Az EJB imádságra hív – nem csak böjtben

2014. február 18., kedd

Az Egyházi Jövőkép Bizottság a gyülekezetekkel megkezdett párbeszéd és egyházunk jövőjéért viselt közös felelősségünk fontos mozzanataként tekint az imádság szolgálatára.

Az EJB, tervei szerint, hamarosan egy 28 hetes „imakampányt" kezdeményez a legutóbbi előterjesztésében felvetett témák kapcsán. Az imafelhívást a gyülekezetek március elejétől olvashatják majd hétről hétre a Reformátusok Lapjában és az egyház országos és helyi honlapjain. A gyülekezetek imádsága nélkül az egyház útkeresése, jövőtervezése és stratégiaalkotás mit sem ér.

A Bizottság tagjai ugyanakkor a gyülekezetek figyelmébe ajánlják Fekete Ágnes, református lelkész napokban megjelent könyvét „böjti útitársként". A böjt idén március 5-én kezdődik.
A Református félóra című rádióműsor szerkesztője olyan vezérfonalat állított össze, amely egy-egy napi áhítattal segíti, hogy „elmélyülten, imádsággal tölthessük a böjtöt". Az áhítatos könyv alapul szolgálhat az imádságban való megújulásnak, az Istenre figyelő csendességnek, amire mindennél nagyobb szüksége református közösségünknek.

„Most elindulunk együtt a keresztyén böjt útján, amelyet nagyon nehéz pontosan meghatározni: elmélyülést, imádságot, fegyelmet jelent. Egyfajta csigavonalban igyekszünk egyre mélyebben megérteni Isten kegyelmét, amely húsvétkor elért bennünket!"

Részlet a kiadvány ajánlójából. Bővebb információ a www.kalvinkiado.hu

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a bizottság a Zsinati Missziói Bizottsággal közösen kezdeményezett és koordinált szakmai konzultációk mellett is alapvetően a gyülekezetekkel való további párbeszéd lehetőségét keresi. Az imára buzdítás mellett az Érintés füzetet feldolgozó és megválaszoló gyülekezetek felkérést kaptak arra, hogy az EJB legutóbbi zsinati előterjesztésében foglalt megállapításokra és problémafelvetésekre kritikusan reagáljanak.

EJB

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.