„Induljatok, semmi nélkül…” - Egyházkerületi közgyűlés és lelkészszentelés Kárpátalján

2010. július 13., kedd

altBeregszászon tartották vasárnap a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) közgyűlését, melynek keretében két fiatal lelkészt is felszenteltek.

 

Az ünnepi alkalom résztvevőit Zán Fábián Sándor püspök üdvözölte, majd Márk evangéliuma hatodik részének hetedik és azt követő versei alapján tartotta meg áhítatát. Az említett igeszakasz szolgálta az igehirdetés alapját is, melyet Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke tartott, aki kiemelte: Jézus kettesével küldte el szolgálatba az ő tanítványait. Arra figyelmeztetve őket, hogy az útra semmit ne vigyenek magukkal, se pénzt, se kenyeret, „hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek”, és akik nem fogadják őket, azok házából „kimenvén verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenök”.

A most felszentelt lelkészeknek, s a rájuk bízott gyülekezetnek, illetve mindannyiunknak az Úrtól kapott feladata, hogy induljunk, s mindenkor az Ő szövetségét hirdessük. Váltsátok valóra a Küldő szándékát. Éljetek a segítés lehetőségével, legyen hiteles tanulságtételetek, adta útravalóul Csomós József, aki abban is megerősítette a most felszentelt lelkészeket, hogy az Úr mindig rendel mellénk egy másikat, akivel megerősít, s akivel „kettesével” indulhatunk küldetésünk útján. Az igehirdető arra is figyelmeztetett, hogy a küldetésünket szavakban és cselekedeteinkben tudjuk teljesíteni. E kettő ötvözetében az életünk lehet az igaz igehirdetés.

Jézus „semmi” nélkül bocsátotta útjára tanítványait. De ez megbízatást jelent. És kitartásra ösztönöz. Mint ahogy azt a negyvenéves pusztai vándorlás is bizonyítja. A szolgálatba állónak készen kell állnia arra is, hogy elutasítják, azt éreztetik, hogy nincs szükségük az evangéliumra. Akkor sem szabad félreállni, elhallgatni, hisz Isten szolgájának elsősorban a rábízott feladat teljesítésére kell törekednie, az örök élet örömteli lehetőségét kell hirdetnie.

A prédikációt követően Héder János, a KRE főjegyzője köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, majd Dávid Árpád jegyző olvasta fel az előző közgyűlés határozatát.

Ezt követően Héder János ismertette a két felszentelésre váró lelkész életrajzát, vette esküjüket, majd Zán Fábián Sándor püspök felszentelte a halábori születésű Balogh Attilát (jelenleg Salánkon szolgál) és a partiumi származású Maksai Attilát (Beregszászon teljesít szolgálatot).

„Krisztus a jövő, együtt követjük őt.” Ez az elmúlt év május 22-én Debrecenben újraegyesült reformátusság jelszava. S ezt most kezdjük megtölteni tartalommal is, fogalmazott Csomós József püspök, aki ezen a közgyűlésen kirendelte missziós szolgálatra Taracközi Gerzsont, aki Kárpátaljáról származik, 1998–2003 között Beregszászon teljesített szolgálatot lelkészfeleségével, Taracköziné Nemes Mónikával együtt. Majd Miskolcon kaptak megbízatást, s most hat gyermekükkel együtt – meghatározatlan időre – ismét visszatérnek: a jövőben Munkácson töltik be küldetésüket.

Zán Fábián Sándor is örömmel nyugtázta, hogy hazatérnek szülőföldjükre lelkészeink, s hogy az elszakított nemzetrészekből származottak is szívesen vállalnak szolgálatot a határ ezen oldalára került testvérek körében. Ez is jelzi, hogy ha vannak is határok, a vasfüggöny megszűnt, és Isten országának építői mindenhol haza találnak. Ne szűnjünk meg imádkozni értük, s mindazokért, akik egész életükkel hirdetik az evangéliumot, fogalmazott zárszavában a KRE püspöke. A közgyűlés nemzeti imádságunk éneklésével zárult.

Marton Erzsébet - Fotó: Fábián Zoltán

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.