Közel-Keleti egyházi tanácskozás

2013. május 25., szombat

Libanonban, Bejrutban május 21 és 24 között az Egyházak Világtanácsa (EVT) és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa (KKET) szervezett tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett Bejrutba erre a négy napra, hogy elmondhassák véleményüket a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.

Az EVT főtitkár, Dr. Olav Fykse Tveit meghívására, Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) főtitkára is részt vett az ülésezésen, a Közép-Kelet Európai országok ökumenikus tanácsát is képviselve.

Az első két napban közel hetven felszólalásra került sor a közel-keleti egyházi vezetőktől. Mindenki el akarta mondani a konferencia résztvevőinek, hogy mi az, amit ő egyházi vezetőként fontosnak tart a Közel-Keleten. Általános vélemény volt, hogy bár a keresztény egyházak kisebbségben vannak, hatásuk a társadalomra megkérdőjelezhetetlen. Az egyházak számos iskolát, korházat és diakóniai intézményt is működtetnek, melyek segítségével a társadalom látható és tapasztalható részévé vállnak.

A libanoni egyházak hangsúlyozták ökumenikus nyitottságukat, ami többek között abban is megnyilvánul, hogy úrvacsorájuk nyitott más felekezetek számára is. Ez talán egyedülálló a világon. Az egyiptomiak nagy fejlődésen mentek keresztül, hiszen a tavalyi évben megalakult az Egyiptomi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (EEÖT), öt tagegyházzal. A kormányváltás egyértelművé tette számukra, hogy össze kell fogniuk keresztényekként, mert csak így tudnak az iszlám közegben érvényesülni. Ennek következményeként közösen kérték a kormánytól az egyházi törvény változását is, annak érdekében, hogy esküvőik Egyiptomban hivatalosan elismerést nyerhessenek, és ne a saria jog legyen érvényes, például válás esetén.

Ellentétes vélemény a szír helyzetről

A legérdekesebb megszólalásai a szír egyházi vezetőknek voltak, akik elmondták, hogy Szíriában minden rendben van. Azt állították, hogy a nyugati média nem megfelelő képet ad a kialakult helyzetről. Ezt a gondolatmenetet nem csak a nyugati országokból jövők, hanem a közel-keleti országokból érkezettek is furcsállották. Senki nem ezt várta. Azt gondolták, hogy elítélik majd kormányukat az elnyomásért, de nem ez történt. Egy emberként állították, hogy ők az emberek oldalán állnak, országuk szabad és biztonságos. A két szír püspök elrablása kapcsán annyit mondtak, hogy arról azon csoportok tehetnek, amelyek ellenségeskedést keltenek az emberek között. Nehéz volt ezekhez a mondatokhoz viszonyulni. Érezhető volt, hogy a politikai hatalom hatása milyen komoly befolyással bírhat. Fischl Vilmos is próbált személyes beszélgetéseket folytatni a szír egyházi vezetőkkel, de töretlenül kitartottak álláspontjuk mellett.

Hozzászólások

A konferencia arab nyelven folyt, angol tolmácsolással, ahol a résztvevőknek lehetősége volt 3 percben felszólalni. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkáraként szót kért és elmondta, hogy Magyarország hagyományosan jó kapcsolatokat ápol az arab világgal (Közel-Kelettel), hiszen ösztöndíjainkon keresztül sok orvos és mérnök tanult hazánkban.

Azt is felelevenítette arab nyelvű hozzászólásában, hogy Bechara Butrosz Rai, a maroniták antiókhiai patriarkája Libanonból tavaly Budapestre látogatott, s a látogatás alkalmával egyházi együttműködési megállapodást írt alá a Pázmány Péter Tudományegyetem és a Libanoni Kaslik Szent Lélek egyetem. Ennek a látogatásnak hatása volt a politikai kapcsolatokra is Libanon és Magyarország között, hiszen Magyarország miniszterelnöke – számos magyar üzletemberrel – a gazdasági kapcsolatok elősegítése céljából idén tavasszal Libanonba látogatott. A MEÖT főtitkára arról is beszélt, hogy Budapesten vannak kopt keresztények is, akikkel jó kapcsolatot ápolunk.

Az ökumené lehetőségei és határai

A konferencia harmadik és negyedik napján főként munkacsoportokban folytak a megbeszélések. A résztvevőknek lehetőségük volt választani a munkacsoportok közül. Fischl Vilmos „Az ökumené lehetőségei és határai" elnevezésű munkacsoportot választotta, aminek témái között felmerült a vegyes házasság kérdése és a közös úrvacsoravétel is. Jó volt látni azt a szeretet, ahogy ezekről a nem egyszerű teológiai és gyakorlati kérdésekről beszélgettünk. Végül a csoportok vezetői megosztották a konferencia résztvevőivel a konklúzióikat.

Dr. Fischl Vilmos, főtitkár

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.