Virágvasárnapi zenés áhítat Székesfehérváron a Budai úti református gyülekezetben

2010. március 24., szerda

Székesfehérváron több éves hagyománya van a református egyházközségben annak, hogy virágvasárnapon az igei üzenet mellett a vendégek a Helyőrségi Zenekar előadásában lélekemelő muzsikát is hallgathatnak. A nemes hagyomány idén is folytatódik.

Húsvét ünnepét megelőző virágvasárnapon, március 28-án zenés áhítatra várja a Székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti gyülekezetrésze a híveket és minden kedves érdeklődőt délután 16 órára. Az ünnepi alkalmon Dr. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Ezt követően, szép hagyomány szerint a Honvéd Helyőrségi Zenekar zenés műsorával lélekemlő muzsikát szólaltat meg. Az ünnepi hangversenyen magyar zeneszerzők műveiből kaphatnak igényes válogatást a hallgatók, felcsendülnek Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Farkas Antal, Erkel Ferenc és Hidas Frigyes egy-egy nevezetes művének részletei Mergl Róbert főhadnagy vezényletében. Az alkalmat szeretetvendégség zárja. Az egyházközség minden érdeklődőt szeretettel vár a zenei rendezvényre.
További információ:
http://www.albaref.hu/sajto

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.