Ezt a világot kell megőrizni

2014. szeptember 29., hétfő

A teremtésvédelem iránt elkötelezett gyülekezetek munkáját díjazták a Teremtés Hete idei nyitó istentiszteletén, mely egyben az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat magyarországi nagygyűlésének megnyitója is volt.

Különleges ökumenikus istentiszteletet tartottak szeptember 28-án délelőtt a balatonboglári evangélikus templomban. A magyarországi egyházak több-kevesebb ideje foglalkozni kezdtek a keresztény ember felelősségével a teremtett világ iránt, s munkacsoportjaik egymással is felvették a kapcsolatot. Ebből az összefogásból született a Teremtés Hete: a résztvevő egyházak 2009 óta minden év szeptember utolsó és október első vasárnapja között hálaadásra hívnak a teremtett világért és annak védelmére buzdítanak.

Az idei teremtésünnep megnyitójának különlegességét az adta, hogy az egyben az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat (ECEN) tizedik nagygyűlésének megnyitója is volt. Európa több mint húsz országából száznégy delegált érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen az Európai Egyházak Konferenciája nemzetközi teremtésvédelmi hálózatának találkozóján. A szeptember 27. és október 1. között Balatonszárszón zajló konferencia résztvevői azzal foglalkoznak, mi az egyházak szerepe a klímaváltozás okozta ökológiai krízisben.

A kétnyelvű (angol-magyar) istentiszteleten a helyi evangélikusok, a magyarországi evangélikus, metodista, katolikus, ortodox és református egyházak képviselői, valamint az ECEN-konferencia hazai és külföldi résztvevői együtt járultak Isten elé, s vallották meg dalban, imádságban: „az Úré a föld" (Zsolt 24,1). Pál apostol Timóteusnak címzett intelme – „... őrizd meg a rád bízott kincset" (1Tim 6,20) – alapján Kodácsy Tamás református lelkész, a református egyház ökogyülekezeti mozgalmának elnöke prédikált.

„A hűség és az őrzés a fogyasztó társadalomban szokatlan kérések, mégis fontos üzenetek – mondta. – A Teremtő Isten partnernek tekinti az embert, s ha az ember le is mond erről, Isten nem ezt teszi." Mi ez a ránk bízott kincs? Mindenki mást ért alatta: egyházi vagyont, az evangéliumot, valamiféle tételekben összegezhető hitletéteményt vagy épp a teremtett világot.

„Az energiaválság kérdéseivel nem csak az újságban vagy konferenciákon találkozunk, része életünknek, mindennapos valóság – figyelmeztetett Kodácsy Tamás, utalva arra, hogy sok keresztyén is, szembesülve a globális problémák megoldhatatlanságával vagy épp a világ végességére gondolva, csak tompa lemondással tekint a környezetvédelemre. – A klímaválság nem marad a templom falain kívül, nem várja meg, míg befejezzük ezt az istentiszteletet. Itt van a levegőben, amit belélegzünk, a ruháinkban, melyek textilgyárakban készültek."

Az istentisztelet résztvevői azon is elgondolkodhattak, mit szeretnének tenni a következő évben a teremtett világért 

Az igehirdető arra is figyelmeztetett, hogy a teremtésvédelem nem egyszerű környezetvédelem, sokkal mélyebb, spirituálisabb: az ember megelégedettségéről és felelősségéről szól. Arról, hogy ránk bíztak valamit, amit nem mi állítottunk elő, olyan valamit, ami nem pótolható. „Az egyház áltatja magát, ha nem veszi észre, hogy ebben a világban él. Nincs más világ, mely meg lenne váltva Jézusban, ezt kell megőrizni" – zárta prédikációját.

Köszöntőjében Peter Pavlovic, az ECEN titkára is arról beszélt, hogy a keresztyének számára a természetvédelem belső meggyőződés, s egyben hitük kifejeződése.„A Biblia arról ír, hogy Istennek milyen fontos a teremtett világ. Nem csak az utánunk jövő generációknak tartozunk felelősséggel érte, hanem egyszer majd Isten előtt is számot kell adnunk." 

A szlovák evangélikus lelkész arra buzdított, hogy keresztyénségünket a hétköznapokban is éljük meg, tegyük meg a tőlünk telhetőt a teremtett világ megóvásáért.

Az ökumenikus teremtésvédelmi munkacsoport tagjai – Béres Tamás, ifj. Gyimóthy Géza, Khaled László, Kodácsy Tamás, Kodácsy-Simon Eszter, Nobilis Márió, Szűcs Boglárka és Victor András – az idei teremtésünnepre is készítettek segédanyagot, a gyülekezetek környezettudatosságát segítő tanulmányokkal, bibliai vázlatokkal és gyakorlati ötletekkel.Kitartó, több éves munkájuk nyomán egyre több keresztény közösség lesz fogékony a teremtésvédelemre. Az ilyen kezdeményezéseket igyekszik elismerni kitüntetéseivel a református Ökogyülekezeti Mozgalom és az evangélikus egyház Ararát munkacsoportja. A Teremtés Hete idei megnyitóján a Tatai Református Egyházközség (képünkön) vehette át az Ökogyülekezeti díjat, a házigazda Balatonboglári Evangélikus Egyházközség pedig Ökogyülekezeti címet kapott.

Feke György, képek: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.