Idegen helyen, idegen kultúrában, idegen nyelven

2010. március 16., kedd

Hazaérkezett a kenyai missziós kurzus. A négy magyarországi teológia hallgatóiból és lelkészekből álló csapat tizenkét napot töltött Afrikában.

A kurzus egyben kísérlet volt arra, hogy a négy református egyházkerület (Dunántúl, Dunamellék, Tiszáninnen, Tiszántúl) teológusai hogyan tudnak ismeretlenül együtt munkálkodni és szolgálni egy idegen helyen, idegen kultúrában, idegen nyelven – mondta honlapunknak Bölcsföldi András spirituális, az afrikai út egyik szervezője. A sok fizikai és lelki élmény még hosszan tartó feldolgozásra vár, de az első jelek szerint az út betöltötte hivatását. Afrika különösen zöld és csapadékos arcát mutatta, az ott lakó emberek vendégszeretetében pedig Isten szeretetét élhettük át – tette hozzá Bölcsföldi András.
A csaknem két hét alatt a teológusok szolgáltak a kenyai főváros St. Andrew’s gyülekezeti alkalmain. Missziós intézményeket, utcagyerekeket és HIV pozitív gyerekeket gondozó otthonokat látogattak. A diákok eltöltöttek négy napot a maszájok között, ahol a fehérbőrű misszionárusok soha nem tudtak megtelepedni a mostoha körülmények, a betegségek, fertőzések terjedése miatt. Az afrikai kalandot a vártnál is izgalmasabbá tette az időjárás. A teológusokat szállító buszt több alkalommal is ki kellett szabadítani a sárból, mivel az esőzések a földutakat vízmosásokká változtatták.
A kenyai útról hosszabb beszámolót nem csak a reformatus.hu, illetve parokia.hu internetes portálokon olvashatnak majd, hanem a Reformátusok Lapja következő számában is.

Fekete Zsuzsa/Pete Violetta
Kép: Füle Tamás/parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.