Egyházi célú állami pályázatok támogatásáról döntött az Elnökségi Tanács

2013. február 06., szerda

Egyházak közösségi célú programjait és beruházásait, illetve az egyházi épített örökség védelmét támogató pályázatokat írt ki az EMMI. Az MRE Elnökségi Tanácsának előzetesen döntenie kellett a pályázni kívánó egyházi szervezetek ajánlásáról.

Az Elnmökségi Tanács rendkívüli, egy héttel előre hozott ülésre első körben azért volt szükség, hogy a januári elnökségi tanácsi ülésen elhatározott rend szerinti döntés szülessen az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által meghirdetett pályázatokra (az EGYH-KCP-13 Egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása című és Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című) pályázni kívánó egyházi szervezetek ajánlásáról.

A minisztériumi kiírás szerint az EGYH-KCP-13 Egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása című pályázat esetében a felettes egyházi szerv ajánlása nem kötelező kelléke a pályázat beadásának. Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című pályázat esetében ugyanakkor a pályázó szervezet nem tudja regisztrálni pályázatát anélkül, hogy feltöltené a felettes egyházi szerv hivatalos ajánlását.

A minisztériumi felhívásra mindösszesen 482 pályázati ajánlási igény érkezett az egyházunkon belül megadott belső határidőn belül (azaz február 4. déli 12 óráig). Az Elnökségi Tanács a javaslat kialakításakor abból indult ki, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a MRE-re eső várható támogatási keretet a belső egyházi szabályrend szerint osztotta fel az egyházkerületek között, és ennek mértékéig kérte az egyházkerületek elnökségeit, hogy tegyenek javaslatot.

Az EGYH-KCP-13 Egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása című pályázat esetében a felettes egyházi szerv ajánlása nem kötelező kelléke a pályázat beadásának, ezekben az esetekben az  Elnökségi Tanács megállapodása szerint az Egyházkerületek csak azokat a kéréseket szűrik ki, amelyek formai okokból nem felelnek meg a kiírásban foglaltaknak.

Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című pályázat esetében az egyházkerületi elnökségek az Elnökségi Tanács ülésén megállapodott következő szempontok szerint döntenek, a várhatóan rájuk jutó támogatási kerethatárig. A döntésnél figyelembe veendő szempontok: templomépítés, -felújítás; az adott egyházi szervezet máshova nem pályázhatott és jelenleg sem pályázhat különböző körülmények okán; illetve a pályázat a szükséges állagmegóvásra irányul. Ezen pályázati téma esetében csak azok a szervezetek tudnak majd érvényes pályázatot beadni, akik az Egyházkerületi Elnökség döntését követően a Zsinat Elnökségétől az ajánlás elektronikus változatát megkapják február 8-án 16 óráig.

Fontos megjegyezni továbbá, hogy a pályázat témáit, feltételeit a pályázat kiírója, az EMMI határozta meg. Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című pályázatnál az egyház vezetésének a pályázatokkal kapcsolatosan döntési jog nincs, a pályázatok támogatásáról minden esetben a pályázat kiírója dönt.

Reformatus.hu, fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.