Magyarországon nyílt meg Európa első keresztény női börtön-körlete

2015. március 09., hétfő

Keresztény szellemiségű börtön? Megtérés, hitre találás a büntetés alatt? 2015. március 6-án a Magyar Testvéri Börtöntársaság kezdeményezésére a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben APAC – keresztény körletet adtak át.

Magyarországon immáron a harmadik keresztény szellemiségű körlet átadójára került sor. 2008-ban a váci börtönben alakítottak ki ilyen részleget, majd Tiszalökön is megnyílt egy körlet, ahol a keresztény alapelvek szerint élik mindennapjaikat az elítéltek. A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben most átadott körlet azonban abban különleges, hogy az előzőektől eltérően itt női elítéltek töltik szabadságvesztésük idejét.

Oláh László börtönlelkész köszöntőjét követően az átadóünnepségen Szabó Ferenc református esperes az 51. Zsoltárt idézve Dávid történetén keresztül világított rá arra, hogy az ember bár bűnös, mégis, a kegyelemnek a lehetősége ott áll előtte. „Dávid szembenézett önmagával, nem a bűnt követte, nem az enyhítő körülményeket sorolta fel, hanem Istenhez fordul. Ezt a reménységet kell nekünk is képviselnünk, hogy a szabadságvesztésüket töltők is a bűn helyett az igazság követését válasszák" – fogalmazott az esperes.

„A reintegráció, azaz a szabadultak társadalomba történő sikeres visszailleszkedésének egyik meghatározó pontja lehet az APAC körlet, hiszen itt a testvériség, a keresztény alapelvek alapján élnek az elítéltek" – fogalmazott Csóti András bv. vezérőrnagy, országos parancsnok. „A büntetés-végrehajtatás intézménye oldaláról azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy aki jó irányba akar változni, annak minden segítséget megadjunk ehhez. Az APAC körlet lehetőséget teremt arra, hogy a változás pozitív iránya valóban kézzel foghatóan érzékelhető legyen" – mondta az országos parancsnok.

Roszík Gábor, a Magyar Testvéri Börtöntársaság elnöke beszédeben kiemelte, hogy egy Európai Uniós pályázat keretében lett lehetőség a tiszalöki és a pálhalmai APAC körletek kialakítására.
„A pályázati forrás azonban nem lett volna elegendő, a megvalósításhoz elengedhetetlen volt az Országos Parancsnokság és a helyi büntetésvégrehajtási intézetek nyitottsága és készsége, mely a börtönmisszió irányában most is megmutatkozott. Az APAC körlet együttműködésben jött létre, melynek lényege, hogy megtértek és keresők közössége legyen, olyanoké, akik nyitottak Isten igéjére."

Az evangélikus lelkész ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az APAC körlet egyik meghatározó arculatát a családdal való kapcsolattartás jelenti, így a körlet lakói a havi egy családi beszélő helyett három alkalommal is találkozhatnak családtagjaikkal.

A pálhalmai büntetésvégrehajtási intézet parancsnoka Balázs Péter bv. dandártábornok kiemelte, hogy „a most átadott tizenkét férőhelyes keresztény körlet kialakítása nem ért véget. Ez az út kezdete. 1990 óta látjuk, hogy az egyházak börtön falain belüli jelenléte a bent lévők reménysége. Ezért bízunk benne, hogy a jövőben tovább tudjuk majd bővíteni a körletet."

„Legyen jelen a Biblia lelkisége, a megtapasztalható kegyelem" – fogalmazott L. Molnár István a Református Börtönmisszió misszióvezetője, amikor az APAC körlet számára egy Szentírást adományozott. A református lelkipásztor kiemelte, hogy „köszönhetően annak, hogy a büntetés-végrehajtatási intézet egy nyitott gondolkodású szervezet, így a börtönmisszió immáron nem egy ismeretlen fogalom. A missziósokat, lelkészeket megbecsüli az intézmény. A mai világnak ismeretekre van szüksége, a Szentírás tanulmányozása lehetőség Isten megismerésére. Váljon ez a körlet oázissá, ahol nemcsak egymással, hanem Istennel alkotnak a jelenlévők közösséget" – fogalmazott.

