Szíriáért imádkoztak a világ keresztyénei

2013. május 13., hétfő

Az Ima Világnapján, május 11-én Szíria állt a középpontban.

A Közel-keleti Kezdeményezés (Near East Initiative) és a szíriai egyházak arra kérték keresztyén testvéreiket, hogy május 11-én, az Ima Világnapján imádkozzanak a szíriai hívekkel együtt az áprilisban elrabolt két ortodox püspök szabadon bocsátásáért; tanácsért a kegyetlenségektől megviselt gyermekek számára; a béke visszatéréséért illetve hogy Isten vigyázzon a társadalom azon egyharmadára, akik vagy menekültként tartózkodnak az országhatárain kívül vagy otthontalanok Szíriában.

„A tudat, hogy a Református Világszövetség vagy 20 országból érkezett képviselői történeteket hallhatnak arról, hogy az egyház tagjainak mi mindent kell elviselniük Szíriában és ezekre imával felelnek, segít abban, hogy a keresztyének kevésbé érezzék magukat elszigetelve." – mondja Najla Kassab, a Református Világszövetség (WCRC – World Communion of Reformed Churches) vezető testületének tagja.

Áprilisban két ortodox püspököt raboltak el Aleppóban, akiknek szabadon bocsátásán dolgozik a Szíriai és Libanoni Nemzeti Evangélikus Zsinat (NESSL – National Evangelical Synod of Syria and Lebanon), és velük együtt Kassab is. Kassab szerint a keresztyének a püspökökkel történtek miatt szíriai jelenlétüket fenyegetve érzik, és sokan kerestek menedéket a szomszédos országokban vagy menekülnek el a háború sújtotta ország más, biztonságosabbnak remélt pontjaira.

Amióta a polgárháború tart, az elmúlt két évben 20 szíriai plébánia szenvedett komoly károkat. Márciusban egy aleppói templomot bombáztak le. A gyülekezet tagjai most egy lakásban gyűlnek össze istentiszteletre. A homsi gyülekezet templomuk lebombázása után szétszóródott. Homsban a keresztyének a NESSL által fenntartott szanatóriumban tudnak istentiszteletet tartani. Emellett a szanatórium idősekről is gondoskodik, függetlenül attól, milyen vallásúak. Moufied atya és Valentine nővér egyaránt szolgál a szanatóriumban és a környező településeken, hogy segítsenek az időseknek és akik Homsba érkeznek, mert lakhelyük elpusztult vagy súlyosan megrongálódott.

Külügyi Iroda
Fordította: Simigh Fruzsina
Forrás: Christiantoday

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.