"Isten nem eredményeket vár, hanem hűséget" – átadták a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat Budapesten

2010. január 23., szombat

altAz idei díjazott Bereczky Ildikó református lelkipásztor volt, aki a Hold utcai Németajkú Református Gyülekezet templomában vehette át a munkásságáért járó jutalmat.

Az Erdélyből származó lelkész a '80-as években önként vállalta a Baranya megyei szolgálatot, ami akkor száműzetésnek számított. "Ez az életút a megtestesítője a plaketten lévő kiállásnak és megtartásnak" – utalt a Melocco Miklós által készített plakettre Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. "Jézus sohasem érkezik későn, számára nincs későn és nincs hiábavaló" – mondta áhítatában Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Hozzátette: "Jézus gyógyítása sohasem késik, nem úgy, mint a magyarországi egészségügyi reform és a védőoltás." A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat a budapesti Bethesda Gyermekkórház 2003-ban elhunyt főigazgatója emlékére alapították. Az emlékérmet a névadó halálának évfordulóján azok kaphatják meg, akik az emberek testi-lelki gyógyítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek. A díjat hetedik alkalommal adták át, a plakettel együtt hétszázezer forint pénzjutalom is jár.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.