Ezt követően az APAC körlet tizenkét lakójának előadása következett, majd a jelenlévők megtekintették a zárkákat.

Rabságban is szabadon

A hivatalos megnyitót követően lehetőség nyílt a kötetlenebb beszélgetésre. Magyari Márton, a Magyar Testvéri Börtöntársaság ügyvezető igazgatójának társaságában visszamentünk az APAC-körlet foglalkoztató termébe, ahol a lakók már meg is fogalmazták első kérésüket: „A ma kapott Bibliába szeretnénk, ha egy üzenetet is kaphatnánk, hogy az utánunk jövők is lássák, hogy ez a Szentírás a kezdetektől itt van."

A beszélgetésen kiderült, hogy nagy kiváltságot jelent a körleten lakni, nemcsak azért, mert alapvetően a csend és nyugalom jellemzi azt, hanem azért is, mert élhetőbb a környezet. A zárkákban például lehet virág, szőnyeg, kép, de ami a leginkább különbözik, hogy volt, aki ezt megelőzően tizennyolc fős zárkából érkezett, itt pedig háromágyas szobák vannak. E mellett természetesen a családi beszélők bírnak kiemelt fontossággal, hiszen az otthonlévőkkel való kapcsolattartás ezáltal sokkal szorosabb lehet.

„Tudom, hogy nem hiába kerültem ide és ez nemcsak a szabadságvesztésre vonatkozik, hanem egész életemre is. Korábban nem hittem semmiben, a pénzt hajtottam, szerettem volna minél többet belőle. Most minden istentiszteleten jelen vagyok, naponta lapozom a Bibliát" – fogalmazott egy idősebb hölgy.

Egy fiatalabb hozzátette: „a családi beszélőn istentisztelet is lesz, ami azért is jó, mert régebben sem én, sem családom nem kötődött az Istenhez. Én mára megtapasztaltam, hogy Isten jó és engem, bűnöst is szeret. Ehhez be kellett kerülnöm a börtönbe. Remélem, hogy a beszélőn a családom is meghallja az Ő hívását."

Mint kiderült, immáron több mint öt hete működik itt az APAC, ezalatt sikerült a körlet lakóinak közösséget alkotniuk. Az egyik elítélt a beszélgetés közben felidézte, hogy ő fiatalkorában sokat járt szüleivel a gyülekezetbe, aztán mindig jött valami, vagy valaki, ami miatt elmaradt. „Be kellett jönnöm, hogy ténylegesen rádöbbenjek: a valódi, az Istennel közös útról nem szabad lelépni. Ez a büntetés, hogy itt vagyok valójában helyrepofozott. Most már tudom, hogy egyedüli támaszom az Úr."

Az APAC alapfilozófiája


Az APAC egy keresztény világnézeten alapuló rendszer, mely egész gondolkodásának, filozófiájának központjában a közösség, ezen belül is a család áll. A segítő, reszocializációt támogató folyamat tervezésébe, irányításába bevonja az elítélteket, a családot és a civil segítőket. Ez abból a látásmódból fakad, hogy a börtönügy problémáját komplex módon, össztársadalmi problémaként fogja fel, és kifejezésre juttatja, hogy a megoldást is összetett együttműködési rendszerben látja lehetségesnek az alábbi alapelvek szerint:

  • Az ember nem egyenlő a bűnével. (Öld meg a bűnt és mentsd meg az embert!)
  • A fogvatartottak talpraállásának kiemelt feltétele az egészséges családi élet kialakítása, helyreállítása (felismerve, hogy a szocializáció, így a reszocializáció leghatékonyabb alapegysége is a család lehet).
  • A civil segítők, a hozzátartozók és fogvatartottak családmodell szerűen, együtt hozzák meg döntéseiket.
  • A tisztelet, a bizalom és a felelősségérzet kulcsfogalmak az eredményes reszocializációban.
  • A fegyelemnek a szeretet egy másik kifejezéseként kell szolgálnia, amely az ember felelősségérzetében gyökerezik, és családjának egy másik tagját érinti.
  • Hit abban, hogy a változás lehetséges.
  • Krisztus ember felé forduló szeretete az alap, amelyre a program épül.

Galambos Ádám

Forrás: evangelikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.