Az Úr ajándéka a gyermek

mezoors_ovoda_07.jpg

Fotó: Polgár Szilárd

Elkezdődött a Mezőörsi Talentum Református Óvoda és Mini Bölcsőde építése. A Magyarországi Református Egyház Országos Óvodafejlesztési Programjának részeként, közel 900 millió forintból megvalósuló új épületegyüttesben három csoportszobás óvodát és mini bölcsődét, modern főzőkonyhát, hiánypótló tornatermet, valamint impozáns aulát is kialakítanak. Március 8-án a munkagépek felvonultak a volt önkormányzati iskola mögötti területre, és a földmunkákkal kezdetét vette a várhatóan közel egy évig tartó építkezés a dunántúli településen.

Március 5-én, pénteken sajtótájékoztatón mutatták be a projektet, ahol ifj. Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese kért áldást a beruházásért fáradozók munkájára. – Köszönjük Istenünk azt a lehetőséget, amelynek során új épülettel gazdagodik a Mezőörsi Talentum Református Óvoda és létrejöhet a Mini Bölcsőde. Köszönjük Urunk, hogy ehhez vannak anyagi forrást biztosítók. Hálát adunk neked Istenünk, hogy vannak megálmodók, akik látják a feladatokat, és elindulnak azok teljesítésében. Köszönjük azokat a fiatal életeket, akiket ebben a bölcsődében és óvodában nevelnek és tanítanak a Te ismeretedre – fogalmazott az esperes.

mezoors_ovoda_04.jpg

Fotó: Polgár Szilárd

Ezt követően Farkasdi-Sáhó Katalin, a Mezőörsi Református Egyházközség Lelkészi Hivatalának szakmai vezetője ismertette az óvodaépítés eddigi sarokköveit. Megtudtuk, hogy a beruházás fedezetére az Országos Református Óvodafejlesztési Program 412.860.000 forintot biztosított. Ezen felül a Mezőörsi Református Egyházközség 100.000.000 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Települési- és Településfejlesztési Operatív Programban mini bölcsőde létesítésére, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közreműködésével.

2019. októberében a Mezőörsi Református Egyházközség a tervezési és tervezői művezetésre szerződést kötött a Stilépber Ingatlanberuházó Kft.-vel, és elkezdődött az épület tervezése Gáncs Attila Tibor építész vezetésével. A tervrajzok elkészülését követően 2020. február végén helyezték el az új Mezőörsi Talentum Református Óvoda és Mini Bölcsőde alapkövét, az ünnepségen Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

mezoors_ovoda_05.jpg

A Mezőörsön megvalósuló új épületkomplexumban tágas csoportszobákat, korszerű kiszolgáló helyiségeket, valamint modern főzőkonyhát alakítanak ki, amely el tudja látni az óvoda, az Ujvári János Református Szeretetotthon, a mezőőrsi iskola, valamint a környező települések intézményi és szociális étkeztetését is. Az új óvodaépületben hiánypótló tornaterem, valamint impozáns aula is épül, melyek egybenyithatóak lesznek, az így létrejövő tágas térben gyülekezeti vagy települési programokat is megrendezhetnek. Az épületegyüttes a volt önkormányzati iskolaépület mögött, biztonságos környezetben épül, tágas parkolóval.

A beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás során a legelőnyösebb ajánlatot a RENEX-BAU Építő és Szolgáltató Kft. nyújtotta be bruttó 887.970.609 forint értékben. A Mezőörsi Református Egyházközség és az építő cég között a kivitelezési szerződést 2021. február 26-án írták alá, a munkaterület átadása 2021. március 8-án történt meg.

mezoors_ovoda_06.jpg

– Öröm, hogy nemcsak a nagyvárosok kiváltsága a bölcsődei szolgáltatás, az a szándékunk, hogy a kisebb településeken is városias szolgáltatást tudjunk nyújtani, így biztosítva a népesség helyben maradását, a lakosság gyarapodását. Mindennek munkaerőpiaci hatása is van, hiszen amíg a szülők dolgoznak, addig a gyermekeik biztonságban vannak, jó nevelést kapnak, ez pedig a református intézményekben biztosított – fogalmazott a sajtótájékoztatón Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. Mint mondta, minden olyan fejlesztés, amely a gyermekekkel kapcsolatos, a megyei önkormányzat számára is fontos: – Mezőörs egy kisrégió központjává válik, ahol a gyermeknevelés teljes spektrumát biztosítani tudják. Legyen rá mindenki büszke, hiszen nagyvárosokban sem jellemző az a szolgáltatás, amit Mezőörs egy helyen biztosítani tud.

– A kormány családtámogató politikájának fontos eleme a gyermeknevelési intézmények támogatása. Ebben kiváló partnerekre talált az egyházakban. A református óvodafejlesztési projektben ötszáz új munkahely létesül, és 3200 férőhellyel bővül az óvodai férőhelyszám. Köszönettel tartozunk a református egyháznak, hogy ezt a feladatot felvállalták – hangsúlyozta Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, aki 2017-ben a kormány és a stratégiai kabinet tagjaként részese volt a Magyarországi Református Egyház számára megítélt 30 milliárd forint összegű országos óvodafejlesztési támogatásnak.

mezoors_ovoda_01.jpg

Fotó: Polgár Szilárd

Szőke Barnabás, a Mezőörsi Református Egyházközség lelkipásztora, a település polgármestere köszönetét fejezte ki a kormány és a megye anyagi támogatásért; Steinbach József református püspöknek, hogy a mezőörsi beruházás bekerülhetett az országos óvodafejlesztési projektbe; valamint a Magyarországi Református Egyház Országos Óvodafejlesztési Projektirodája munkatársainak, továbbá Gáncs Attila Tibor építésznek, Győrig Attila műszaki ellenőrnek és a Mezőörsi Református Egyházközség munkatársainak eddigi munkáját, egyben sok erőt, kitartást, szorgalmat és bölcsességet kívánt a kivitelezőknek. A sajtóesemény a mezőörsi lelkipásztor áldásával zárult.