Generális Konvent: fókuszban az Egység-nap és a diaszpóra

2019. február 14., csütörtök

A Kárpát-medencei református egység 10. évfordulójának ünnepi előkészületeiről, a Magyar Református Egyház költségvetési kérdéseiről és a diaszpóra helyzetéről tárgyalt a Generális Konvent elnöksége idei első, berekfürdői találkozóján. A Kárpát-medencei református egyházvezetőket tömörítő testület döntött arról, hogy a május 18-i egységnapra való utazást megsegítve átvállalják egyházmegyénként egy busz költségét.

A magyar reformátusok számára 2019 az egység éve, ennek jegyében formálódik a május 18-i, debreceni egységnap. Erre készülve a Generális Konvent elnökségét február 13-án és 14-én a szervező Tiszántúli Református Egyházkerület látta vendégül. „Óriási ajándék, hogy a 65 Kárpát-medencei református egyházmegye közösen gondolkodik erről az évfordulóról. Így valóban a magyar reformátusság közös ünnepe lehet, amit mindnyájan a sajátunknak érzünk” – fogalmazott Fekete Károly tiszántúli püspök.

Beszámolójából kiderült, hogy május 17-én, Debrecenben ünnepi ülést tart a Magyar Református Egyház zsinata, majd másnap színes programokon csatlakozhatnak az ünnepléshez az alkalomra érkezők: kulturális műsorok, pódiumbeszélgetések, népzene és például ifjúsági program várja majd a Debrecenbe érkezőket. Május 18-án délután 3 órától pedig közös hálaadó istentisztelet lesz a debreceni Nagytemplom előtti téren.

A testület döntést hozott arról, hogy, az istentiszteleten összegyűlő perselypénzzel a Kárpátaljai Református Egyházkerületet támogathatjuk, illetve arról is, hogy a május 18-i utazást megsegítve átvállalják egyházmegyénként egy busz költségét – ehhez a következő hetekben adatokat gyűjtenek majd az egyházmegyéktől.

Kapcsolat a diaszpórában élőkkel

A részegyházak vezetői egyháztestenként beszámoltak tevékenységükről, majd Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa tájékoztatta őket a diaszpórában élők megsegítésének lehetőségeiről és a Kőrösi Csoma Sándor Program egyházakat is érintő területeiről. A miniszteri biztos beszámolt arról is, hogy alakult a diaszpórában élők támogatása 2010-től napjainkig a cserkészet, a néptánc és a magyar iskolák vonatkozásában. Ehhez kapcsolódóan Gér András zsinati tanácsos a Magyarországi Református Egyház diaszpórában folytatott tevékenységéről beszélt, különös tekintettel a nyugat-európai és az észak-amerikai területeken élő magyar reformátusokkal épülő kapcsolatra. A 2008-as Diaszpóra Konferencia ajánlásai alapján áttekintette, hogy az elmúlt évtizedben mely pontok valósultak meg, illetve hol van szükség még további fejlődésre.

Az elnökség elhatározta, hogy a mostani üléshez hasonlóan a jövőben szeretne komolyabban is áttekinteni egy-egy témát a napi ügyek mellett. Ehhez külső szakértőket is meghívnak körükbe – a tervek szerint ilyen formában foglalkoznak majd a cigánymisszió, a demográfiai változások és a külügy helyzetével.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Gonda László, Zila Gábor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.