25 éves a Debreceni Immánuel Otthon

2016. május 29., vasárnap

„Nem jó az embernek egyedül, de kétszeresen nem jó a sérült embernek egyedül lenni" – utalt a közösség fontosságára Fekete Károly tiszántúli püspök a debrecen-nagytemplomi egyházközség fenntartásában működő Immánuel Otthon és Iskola 25 éves fennállása alkalmából rendezett május 29-i hálaadó istentiszteleten.

Fekete Károly püspök igehirdetésében az irgalmas szamaritánus történetére utalva azt mondta, „az irgalmas szeretet gyógyítani képes", a halmozottan sérült gyerekek és fiatalok gondozását, nevelését végző Immánuel otthon pedig „irgalmasságra indító hely". „Nem jó az embernek egyedül, de kétszeresen nem jó a sérült embernek egyedül lenni" – utalt a közösség fontosságára a püspök, hozzátéve: „oda küld áldást az Úr, ahol közösség van".

Fekete Károly a jubileumra szervezett egész napos fesztiválon

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében rámutatott: a fogyatékossággal élők jogai akkor érvényesíthetők, ha vannak olyan közösségek, olyan emberek, akik felvállalják az ügyüket. Ez nemcsak demokrácia kérdése, nemcsak gazdasági kérdés, hanem legalább annyira a szolidaritásé: az élet tiszteletéről szól, arról, hogy nemcsak a hasznosság, hanem minden megszületett élet érték – mondta a miniszter. Utalt arra, hogy ma 10-12 ezer tanköteles korú gyermek él súlyos vagy halmozottan súlyos fogyatékossággal, ez 10-12 ezer családot jelent, egy „nagyobbacska kisváros lakosságát". A foglalkozás velük elkötelezett embereknek való: ezt az elkötelezettséget bizonyítja az Immánuel otthon 25 éve, a református egyház intézménye 500 éve, a magyar keresztény nevelés 1000 éve és a rászorulókról gondoskodás 2000 keresztény éve – hangoztatta Balog Zoltán.

Magyarország kormánya szeptembertől ötmilliárd forintos pályázati keretből kívánja segíteni azokat a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolákat, intézményeket, amelyek már bizonyították szakértelmüket, és az évek során nyújtott gondoskodással enyhítették a családok terheit – jelentette be Balog Zoltán. Kifejtette: ebből a keretből jut majd arra a nagyszerű vállalkozásra, amely a jelenlegi 73 férőhely mellett további 53 gyermek számára teremtené meg az elfogadó légkör mellé a 21. századi körülményeket is az Immánuel Otthonban. Az intézményben tiszteletre méltó munka folyik: nehéz sorsú fiatalok, nehéz sorsú családok találtak ott biztos támaszt az élet teljesebb megéléséhez – mondta a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy a rászorulók mindenekelőtt közösségre leltek.

Komolay Szabolcs Debrecen alpolgármestere felidézte, hogy a 25 évvel ezelőtt létrehozott Immánuel otthon volt az első halmozottan fogyatékos gyerekeknek nappali ellátást biztosító hely a városban. Hozzátette: az önkormányzat egy volt iskolaépületet biztosít az otthon további fejlesztéséhez, költségvetéséből pedig évi négymillió forinttal egészíti ki az állami normatívát. Az ünnepi istentisztelet keretében Győri Zsófia, az Immánuel Otthon és Iskola igazgatója oklevelet adott azoknak, akik az elmúlt években támogatásukkal segítették az intézményt.

A Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség egész napos programjaival ünnepelte Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés – Oktatást Végző Iskolája születésnapját. Részletek a ttre.hu oldalon.

Forrás: MTI, fotó: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.