Keresztmamák kerestetnek

2017. október 22., vasárnap

A Magyarországi  Református Nőszövetség csatlakozva a Kárpátaljai Református Egyház „Reformáció Gyermekei” programjához „Keresztmama” felhívást hirdet.

A Magyarországi Református Nőszövetség célja olyan magyar, református, többgyermekes családok támogatása havi 3.500 forinttal, akik nehéz körülmények között élnek és ez az összeg komoly segítség lehet a mindennapikaikhoz.

A családokat Kárpátalján a program kurátorai, helybéli lelkipásztorok és a nőszövetség választja ki, illetve juttatja el hozzájuk rendszeresen az adományokat.

Keresztmamaságot vállalhat egy nőszövetség vagy gyülekezet, de a Magyarországi Református Nőszövetség külön bíztatja azokat a magánszemélyeket, akik úgy gondolják, Isten iránti hálájukat azzal is kifejezhetik, ha segítenek a náluk nehezebb körülmények között élőknek, emellett „hitük megvallásaként élik meg egy új gyermek születését a családban."

A Nőszövetség köszöni az eddigi adományokat, melyeknek hála október elején 525 000 forintot sikerült eljuttatni Kárpátaljára. Az adományokból először az az ötven család részesül, akiknek a legfontosabb a tüzelő beszerzése a téli hónapokra.

Adakozni a Református Nőszövetség számlaszámán lehet átutalással vagy csekken befizetve.
OTP Bank: 11709002-20537599
A közlemény rovatban szerepeljen: Keresztmama vagyok

reformacio.ma

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.