közös felhívásban buzdít adónk civil egy százalékának felajánlására hat magyarországi karitatív szervezet.

Közösen hívja fel a figyelmet a személyi jövedelemadó felajánlásának fontosságára a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Karitászt Támogató Alapítvány (Katolikus Karitász). Az #odaADOm elnevezésű figyelemfelhívó akció célja, hogy így is támogassuk a hozzánk közel álló civil szervezetek munkáját.

Civil egyszázalék

A koronavírus elleni küzdelem nem várt próbatétel elé állította a hazai karitatív szervezeteket. A pandémia gazdasági következményei hosszútávon kihatnak majd az adakozási kedvre is. A segélyszervezetek arra számítanak, hogy kevesebb vállalatnak és magánszemélynek lesz lehetősége arra, hogy a járvány után a megszokott módon adományozzon. Éppen ezért fontosnak tartják felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne feledkezzenek meg személyi jövedelemadójuk civil egy százalékának felajánlásáról. Erre még pontosan egy hónap áll rendelkezésre.

odaadom.png

Tavaly az egyszázalékos felajánlások hetven százaléka már online történt. Mivel az e-bevallással lehetővé vált, hogy az adózó rá se nézzen az adóbevallására – hiszen a NAV megcsinálja helyette –, sokan a kétszer egy százalékot is elfelejtik. 2019-ben az elvileg 18 milliárd forintot kaphattak volna civil szervezetek, melynek kevesebb, mint feléről, 8,7 milliárd forintról rendelkeztek az adózók, ez közel 1,7 millió ember felajánlásából tevődött össze. Tehát valamivel több, mint 9 milliárd forinttól estek el a civilek. A hat nagy karitatív szervezet ezen szeretne változtatni.

Az egyszázalékos felajánlások fontos bevételi forrást jelenthetnének minden civil szervezet számára, miközben ez a fajta felajánlás nem igényel plusz anyagi ráfordítást az emberektől, csak figyelmet. Csatlakozva a #maradjotthon kihíváshoz, arra buzdítanak mindannyiunkat, hogy vegyünk részt #odaADOm elnevezéssel futó aktivitásukban és rendelkezzünk adók egy százalékának sorsáról.

A személyi jövedelemadó kétszer egy százalékát legkésőbb 2020. május 20-áig lehet felajánlani az e-SZJA webes felületen az online kitöltő segítségével vagy az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 19EGYSZA nyomtatvány kitöltésével, de akár postai úton is eljuttatható a nyomtatvány a NAV-hoz. Ha tavaly már felajánlotta egyházi egy százalékát a református egyháznak, az idén is érvényes, elég csak a civil szervezetre vonatkozó részt kitölteni.