Stratégiaépítés és oktatáspolitika

2013. február 17., vasárnap

Kisvárdától Békésen át Csurgóig minden református köznevelési intézményből eljutottak arra a kétnapos konferenciára, amit az oktatáspolitikai változásokra történő felkészülés mellett a református köznevelési stratégia kidolgozása témakörben szervezett meg február 13. és 15. között a Zsinat Oktatásügyi Irodája Balatonszárszón. Igaz azonban, hogy - az időjárási körülmények következtében, a roppant nagy hótömeg miatt – éppen a nyugat-dunántúli intézményekből nem lehetett a Balaton déli partját megközelíteni. Az SDG Konferenciaközpontban így is a százötvenkilenc református köznevelési intézmény és fenntartója képviseletében mintegy kétszáz fő vett részt a konferencián.

A stratégiaépítés és az intézmények előtt álló pedagógiai program készítés eszmei megalapozását – Steinbach József dunántúli református püspök Nagy Csaba somogyi esperes és Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi lelkipásztor igei szolgálatai mellett – Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár előadása jelentette, mely összegezte a kormányzat oktatáspolitikáját, s felvázolta az előttünk álló időszak tervezett állomásait. A konferencia részvevőinek azt is bejelentette a nyilvánosság számára csak másnap ismertté váló kormányzati szerkezeti átalakítást. Közölte, hogy a jövőben kizárólag a köznevelés ügyének irányítására összpontosít, s a felsőoktatás kérdései külön államtitkár hatáskörébe tartoznak majd.

Hoffmann Rózsa 

Köznevelés

A református köznevelési stratégia kidolgozását még 2006-ban kezdeményezte a Zsinati Oktatásügyi Bizottság Dr. Kálmán Attila vezetésével. A munka eredményét 2008 novemberében összegezték, amikor is 132 célt határoztak meg, s a háttértanulmányokból megjelent az a kiadvány, mely az új zsinati ciklus oktatásért felelős bizottsága számára összegezte az elvégzett munkát.

2010 januárjában egy ad hoc bizottság a célok rendszerét átcsoportosította (39 cél). A 2010. óta zajló állami oktatáspolitikai irányváltás következtében azonban a stratégiai építkezés felfüggesztésére került sor. A változások azonban megerősítették a 2006 és 2010 között elvégzett munka helyességét.

Balatonszárszón Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok, a miskolci Lévay József Református Gkmnázium és Diákotthon igazgatója vázolta fel a köznevelési stratégiaépítés módszertanát, s közös gondolkozásra hívta fel a részvevőket. A stratégia megfogalmazásának és a Magyarországi Református Egyház közoktatási törvénye módosításának folyamata összefügg. Erre hívta fel a figyelmet Papp Kornél a Zsinati Oktatásügyi Iroda vezetője a törvénymódosítás szempontrendszerének annak református köznevelés rendszerében történő elhelyezésével. Márkus Gábor, Református Pedagógiai Intézet igazgatója a jelenleg zajló tartalmi (tantervi) építkezés stratégiai szerepét állította a középpontba.

A munka ezt követően szekciókban folytatódott melyek témái a következők voltak: innováció és forrásteremtés, óvodai nevelés, regionális és globális református iskolai együttműködések, református szakképzés, keresztyén arculat és hitvallásos jelleg, a református intézményrendszer fejlesztése, humánerőforrás-gazdálkodás a református intézményrendszerben, a református iskolák egyházi és társadalmi kapcsolatrendszere, a Református Pedagógiai Intézet szerepe, református intézmények fenntartása , (hatékony gazdálkodás).

Ábrám Tibor

Állami oktatáspolitika

Az állami oktatáspolitika végrehajtásának 2013. évi központi eleme az önkormányzati iskolák állami fenntartásba vétele, az új (2012-ben megjelent) Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek bevezetése, a tanfelügyelet kiépítése és a pedagógusok minősítését is magában hordozó életpálya-modell kialakítása. Az állami tartalmi szabályozókat is beépítő, új pedagógiai programok kidolgozásának elméleti és gyakorlati szempontjait Kaposi József az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója ismertette a református intézményvezetőkkel. Szakál Ferenc, az EMMI Közoktatás-fejlesztési Főosztályának vezetője pedig a tanfelügyelet és az életpálya-modell bevezetésének részleteit mutatta be. Az időszerű oktatáspolitikai kérdéseket intézménytípusonként alakult szekciókban vitatták meg a református szakemberek. A felvetődött kérdésekre az előadók hosszan válaszoltak.

Az intézményvezetők és fenntartók különös érdeklődést tanúsítanak az egyházi intézmények finanszírozásának területére, mivel Magyarország központi költségvetését meghatározó törvény csak augusztus 31-ig konkretizálja a támogatás formáját. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján Papp Kornél irodavezető ismertette a tervezett (március 31-ig beterjesztendő) jogszabály körvonalait. (A minisztérium e tárgykörben nem tudott előadót küldeni a rendezvényre.)

Partnerek

A tankönyvkiadás és –terjesztés rendje 2013-ban gyökeresen átalakul. A köznevelési konferencián az Apáczai Kiadó képviseletében Esztergályos Jenő ügyvezető igazgató mutatta be a változásokat, ismertette a kiadó működésének koncepcióját, a köznevelési intézmények munkájának támogatására szolgáló tantervfejlesztő és tankönyvíró tevékenységet. A részvevők megtekinthették e tevékenység eredményeit, a kiadványokat is.

A református köznevelés és a református felsőoktatás rendszere szervesen összekapcsolódik. A 2013. évi országos köznevelési konferencia alkalmával stratégiai partnerként a Károli Gáspár Református Egyetem volt jelen, s Dr. Sepsi Enikő dékán (BTK), Dr. Zsengellér József (HTK), Dr. Szenczi Árpád (TFK), Dr. Antalóczy Péter (ÁJK) és Dr. Kelemenné Farkas Márta lektorátusvezető (Idegennyelvi Lektorátus) ismertette az együttműködés lehetőségeit. Dr. Kun Attila tanszékvezető egyetemi docens (KRE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék) – az együttmunkálkodás egyik lehetőségét felvillantva – a Munka Törvénykönyvének 2012. évi változásait mutatta be a jelen lévő munkáltatóknak.

Kikapcsolódás

A komoly szakmai munka közepette nagy élményt jelentett a konferencia részvevőinek a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ csepeli tagintézményének, az Egressy Béni Alap- és Középfokú Zeneművészeti és Színművészeti Szakközépiskolának koncertje. Az SDG Konferenciaközpont igazi koncertteremmé alakult át. A musical és jazz műsorszámok után megszólalt az intézmény 40 fős fúvószenekara Péntek János karnagy vezényletével.

A 2013. évi református köznevelési konferencia az oktatáspolitikai változások figyelemmel kísérésével, s a stratégiai építkezés jelentős állomásaként közvetlen hatást gyakorol intézményrendszerünk jövőjére.

Papp Kornél

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.