Díjazták a fogyatékkal élő alkotókat

2010. december 11., szombat

A fogyatékkal élő alkotóknak hozott létre díjat a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány Írisz Háza.

 

A fogyatékkal élő alkotóknak hozott létre díjat a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány Írisz Háza.

altMakkai Péter református lelkész a Krónikának elmondta: ezzel a fogyatékkal élők munkásságát próbálják népszerűsíteni, ezek művészetére és világára próbálják irányítani a figyelmet.

A kolozsvári napilap híradásában beszámol arról, hogy az alapítvány pályázati felhívására 115 pályamunka érkezett. Az alkotásokat első körben Vargha Mihály, Ütő Gusztáv és Miklósi Mária képzőművészek bírálták el, majd Grósz Mária és Kurta Ibolya pszichológusok értékelték, végül Makkai Réka művészettörténész adott jegyet.

Az alkotásokból pénteken 13 órakor az Írisz Házban nyílt kiállítás, ahol a díjakat is átadták. A legjobbnak ítélt munkákból a tervek szerint albumot és képeslapgyűjteményt adnak ki. A rendezvényt Érdi Tamás zongorakoncertje zárta. A Prima Primissima-díjas művész újszülöttként veszítette el a látását, az Árkosi Művelődési Központban Chopin- és Liszt-műveket adott elő.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió