Isten lehetőséget ad a csodatételre

2019. december 18., szerda

Isten lehet, hogy nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal – hangsúlyozta a köztársasági elnök kedden a külhoni magyar egyházi vezetők tiszteletére adott adventi ebéden.

Az esztendő vége felé közeledve érdemes figyelmet fordítani mindazokra a csodákra, áldásokra, amelyek az elmúlt időszakban történtek – mondta az állami vezető. „Köszönetet kell mondanunk mindannyiuknak a lassan mögöttünk lévő esztendőben végzett áldozatos munkájukért" – fordult vendégei felé. Az államfő külön is köszönetet mondott az elmúlt időszakban nyugdíjba vonult egyházi vezetőknek a magyar közösségek érdekében végzett áldozatos szolgálatukért. „Azoknak pedig, akik tovább szolgálnak, sok erőt kívánok munkájukhoz, az árvák befogadásához, az elesettek támogatásához, a lelki és testi betegségek gyógyításához, a diákok neveléséhez, a családok és a közösségek megerősítéséhez szerte a Kárpát-medencében" – fogalmazott Áder János.

A Sándor-palotában rendezett esemény házigazdája felidézte Nick Vujicic 2019 októberi erdélyi és budapesti látogatását. A szerb származású amerikai lelkipásztor elmondta, hogy iskolás korában két dologért imádkozott különösen: bárcsak találkozhatna egy másik emberrel, aki hozzá hasonlóan végtagok nélkül született, és bárcsak ez a végtagok nélkül élő felnőtt eljönne az iskolájába, hogy elmondja a társainak, ne csúfolják, ne zaklassák őt a fogyatékossága miatt – fejtette ki. Az államfő úgy folytatta, akkor úgy tűnt, Nick Vujicic imái nem találtak meghallgatásra, huszonnégy éves korában azonban egy előadásán meglátott a tömegben egy végtagok nélküli gyermeket és azt mondta a szüleinek: „ha fiatok iskolás lesz, és a társai zaklatni fogják, hívjatok fel, hogy elmenjek abba az intézménybe, és elmondjam a fiataloknak, mennyi fájdalmat okoz a szóbeli vagy akár tettleges bántalmazás". Amikor pedig eljött az ideje, valóra váltotta ígéretét – húzta alá Áder János.

Forrás: MTI, fotó: Bruzák Noémi

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.