Európa egyik legnagyobb református közösségét a nyolc Kárpát-medencei ország református egyházai alkotják: több mint 1,5 millió egyháztag közel 3000 egyházközségben. A közös hitvallások, a magyar nyelv és a közös történelem a széttagoltság ellenére is fontos összetartó erőt jelent. A legnagyobb közösségek Magyarországon, Románia nyugati és középső részein, Szlovákia déli megyéiben, Ukrajna kárpátaljai területein, Szerbia és Horvátország északi, határ menti sávjában élnek, országonként önálló egyházakba szerveződve. Egy-egy magyar református gyülekezet Szlovénia és Ausztria területén is található.

Dunamelléki Református Egyházkerület

Püspök: Balog Zoltán
Főgondnok: Veres Sándor

Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 28.

E-mail: dunamellek@reformatus.hu

Honlap: raday28.hu

Dunamellék_címer_módosítva

Hírek Dunamellékről

Az igazi szőlőtő

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt” – mondja Jézus. Videóetűd János evangéliumából.

Elhívásuk nem most kezdődött

„Adok nektek olyan pásztorokat, akik szívem szerint valók” – kapták igei útravalóul a frissen kibocsátott lelkészek a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészszentelésén.

Dunántúli Református Egyházkerület

Püspök: Steinbach József
Főgondnok: dr. Nemes Pál

Cím: 8500 Pápa, Árok u.6.

E-mail: dtpuspoki@refdunantul.hu

Honlap: refdunantul.hu

Dunántúl címer_módosítva

Hírek Dunántúlról

A legnagyobb ajándék Isten szeretete

Kárpátaljai óvodások karácsonyi kívánságait teljesítik idén is Veszprém megyei társaik. Négy óvoda a Magyar Református Szeretetszolgálat „Kívánságlista” programját kiegészítve 102 kárpátaljai kisgyermeknek teszi szebbé a …

Öltsétek fel az új embert

Ünnepi istentisztelet keretében november 21-én adták át a Móri Ábrahám János Református Óvoda és Mini Bölcsődét. Az Országos Református Óvoda Program keretében megvalósult beruházás a …

Erdélyi Református Egyházkerület

Püspök: Kató Béla
Főgondnok: Ambrus Attila

Cím: RO-400079 Kolozsvár/Cluj, str. I.C. Bratianu nr. 51. Románia
E-mail: egyhazkerulet@reformatus.ro
Honlap: reformatus.ro

Erdélyi egyházkerület címer_módosítva

Hírek az Erdélyi egyházkerületből

Pályázat – Kőhalom

A Kőhalmi Református Egyházközség presbitériuma pályázatot hirdet a lelkészi állás betöltésére.

Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

Püspök: Szenn Péter
Főgondnok: Kel József

Cím: HR-31404 Haraszti/Hrastin, Petőfi Sándor 21 Horvátország
E-mail: ref.hrastin@os.t-com.hr
Honlap: reformator.hr

Tiszántúli címer_módosítva

Kárpátaljai Református Egyház

Püspök: Zán Fábián Sándor
Főgondnok: Danku Gábor

Cím: UA-90200 Beregszász, Munkácsi u. 83. Ukrajna
E-mail: karpataljairefegyhaz@gmail.com
Honlap: refua.tirek.hu

Kárpátaljai egyházkerület címer_módosítva

Hírek Kárpátaljáról

Lelkészszentelés Beregszászban

A beregszászi református templomban lelkészszentelést és közgyűlést tartottak. Isten igéjét Zán Fábián Sándor hirdette. A Kárpátaljai Református Egyház püspöke kihangsúlyozta: Isten hűsége nemzedékről nemzedékre száll.

Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Püspök: Bogdán Szabolcs János
Főgondnok: Bara Lajos

Cím: RO–410 202 Nagyvárad/Oradea, Sulyok István u. 9. Románia
E-mail: kre.puspoki.hivatal@gmail.com
Honlap: kiralyhagomellek.ro

Királyhágómellék címer

Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Püspök: Harangozó László
Főgondnok: Székely Károly

Cím: SRB-24000 Szabadka/Subotica, Somborski put 6 Szerbia
E-mail: refepiskopos@gmail.com
Honlap: reformatusok.rs

Szerbiai Református Keresztyén Egyház_címer

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Püspök: Géresi Róbert
Főgondnok: Porubán Ferenc

Cím: SK-979 01 Rimaszombat/Rimavská Sobota, Hlavné nám. 23. Szlovákia
E-mail: reformata@reformata.sk
Honlap: reformata.sk

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Hírek Felvidékről

Kárpát-medencei imanap

A Kárpát-medencei református nőszövetségek kezdeményezésére 2006 óta december első vasárnapján rendezik meg a Kárpát-medencei imanapot.

Hitmélyítő esték Szepsiben

Az ötödik Szepsi Laczkó Máté Gyülekezeti Napok keretében Palást és kötény, Biblia és fakanál címmel 2023. november 14. és 16. között hitmélyítő napokra került sor …

Szlovéniai Református Keresztyén Egyház

Lelkész: Ozsváth Imre
Egyházelnök: Kócán Géza

Cím: SLO–9207 Pártosfalva – Prosenjakovci, Szentlászló – Motvarjevci 46A Szlovénia
E-mail: reformatus.szlovenia@gmail.com
Honlap: ecclesia-reformata.si

Tiszántúli címer_módosítva

Tiszáninneni Református Egyházkerület

Püspök: Pásztor Dániel
Főgondnok: Dr. Molnár Pál

Cím: 3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Levelezési cím: 3501 Miskolc, Pf. 155
E-mail: phivatal@tirek.hu
Honlap: tirek.hu

Tiszáninnen címer_módosítva

Hírek Tiszáninnenről

Az összetartozás öröme

Bodrogközi gyülekezetek találkoztak Cigándon november közepén. Hálaadó alkalom keretében köszönték meg Isten gondviselő, megtartó szeretetét, így élték meg szívükben a találkozás ajándékát. Az esemény egyházkerületünk …

Tiszántúli Református Egyházkerület

Püspök: dr. Fekete Károly
Főgondnok: Molnár János

Cím: 4026 Debrecen, Kálvin tér 17.
E-mail: tiszantul@reformatus.hu
Honlap: ttre.hu

Tiszántúli címer_módosítva

Hírek Tiszántúlról