Dél-Kelet-Európa protestáns arca

2012. június 28., csütörtök

Ismét Gallneukirchenben tartják éves rendes tanácskozásukat Dél-, Közép- és Kelet-Európa protestáns egyházainak képviselői. Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) legnagyobb múltra visszatekintő regionális szervezete Svájctól Olaszországon, a Kárpát-medencén át Oroszországig mintegy 30 egyházat tömörít.

A regionális csoport az istentisztelet kihívásaival kapcsolatos esettanulmányt állított össze, amely a GEKE szeptemberben esedékes nagygyűlése elé kerül és az ott elhangzó reakciók figyelembe vételével nyomtatásban is megjelenik majd. Ezzel az európai protestáns közösségek számára egy olyan teológiai kritériumokat is megfogalmazó, konkrét esetleírásokat tartalmazó dokumentum születik, amely a kontinens-szerte zajló liturgiai megújulás megkerülhetetlen referenciájaként szolgálhat majd. A többéves munka célja a protestáns istentisztelet krízisével való őszinte szembenézés és a megváltozott társadalmi helyzethez való alkalmazkodás teológiai megalapozása. Mindezt olyan konkrét példák segítségével teszi a tanulmány, amely a tagegyházakat és helyi közösségeket is továbbgondolásra és a tapasztalataik megosztására ösztönözheti. Minthogy a GEKE alapja az tagegyházak istentiszteleti közössége, a Leuenbergi Konkordiában kimondott úrvacsorai és szószéki közösség alapján, az istentisztelettel kapcsolatos teológiai és gyakorlati munka a közösség szívét érinti. A példák és esettanulmányok összegyűjtése során nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszerváltás, a migráció és a társadalmi változások - urbanizáció, szekularizáció és individualizáció - jelentős kihívások elé állították a gyülekezeti életet régió szerte. A tradicionális falusi gyülekezeteknek és a városi közösségeknek egyaránt olyan kihívásokkal kell szembenézniük, amelyre nincsenek kész válaszok. A „rendes", vasárnapi istentisztelet arra hívatott, hogy a gyülekezet „identitásteremtő" középpontja maradjon akkor is, ha egy városi gyülekezetben a rétegrendezvények fontosabb szerepet játszanak a közösségépítésben. Ugyanakkor vidéki gyülekezetek sem elégedhetnek meg azzal, hogy a közösségi élet a vasárnapi istentiszteletre szorítkozzon. A regionális csoport célja az, hogy az istentiszteletet érintő megújulással kapcsolatos tapasztalatcserét és a különböző kegyességi irányzatok közötti feszültségtől sem mentes teológiai vitát Európa szerte előmozdítsa. A tanulmány Dr. Szentpétery Péter evangélikus teológiai tanár fordításában magyarul is elérhető.

A dokumentumban megfogalmazott ajánlásokkal kapcsolatos reakciók azért is fontosak, mert a szeptember 20-26. között zajló nagygyűlésen a regionális csoport delegált tagjai érvényt tudnak szerezni azoknak. Az egyházak képviselői éppen ezért arról is egyeztettek, hogy miként képviseljék a munka eredményét Firenzében. A résztvevők egy vezérfonalat is kidolgoztak, egy kérdéseket tartalmazó munkafüzetet, amelynek alapján az egyházak felelősei (bizottságok, szakértők, teológiai akadémiák), de akár gyülekezeti csoportok is feldolgozhatják az esettanulmányt.

A GEKE regionális csoportja a két nagygyűlés közötti hat év alatt feldolgozott fő témája mellett minden évben egy-egy aktuális témát is napirendre tűz. Idén a gazdasági és adósság krízissel kapcsolatos tapasztalataikat, az egyházak reakcióját és a nemzeti kormányok felelősségét vitatta meg a 24 képviselő.

Europa Reformata – Európa protestáns arca ma

A tanácskozás másik hangsúlyos témája a reformáció 2017. évi 500 éves jubileumával kapcsolatos tervek megosztása, különös tekintettel egy olyan kezdeményezésre, amely Európa egészét érinti. A reformátori közösségek, a protestantizmus nem csak a reformáció jól ismert, kultikus helyein, hanem kontinens-szerte formálta a közéletet, társadalmat és gondolkozást. Egy bajor egyházi lap Europa Reformata nevű kezdeményezése olyan riportsorozat elkészítését tűzi ki célul, amely színesen és közérthetően igyekszik bemutatni a protestáns befolyást Európa számos országában, köztük Kelet-Magyarországon. A cél, hogy konkrét helyszínek bemutatásával és személyek megszólaltatásával az adott hely szellemén keresztül a reformátori közösségek sokszínűsége és Európa mai protestáns arca rajzolódjon ki a cikksorozatból.

Egyeztetés a főtitkárral

A résztvevők Michael Bünker, a GEKE főtitkára jelenlétében egyeztettek a nagygyűlésen való közös fellépésről, az istentiszteleti tanulmány ajánlásainak elfogadtatásáról és a szeptemberben esedékes választásokról. Fontos kérdés ugyanis, hogy a térség egyházaiból tanácstagságra pályázó jelöltek közül kit támogat egységesen a régió. A főtitkár beszámolt arról, hogy a 13 tagú vezetőtestületbe, a tanácsba eleddig 28 jelöltet neveztek meg a tagegyházak, köztük Bölcskei Gusztávot, a MRE Zsinatának lelkészi elnökét. Bünker arról is beszámolt, hogy a jelenlegi tanács a közösség elmélyítésének konkrét dogmatikai és praktikus vetületét javasolja a következő, 2017-ig terjedő időszak fő témájaként a nagygyűlés résztvevőinek. Emellett a vallások teológiáját, azaz más vallásokkal folytatott eszmecsere teológiai alapjait, a protestánsok súlyvesztése nyomán pedig az ökumené modelljeinek kritikus összehasonlítását szorgalmazza Firenzében. A GEKE célja, hogy a protestáns egyházak megkerülhetetlen képviselőjeként vegyen részt az ortodox egyházakkal és a katolikusokkal való akadozó párbeszédben, kitartva az alternatív, „nem katolikus" ökumené létjogosultsága mellett.

Feszültségek keleten

A régió protestáns egyházainak túlnyomó többsége kisebbségben él – felekezeti és etnikai értelemben is. A tagegyházak mégsem tudják megélni, főként egyházvezetői szinten leuenbergi modell szerinti „közösséget a megbékélt sokszínűségben", az évtizedes egyeztetések és a GEKE regionális csoportjának erőfeszítései ellenére. Negatív jelzések elsősorban Romániából érkeztek. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az az egyházvezetői magatartás elutasítandó, amely úgy véli, hogy a leuenberg-i Konkorda aláírásával a protestáns ökumené „le van tudva". A közös istentisztelet és elmélyült kommunikáció elengedhetetlen az evangélium hiteles hirdetéséhez – hangzott el az ülésen.

A GEKE ún. Dél-kelet Európai regionális csoportja a szervezet legrégebben, 1975 óta folyamatosan működő regionális alegysége, amely a hidegháború éveiben is a kelet-nyugat-európai párbeszédet és a „vasfüggönyön túl" élő egyházak közötti közösséget szolgálta, a Bajor Egyház elkötelezett vezetése mellett. Regionális kezdeményezésre került korábban napirendre a keresztség és úrvacsora kérdése, de ez a csoport gondozta az egyház, nép és nemzet közötti kapcsolatot körbejáró tanulmányt is.

Külügyi Iroda, Fotó: Marek Rican (Portrén Thomas Greif az Europa Reformata életre hívója látható)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.