Megkezdődött a tanév a tiszántúli református felsőoktatási intézményekben

2010. szeptember 06., hétfő

Megnyitották a tanévet a debreceni teológián és a református tanítóképzőn. Vasárnap délután mindkét felsőoktatási intézményben megkezdődött az új szemeszter.

Megnyitották a tanévet a debreceni teológián és a református tanítóképzőn. Vasárnap délután mindkét felsőoktatási intézményben megkezdődött az új szemeszter.

Több mint 900 hallgató kezdi meg a félévét a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán, amelyből csaknem 240-en elsőévesek. Az ünnepséget igehirdetéssel Hodossy-Takács Előd a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese nyitotta meg. Prédikációjában a múltba való visszatekintésre és a jövőbe látásra helyezte a hangsúlyt. Isteni világosságról és megvilágosodásról beszélt illetve arról, hogy fontos, hogy az ember világosságban éljen, mert napfény nélkül nincs élet, s nincs jövő sem. Ezt követte Völgyesi Zoltán rektor ünnepi beszéde, amelyben szólt az előttük álló feladatokról, valamint kérte, hogy az ismeretlentől való félelem ne bizonytalanságot éreztessen, hanem a tenni akarást erősítse. A rektor ezt annak kapcsán mondta, hogy összevonják a főiskolát és a debreceni teológiát. Herendiné Kónya Eszter a főiskola oktatási rektorhelyettese vezette az első évesek ünnepélyes eskütételét, majd Gaál-Szabó Péter a főiskola stratégiai és tudományos rektorhelyettese köszöntötte a jubileumi diplomásokat. Az ünnepséget Bogdán Szilvia III. éves kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatójának szavalata és a Himnusz zárta.



Ünnepi istentisztelettel kezdődött a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen vasárnap délután a tanévnyitó. Derencsényi István egyházkerületi főjegyző hirdetett igét, aki hangsúlyozta: „Nem elég sokat tudni és sokat tanulni a történeti Jézusról, hanem Vele élő közösségben kell lenni. Nem elég beszélni Jézus Krisztusról, hanem Őt be is kell mutatni a mindenkori szűkebb és tágabb környezetünk előtt. Ennek az ismeretében kell felkészülni a lelkipásztori szolgálatra.”

Kettős feladatuk van a teológián tanulóknak – mondta Fazakas Sándor köszöntőjében. A rektor a megnyitón ezzel arra utalt, hogy „az Írás jobb megismerése és a teológiai gondolkodásmód elsajátítása által tovább kell jutnunk a tudományban, amelynek segítségével különböző társadalmi jelenségek és a világ változásai láttán képesek leszünk kialakítani értékítéletünket és másokat segíteni a véleményformálásban, az apostol intelmét szem előtt tartva: senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével. Másfelől pedig már itt az egyetemi évek alatt, a hallgatók közösségében kell elkezdeni és megélni a keresztyén gyülekezet életrendjét, amely nem egyszerűen tolerancia, hanem egymás terhének hordozása és felvállalása, a krisztusi törvény betöltése érdekében” – fogalmazott Fazakas Sándor.

Idén a teológiára több mint 270-en iratkoztak be. Ebből 243-an alap és mesterképzésben, 27-en doktori képzésben vesznek részt.

A számok ismertetése után Fazakas Sándor kiemelte, „az évente növekvő hallgatói létszám jelzi, hogy a Debreceni Református Kollégium felsőoktatási intézménye visszanyerte regionális szellemi műhely szerepét, hiszen hallgatóink több mint egyharmada a határon túlról érkezik, így is fogalmazhatnánk: a történelmi Tiszántúl területéről, de ezen túlmenően a Szilágyságból, Erdélyből valamint az anyaország valamennyi régiójából”.

A rektori köszöntő után átadták a jubileumi diplomákat. 1950-ben végzett és gyémánt diplomát kapott: Debreczeni Pál, Cs. Kiss Andor, Perjési Sándor, Pógyor István és Vitális Sándor. 1960-ban végzett ás arany diplomát kapott Csomós János, Károlyi Zsigmond, Kéki Imre, Kovács Imre, Nagy Kálmán, dr. Szűcs József és Varga Árpád.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.