Az ÁSZ elnökénél járt Bölcskei Gusztáv

2012. augusztus 29., szerda

Domokos Lászlónál, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökénél tett látogatást Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. A találkozó fő témája a közpénzekkel kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatok áttekintése volt.

Az ÁSZ és a történelmi egyházak vezetői között a korábbi években is rendszeres volt a személyes találkozó, amelynek célja volt az egyházakat is érintő számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatainak áttekintése.

Domokos László ezt a hagyományt folytatva hívta meg a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, Bölcskei Gusztávot – olvasható az ÁSZ honlapján. Az eseményen részt vettek még az Állami Számvevőszék főigazgatói, Becker Pál és Elek János. Az MRE részéről jelen volt még Steinbach József dunántúli és Csomós József tiszáninneni püspök, Peterdi Dániel dunamelléki főjegyző, valamint Tőkéczki László dunamelléki és Imre Sándor tiszántúli főgondnok.

A megbeszélésen az ÁSZ elnöke tájékoztatást adott a Számvevőszéket érintő változásokról és az új számvevőszéki törvény tervezetéről. A számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatai mellett szó esett az ország közpénzügyeivel kapcsolatos aktuális kérdésekről, mint az oktatás, a szociális ellátás és a költségvetés keretei.

Reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.