Adventi vacsorán a köztársasági elnöknél

2015. december 10., csütörtök

Az egyházaknak lehet és kell is, hogy karakteres véleménye legyen az emberiség fenntarthatatlan életmódjáról és a környezetvédelemről – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi vacsorán december 9-én este a Sándor-palotában.

A párizsi klímacsúcson minden eddiginél többen fogalmazták meg aggodalmaikat a Föld jövőjével, „teremtett világunk sorsával kapcsolatban". Az egyházak közösségi küldetéséhez hozzátartozik, hogy kimondják és képviseljék az igazságot – hangsúlyozta a köztársasági elnök. „A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte" – idézte Ferenc pápa Laudato Si' kezdetű enciklikáját, hozzátéve, nemcsak a katolikus egyházfő, hanem a világ más vallási vezetői is felemelték szavukat a környezetvédelem mellett.

Áder János felidézte: júliusban 40 vallási vezető gyűlt össze Párizsban, hogy a klímatanácskozás leendő helyszínén minél több embert megszólítson, és a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés ügye mellé állítson. A találkozó résztvevői „elvont moralizálás helyett" mindenkit arra buzdítottak, tegye föl magának a kérdést: „miért fontos ez nekem?" A tanácskozók így kívánták érzékeltetni, hogy a környezet iránti felelősség kulcsa a személyes felelősség – tette hozzá.

Áder János kitért arra is, hogy párizsi klímacsúcs tétje hatalmas, „de van okunk a bizakodásra". December a sötétség felett győzelmet arató fény hónapja, amikor gyertyák gyúlnak az otthonokban, a templomokban és a köztereken, adventi koszorúkon és kilencágú hanukiákon. Mindenhol azt üzenve, hogy a fény, a világosság ezúttal is erősebb lesz a sötétségnél, és új élet veszi kezdetét – mondta.

Az államfő végül megköszönte a magyarországi egyházaknak, hogy „segítenek megmutatni: nemcsak megoldandó problémáink vannak, hanem okunk is az örömre, az ünnepre". „Bízom benne, hogy hitük társadalmi tanításához hűen", az egyházak segítenek, hogy „minél többen átérezzék a közös otthonunk iránti felelősséget", hiszen – ahogy már számtalanszor –, „most is az egyházi közösségek lehetnek a közjóról folytatott párbeszéd kovászai" – fogalmazott Áder János.

Magyarország államfője decemberben hagyományosan vendégül látja a négy történelmi egyház vezetőit. A Magyarországi Református Egyház részéről Szabó István dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, Huszár Pál világi elnök, Steinbach József dunántúli, Csomós József tiszáninneni, Fekete Károly tiszántúli és Jákob János tábori püspök vett részt az adventi vacsorán.

Forrás: MTI, fotó: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.