Főjegyzőt és esperest választanak Dunamelléken

2017. március 23., csütörtök

Szabó Ferenc, Somogyi Péter és Illés Dávid lelkipásztorokra szavazhatnak a presbitériumok a Dunamelléki Református Egyházkerület időközi lelkészi főjegyzőválasztásán. A szavazatok beérkezési határideje április 27.

Főjegyzőt választanak a Dunamelléki Református Egyházkerületben. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a korábbi lelkészi főjegyző, Hegedűs Béla tavaly novemberben váratlanul elhunyt. Halála miatt nemcsak az egyházkerület főjegyzői tiszte, hanem a Bács-Kiskun megyei esperesi tiszt is megüresedett.

A főjegyzőjelöltek

A dunamelléki egyházkerület választási bizottsága március 22-én, szerdán ülésezett az egyházkerület budapesti, Ráday utcai székházában és megállapította, hogy a főjegyző-jelöltekre érkező szavazatok 55%-át Szabó Ferenc mányi lelkipásztor, vértesaljai esperes kapta. Somogyi Péter, a fasori gyülekezet elnök-lelkipásztora 19, Illés Dávid, a budai gyülekezet lelkipásztora, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese a szavazatok 17 %-át kapta meg a presbitériumoktól. Egy jelölt visszalépett a jelöléstől, míg a baranyai egyházmegye nem küldött jelölést a megadott határidőig.

Az esperesjelöltek

A Bács-Kiskun megyei esperesi tisztre Bán Béla bajai, és Pintér Gyula kunszentmiklósi lelkipásztor vállalta a jelölést. Bán Béla 53, míg Pintér Gyula 25 szavazatot kapott.

A jelöltek rövid bemutatkozását a Parókia Portálon olvashatják.

Választási folyamat

A választási bizottság ezen a héten (12. hét) elpostázza a választáshoz szükséges íveket, és a jelöltek bemutatkozását a gyülekezeteknek. A presbitériumoknak április 27-én, csütörtökön déli 12 óráig kell eljuttatniuk a szavazataikat a választási bizottsághoz. Az április 27-i dátum a beérkezés határideje, és nem a feladásé. A szavazatok beérkezésekor a bizottság összeszámolja a voksokat és eredményt hirdet.

Forrás: Parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.