Tegyünk bizonyságot győzelmes hitünkről!

2014. július 01., kedd

„A mi református egyházunknak szükségét kell éreznie, hogy éppen ma és mostani körülmények között, egy új évezred küszöbén tegyen bizonyságot a székelyföldi és az erdélyi nagy nyilvánosság előtt győzedelmes hitéről" – Kató Béla püspök és Markó Gábor főgondnok levele a világtalálkozó sepsiszentgyörgyi rendezvénye előtt.

„Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon..." Zsolt: 90,16

Szeretett testvéreim a Krisztusban,

A 7. Református Világtalálkozó áldott alkalom arra, hogy egymást jobban megismerjük, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban. De áldott alkalom arra is, hogy egymás hite által épüljünk, hogy a mellettünk élőknek – de önmagunknak is – elmondjuk azt, hogy kik vagyunk, Kit és mit hiszünk, milyen örökséget kaptunk letéteménybe őseinktől, melyek a szellemi és tárgyi kincseink, amelyekkel felékesített bennünket az Isten.

Most a 21. század küszöbén igazán komoly szükség van arra, hogy Református Egyházunk vezetői, lelkipásztorai, presbiterei, a különböző belmissziói szervezetek munkásai és képviselői, ifjaink és öregjeink, férfiak és asszonyok, egyszóval egyházközségeink tagjai Isten színe előtt együtt találkozzanak, szót értsenek egymással, szót értsenek Magyar Református Egyházunk legfontosabb életkérdései felől, épüljenek egymás hite által, hogy a 7. Magyar Református Világtalálkozó alkalmairól szertevigyék az otthonaikba, a gyülekezetekbe, az iskolákba, munkahelyeikre a megújult és együtt megvallott hit örvendező bizonyságtételét.

Szükség van tehát, hogy számba vegyük önmagunkat: a városi tömbházlakó reformátustól a legkisebb faluban szórványban élő atyánkfiáig, a bölcsességben megőszült egyszerű parasztembertől az üzleti élet legmagasabb lépcsőfokait elért ifjú testvéreinkig.

A mi református egyházunknak szükségét kell éreznie, hogy éppen ma és mostani körülmények között, egy új évezred küszöbén tegyen bizonyságot a székelyföldi és az erdélyi nagy nyilvánosság előtt győzedelmes hitéről. Hogy láthatóvá váljanak Istennek nagyságos dolgai rajtunk, Istenünknek engedelmes szolgáin.

Így várunk és hívunk mindannyiótokat július 10-én a 7. Magyar Református Világtalálkozó alkalmaira, Kálvin János első egészalakos szobrának leleplezésére Sepsiszentgyörgyön, a Kálvin téren és legfőképpen a hálaadó istentiszteletre és a közös Úrvacsora erősítő és egybeszerkesztő eseményére.

Kérünk, hordozzátok imáitokban hitvallási alkalmainkat és mindazokat a résztvevőket, akik Krisztus nevében gyűlnek össze július 10-én Sepsiszentgyörgyön.
Egyedül Istené legyen a dicséret és dicsőség!

 

Atyafiságos tisztelettel,

Kató Béla püspök
Markó Gábor főgondnok

 

Kató Béla videóüzenete. A világtalálkozó sepsiszentgyörgyi eseményeiről a reformatus.ro aloldalán talál több információt.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió