Az ember középpontba helyezése közös cél

2010. december 11., szombat

A történelmi egyházak vezetői, köztük Bölcskei Gusztáv püspök találkozott Martonyi János külügyminiszterrel a januárban kezdődő magyar soros EU-elnökség kapcsán.

A januártól induló soros magyar EU-elnökség sikeressége és a Magyarországról alkotott kép javítása a kormány, az egyházak és az egész ország közös célja - hangzott el azon a találkozón, amelyen a történelmi egyházak vezetői, köztük Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, valamint Martonyi János külügyminiszter és Győri Enikő EU-s ügyekért felelős államtitkár vett részt. A történelmi egyházak aktívan részt kívánnak vállalni ebben a feladatban, kiemelt figyelemmel az önkéntességre és a kulturális sokszínűségre.

A soros EU-elnökség kormányzati feladat, ám a félév végén nemcsak a kormány munkáját, hanem az egész országot fogják megítélni - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter azon a találkozón, amelyen Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkár, valamint Dr. Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke, Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Dr. Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke, Dr. Lazarovits Ernő, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége külügyi osztályának vezetője és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija vett részt.

A külügyminiszter arra kérte a történelmi egyházak vezetőit, hogy segítsenek a Magyarországról alkotott kép javításában. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyarhoz hasonlóan az európai kormányok többségének azonos az értékrendje az egyházakéval. Kiemelte, hogy az emberi tényező az, amitől hazánk és Európa jövője függ. Martonyi János elmondta: a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít az egyházakkal való párbeszédre, amelyet a Lisszaboni szerződés is tartalmaz.

A következő félévben különös jelentőséget kap az önkéntesség európai éve, amelynek magyarországi programjaiba a kormány várja az egyházak bekapcsolódását. Győri Enikő, EU-s ügyekért felelős államtitkár, felhívta a figyelmet arra, hogy az önkéntesség évének már működő honlapján lehet regisztrálni az önkéntes programokra, és felkérte az egyházakat is a csatlakozásra. Győri Enikő elmondta: a tervek szerint a jövő félévben a kormány tagjai és az EU-tagállamok hazánkba akkreditált nagykövetei is vállalnak majd önkéntes munkát.

Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott, hogy a magyar EU-elnökség prioritásai, az ember középpontba helyezése közös cél. Kiemelte, hogy az egyház önkéntesség nélkül elképzelhetetlen, ezért a 2011-es európai Önkéntesség Éve különös jelentőségű a számukra. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyházak minden évben megrendezendő ökumenikus imahetének első napját (2011. január 16.) hazánk, és ezen belül a magyar soros EU-elnökség sikeréért ajánlották fel.

Erdő Péter a soros elnökség prioritásai közül a roma stratégia megalkotásának fontosságát emelte ki; ez lehetőséget teremthet arra, hogy több munkahely létesülhessen hazánkban is.

Fabiny Tamás Pál apostolt idézte: a „gyere, siess segítségünkre” most az egyházaknak szól. Ahogyan egykor az apostol e látomás hatására lépett európai földre, úgy most az egyházak siethetnek nem csak hazánk, de Európa segítségére is. Lazarovits Ernő elmondta: a kormány és az egyház közös célja, a béke, szeretet, és az egyetértés megteremtése, amelyen az EU-elnökség félévében is közösen munkálkodnak majd. Köves Slomó úgy vélte: az EU és a világ kiemelt figyelemmel néz ránk, és fontos, hogy a Magyarországról alkotott torz, kontextusából kiemelt kép megváltozzon.

Az EU-elnökség sikere érdekében az egyházakkal való egyeztetés és konzultáció folyamatos lesz.

Küm.hu-Református.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.