"Rengeteg módja van Istent dicsérni a református egyházon belül is."

2010. június 23., szerda

altGrand Rapids Református Nagytemplomában tartott vasárnapi istentisztelet mély benyomást tett a REV küldötteire. Az ünnepi alkalmon számos, az Egyesülő Nagygyűlésre delegált afrikai református vett részt. Az igei szolgálatot Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának elnöke végezte.

Az impozáns vasárnapi istentisztelet mély benyomást tett a REV küldötteire. Számos, az Egyesülő Nagygyűlésre delegált afrikai református vett részt a vasárnap délelőtti istentiszteleten Grand Rapids Református Nagytemplomában.
A tekintélyes orgonaszóló, melyet energikus trombitajáték zárt, nagy hatást gyakorolt a történelmi református templom előtt ülő vendégekre, köztük a Sri Lankából, Angliából, Zambiából, Indonéziából, Svájcból és Malawiból érkezett küldöttekre. A többi delegált és érdeklődő a körzet más templomaiban vett részt istentiszteleten, mely alkalmával megismerhették, a helyi reformátusok hogyan gyakorolják hitüket és hogyan ünnepelnek.

Ahogy a zene elhalkult a Református Nagytemplomban, felcsendült a harangjáték és a lelkészek lassan megkezdték útjukat felfelé a templom folyosóján. Volt, aki zászlót, volt, aki keresztet és voltak, akik gyertyát tartottak a kezükben. A menetet Daniel Meeter, a Református nagytemplom előző lelkésze üdvözölte, aki most New Yorkban, Brooklyn egyik gyülekezetében szolgál. Amikor mindenki helyet foglalt, Meeter elkezdte az istentiszteletet. Az egybegyűltek himnuszokat énekeltek, hitvallás tettek, Bibliából olvastak fel és igehirdetést hallgattak Olav Fykse Tveit-től, az Egyházak Világtanácsának elnökétől. Tveit, aki jelenleg a Norvégiai Evangélikus Egyház lelkésze, a Galatabeliekhez írt levél 3:23-29; 5 alapján szólt, melyet gyakran a „a szabadság nyilatkozatának” hívnak. Ebben a szakaszban Pál apostol arról beszél, hogy a Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljunk meg szilárdan és ne engedjük magunkat újra a szolgaság igájába fogni. Ez az üzenet, mint ahogy Tveit fogalmazott, megnyitotta a szívéhez vezető utat és megváltoztatta őt, sőt, tudatosította benne az emberek szabadságának szükségességét. „Számomra ez az egyik legjelentősebb, legerőteljesebb rész a Bibliából. Szabadságot vinni minden embernek, hogy megvalósíthassák önmagukat. A szabadság azt jelenti, hogy az emberek teljesen mások lesznek, mint egyesek akarnák, vagy mire egyesek kényszerítik őket. Senki sem mentheti meg önmagát. Senki sem tudja magától betölteni, amit Isten jó törvénye kíván. Mindannyiunknak hasonló a kapcsolatunk Istennel, és mindannyian szabadok vagyunk szolgálni a másikat.” Az énekek és az áldás után trombitaszó hangja töltötte meg a tágas teret, miközben az emberek kivonultak a padsorokból.

„Csodálatos élmény volt”- mondta Chatha Msangaambe, a Malawi Presbiteriánus Egyház egyik gyülekezetének lelkipásztora. „Rengeteg módja van Istent dicsérni a református egyházon belül is. Nagyon izgalmas volt ezt látni. Remek, klasszikus istentiszteleten vettünk részt, melyet Afrikában szemléletesebb, kifejezőbb módon tartottuk volna.”

Az istentisztelet után a tagok és küldöttek az átrium előtt megrendezett szeretetvendégség keretén belül beszélgettek egymással.
Büszkeség tölti el szívünket, hogy ennyien ellátogattak 50 éve épült templomunkba – mondta Den Vanderkolk, nyugdíjas belgyógyász.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.