Karácsony történetében Isten választás elé állít

2018. december 25., kedd

Karácsony történetében Isten választás elé állítja az embereket – mondta Bogárdi Szabó István püspök karácsonyi igehirdetésében kedden.

Bogárdi Szabó István Budapesten, a budahegyvidéki református templomban arról beszélt, az embereknek arról kell dönteniük, hogy Istent magasztaló, benne bizakodó hívők lesznek-e, vagy a sátán cselédjei, akiknek meglesz ugyan mindenük, ami ebben a világban szükséges, de a gonosz ott ül a nyakukon, mint egy despota.

A karácsony a legszebb történet, mert mint mondta, ebben a történetben „van élet, megváltás, ámulat, áhítat, hódolás". Hozzátette: „ha elfelejtjük a karácsony történetét, az olyan, mintha elfelejtenénk lélegezni, szeretni”. A püspök megjegyezte, „karácsony története azt tanítja meg, hogyan lép a szorongás helyébe felülmúlhatatlan öröm, a gyötrődés és harc helyére szent ámulat, és hogyan lép a hódítás helyébe a szent hódolás".

Felidézve Kálvin János tanításait azt mondta, aki le tud borulni Isten előtt, azt soha senki és semmi nem tudja térdre kényszeríteni. „Ebben, a hódolásban nyílnak fel Isten nagy titkai. A kegyelem asztalához, Isten jóságához, örökkévaló hűségéhez és áldásához a mi hódolásunkon keresztül vezet az út" – hangsúlyozta. Hozzátette, az ember csak akkor részesülhet Isten kegyelmében, ha tiszteletet tesz, imádja, nem harcol, nem követel és nem hódít, csak hódol.

Figyeljünk a csendre

Egy nappal korábbi, az MTI-nek adott nyilatkozában ezek mellett elmondta: „az ünnep lehetőség, hogy megtaláljuk a csendet, amikor végre nem mi kiabálunk, hanem az angyalok beszélnek hozzánk". Hozzátette: a 21. századi ember megrémül a csendtől, és attól, hogy magára marad. A csend azonban segít, hogy a lényegre figyeljünk. „az ünnepi beszélő csend, arra való, hogy meghalljuk benne a karácsony történetét. Ebben a csendben végre nem mi beszélünk, hanem az angyalok énekelnek, nem mi kiabálunk, hanem a pásztorok buzdítják egymást, hogy menjenek Betlehembe, nem mi mondjuk a mondókánkat, hanem meghalljuk a három királyok hódolását. És végül talán meghalljuk annak a gyermeknek is a halk és szelíd hangját, aki igazi életre hív bennünket.”

A Zsinat lelkészi elnöke mindezek mellett kiemelte: „az emberek életük legszentebb, legbensőségesebb pillanatait" osztják meg egymással a közösségi médiában, ugyanakkor kétségbeesnek, ha valaki „beletrollkodik" nyilvánossá tett életükbe. „Minden intimitás föl van tépve, minden meg van mutatva és túl van harsogva. Isten azonban, noha képes lenne a világot megrengető erővel szólni az emberhez, mégis alig hallható szóval, a saját lélegzetünknél is halkabban szólít meg minket, mert közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz.”

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.